A kormányzati elvonások miatt idén sem lesznek BKV-hajók a Dunán

  • narancs.hu
  • 2022. május 9.

Belpol

Egyetlen komp marad használatban, az is 44 millió forintos veszteséget termel.

Nem tartalmaz kishajózást sem a BKV, sem a BKK üzleti terve, hisz' "a fővárosi közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások miatt az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan továbbra sem tudja biztosítani a fővárosi hajózási tevékenység üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, így a BKV által nyújtott hivatásforgalmi hajózás szüneteltetése a 2021. év után a 2022. évben is folytatódni fog" – írjaNépszava.

A lap hozzátette, egyetlen komp marad használatban, a BKV 2022-ben csak a Csepel-Királyerdő és Soroksár, Molnár-sziget között közlekedő révvel számol, az is 44 millió forintos veszteséget termel.

Bár a BKV 2021 őszén még bizakodó volt, úgy vélték, megteremtődött egy minőségi és gazdaságosan működtethető szolgáltatás alapja, hisz' nyár végén lezárult egy három éves üzemeltetői tender, amit a Magyar Kikötő Zrt. nyert meg. A cég vállalta, hogy napi 10-11 órában fogja szállítani az utasokat Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között, valamint a kikötők üzemeltetése és a vízi járművek esetleges javítása is a feladatuk lett volna. A megállapodást azonban aztán már nem írták alá. A Közbeszerzési Döntőbíróság elutasította a jogorvoslati kérelmeket, a Gazdasági Versenyhivatal pedig kartellgyanúra hivatkozva hajtott végre rajtaütéseket az ajánlattévőknél. A vizsgálat még azóta se zárult le, legalábbis az eredményét nem hozta nyilvánosságra a GVH.

A BKK korábban elismerte, hogy a "projekt eredeti célja – miszerint a hajózás váljék a közösségi közlekedés integráns részévé, a hivatásforgalmú közlekedés teljes értékű eszközévé – nem teljesült", méghozzá azért nem, mert a BKV hajói „alkalmatlanok a városi közlekedés elvárásainak teljesítésére. A több mint 120 perces menetidőt a lassú kikötési folyamat is növeli, de több kikötő elhelyezkedése és átszállókapcsolata sem ideális". A BKK több fejlesztési koncepciót is rendelt, új megállókat hoztak létre, hajókat azonban nem tudtak venni, a jelenlegi hajópark átlagéletkora pedig 40 év feletti.

2021-ben a járvány és a kormányzati elvonások miatt nem indult újra a hajózás, 2022-ben már elég volt csak az utóbbi ahhoz, hogy a BKV-nak csupán egyetlen hajója legyen a Dunán.

(Népszava)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.