| ||
Magyar Narancs: Az elmúlt egy év adatsorai alapján mind a közhangulat, mind a kormány megítélése fokozatosan javul. Tavaly ilyenkor például csak 13 százalék mondta, hogy jó irányba haladnak a dolgok az országban, ma már 26. A kabinet teljesítményét egy éve átlagosan 26 pontra értékelték a megkérdezettek, a legutóbbi felmérésen már 36-ra. Mit tudunk e tendenciák okairól?
Hann Endre: Látni kell, hogy ez a folyamat egybecseng a gazdaságkutatók felméréseivel, tehát az elmúlt évben nemcsak a politikai, hanem a gazdasági közhangulat is javult valamit - mérséklődött a borúlátás. Elsősorban a tavalyi év második felében volt megfigyelhető a kormány népszerűségének növekedése; most februárra ez a mutató stabilizálódott, és a kabinet átlagos megítélése 100-as skálán 35 és 36 között ingadozik. Nem akarom persze megkerülni a választ, de erre a kérdésre valójában nincs "egysoros" magyarázat. Egyrészt elhárultak a sokat félt és hangoztatott veszélyhelyzetek, mint például az államcsőd lehetősége, amit korábban sokan reális forgatókönyvnek ítéltek meg. A másik, hogy a kormány jól el tudja adni a politikáját, tehát hatékony a kormányzati kommunikáció. Nem szorulunk kölcsönre, újfajta közteherviselés valósul meg, rezsicsökkentésre is telik - ezek akkor is hatékony üzenetek, ha egyébként nem feltétlenül fedik a teljes valóságot, vagy még inkább, ha a szavazópolgárok nem feltétlenül érzik a saját pénztárcájukon. Működik az az érv, hogy egyrészt a megszorításokat külső tényezők és erők kényszerítik ránk, de mi azokat így sem az egyszerű emberekre, hanem a nemzetközi nagyvállalatokra hárítjuk. A kormánynak ráadásul egy elég strukturáltan működő médiaportfólió áll rendelkezésére, ahol ezek az üzenetek ismételhetők és kibonthatók. Ez persze már korábban is megvolt, de úgy látom, hogy mostanra sikerült stabilizálni ezeknek a csatornáknak a működését.
MN: Mégis csak minden harmadik megkérdezett örülne annak, ha a jövő évi választások után ismét a Fidesz alakíthatna kormányt. Tehát megvan a kitartó és terebélyes fideszes "kemény mag", ugyanakkor rajtuk kívül túl magas a kormánypárt elutasítottsága. Mi következik ebből?
HE: A Fidesznek kétségtelenül van egy stabil bázisa. Ha nem vesszük figyelembe a határon túli szavazókat, akkor 8 millió választókorú állampolgár van Magyarországon. A tavaly júniusi 21 százalék volt a legalacsonyabb szám, amit ebben a ciklusban a nagyobbik kormánypártnak mértünk. Ezt a mintegy másfél millió szavazót nevezhetjük a Fidesz "kemény magjának", ők tűzön-vízen át kitartottak eddig. Jelenleg 29-en állnak, ez nagyjából 2,3 millió szavazó - ők körülbelül megegyeznek azzal a 31 százalékkal, amely a kormány eddigi munkáját jónak tartja. Jelenleg ugyan kétséges a politikai realitása annak, hogy az ellenzéki pártok egységesen szálljanak majd szembe a Fidesszel, mégis, ha összeadjuk a Jobbik nélküli ellenzék szavazóit, az csak kicsivel marad el a teljes Fidesz-tábortól. Ami az ellenzék számára bizakodásra adhat okot, az az, hogy a szavazókorú népesség 56 százaléka jövőre kormányváltást szeretne. Ez a szám hónapok óta nagyon stabilnak mutatkozik. Ennek a tömegnek van egy nagyjából 20 százalékos - bő másfél millió választót felölelő - része, amely kormányváltást szeretne, csak egyelőre nem tudja, kire szavazna. Kulcskérdés, hogy őket sikerül-e megszólítania az ellenzéknek.
MN: 'k mennyiben tekinthetők biztos szavazóknak?
HE: Elég alacsony azok aránya, akik kormányváltást akarnak, nincsen pártjuk, mégis biztos szavazók. Érdemes hozzájuk számolni azokat is, akik valószínűnek mondják részvételüket a választáson. 'k együttesen, némi időbeli ingadozással, mostanában a teljes népesség 5-10 százalékát adják, ami nagyjából fél- és egymillió közötti potenciális ellenzéki szavazó. Ez a szám korábban magasabb volt. Volt időszak, amikor az aktív elkötelezetlenek - tehát a szavazni kívánó, de pártot egyelőre nem talált választók - aránya 14 százalékon állt, ami több mint 1,1 millió ember. A most kirajzolódó tendencia azt mutatja, hogy hónapról hónapra nő a választási kedv, és ahogy közeledünk a választásokhoz, egyre csökken a bizonytalanok tábora. Furcsállom, hogy még mindig hallani politikusokat, akik - illúziókat kergetve - a bizonytalanok 50 százalék körüli arányáról beszélnek. Ma már "csak" minden harmadik választónak nincs pártja: másfél éve nem volt ilyen kevés bizonytalan szavazó.
MN: Az adatokat elemezve milyen torzító hatásokat érdemes figyelembe venni?
HE: Választásról választásra mindig felemeltem a hangom, amikor többen a rejtőzködő szavazók magas arányával igyekeztek utólag értelmezni meglepő, nem várt fordulatokat. Ez ugye nagyon divatos magyarázat volt 2002-ben, amikor voltak közvélemény-kutatók, akik igencsak elmérték az eredményeket. De emlékszem, szakmabeliek már 1994-ben azon aggódtak, hogy nem tudjuk mérni a MIÉP-eseket, mert azok úgysem vállalják nyíltan, hogy oda szavaznak. Én mindig vitattam a rejtőzködő szavazók jelentőségét. Különböző technikákkal és trükkökkel mindig arra törekedtünk, hogy "kicsaljuk" a válaszadókból, kire fognak szavazni, és ez eddig eredményes is volt. Mégis: elég régóta dolgozom ezen a területen, de most először bennem is kételyek támadtak. Teljesen új az a helyzet, hogy a sajtóban, illetve a mindennapi politikai diskurzusban visszatérő téma, hogy kell-e, és ha igen, mitől kell félni. Valamiért magam is több fenntartással értékelem a válaszokat.
MN: Érzékelhető, hogy kevesebben válaszolnak a megkeresésekre, illetve a pártpreferenciát érintő kérdésekre?
HE: Inkább azt mondanám, hogy a válaszadások között esetenként jelentős inkonzisztencia fedezhető fel, ami gyanakvásra adhat okot. A többség általában pártpreferenciájához igazodva ítélkezik politikai kérdésekben, az elmúlt időszakban azonban ez egyre kevésbé van így. Ha innen nézem, akkor a trafikügy például nem is politikai kérdés. Az adataink azt mutatják, hogy a szavazók alig 19 százaléka ért egyet azzal, hogy a kormány dönti el, adott területen ki árulhat cigarettát. 73 százalék ezt elutasítja. Továbbmegyek: amikor azt kérdeztük a válaszadóktól, hogy felülvizsgálnák-e a lezajlott eljárást, akkor a kormánypárti szavazók fele válaszolt úgy, hogy valamiképpen újra kellene rendezni ezt az ügyet. Szintén minden második fideszes szerint "megengedhetetlen, hogy egy párt beavatkozzon a piaci folyamatokba, és politikai alapon biztosítson üzleti lehetőségeket a híveinek". Eközben alig harmaduk gondolja, hogy ez a jogszabály és a pályáztatás rendben zajlott. Nem akarnék szakmaiatlan találgatásokba bonyolódni. Ugyanakkor lehet, hogy a válaszadó "megszokásból", konformizmusból vagy akár a kérdező iránti bizalmatlanságból - nevezzük félelemnek - bemondja, hogy a Fideszre fog szavazni, miközben ezt a hamisságot nem tudja következetesen végigvinni minden politikai kérdésre adott válaszában.
MN: Korábban mik voltak azok az ügyek, amelyek megosztották a Fidesz szavazótáborát?
HE: Említhetnénk például a kettős állampolgároknak járó választójog esetét. Ott például azt láttuk, hogy az állampolgárság megadását a fideszesek többsége támogatja ugyan, de kétharmaduk nem helyesli, hogy ez a választójoggal együtt jár. Az egyháztörvényről sem volt egyetértés a kormánypárti szavazók között. A Fidesz-szavazók 58 százaléka helytelenítette, hogy vallási kérdésekben a politika dönt, és mindössze a fideszesek egyharmada támogatta az új egyházbesorolást. De a regisztrációnál is nagy ellenállás volt a kormánypárti bázison belül is.
MN: Mit tudunk a "kemény magról"? Mekkora áldozatokra hajlandók annak érdekében, hogy kormányon tartsák a Fideszt?
HE: Jelentős részük nagyon szorosan kötődik a párthoz, ugyanakkor például megosztottnak mutatkoznak abban, hogy a Jobbikkal való közösködés megengedhető-e a "szent cél", az újabb győzelem elérése érdekében. Az erre vonatkozó kérdésünk így szólt: "Tegyük fel, hogy a választást megnyeri a Fidesz, de nem lesz meg a kellő többsége ahhoz, hogy kormányt alakítson. Ebben a helyzetben elfogadhatónak tartaná, vagy nem tartaná elfogadhatónak, hogy a Fidesz a Jobbikkal alakítson kormányt?" A Fidesz-szavazók 51 százaléka válaszolt erre igennel.
MN: Mit tudunk az esetleges geográfiai különbségekről? Sikerült-e a szocialistáknak "visszaszerezniük" Budapestet, illetve visszaépíteni magukat a kelet-magyarországi régióban?
HE: A regionális különbségek világos mintázatot mutatnak, de ezek mindenütt a kormánypárt előnyét rajzolják ki. Kivéve Budapestet, ahol a Fidesz-MSZP-verseny 24:19-re áll, de a - mondjuk így - baloldali ellenzék együtt 32 százalékot érne el, és ma már simán lenyomná a Fideszt. Ha több hónap adatait összevonjuk, és sokezres mintán vizsgáljuk az összefüggéseket, akkor kiderül, hogy Észak-Magyarországon továbbra is az MSZP nyakában liheg a Jobbik, és a baloldal együtt is csak megközelíteni tudja a kormányoldalt. A Jobbik egyébként, amely országosan 10 százalékon áll, Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön 16 százalékot érne el, ha most lenne a választás.
MN: A baloldalon is van változás: legalábbis a friss adatok szerint Mesterházy Attila 3 százalékponttal népszerűbb, mint a legutóbbi felmérés alkalmával, és ezzel az MSZP elnöke megelőzte Bajnai Gordont is.
HE: Ez igaz, de ez a szám csalóka. Ugyanis nem pusztán attól népszerű valaki, hogy sokan szeretik, hanem attól is, hogy kevéssé megosztó. Ezért voltak régen a megbecsült politikusoknak gyakran 70 százalékpont feletti értékeik; ők ugyanis relatív megbecsültséget élveztek a politikai ellenfeleik táborában is. Ennek mára vége. Ezzel kapcsolatban megnéztem, miként fekszik Bajnai és Mesterházy a különböző szavazói csoportoknál. Érdekes számokra bukkantam. Így például a Fidesz-tábornak csak 5 százaléka látná szívesen fontos politikai poszton Bajnait, míg Mesterházynál ez a szám 10. A jobbikosok is jobban bírják Mesterházyt, 16 százalékuk látná szívesen jelentős politikai beosztásban, míg Bajnait csak 10 százalék. Mesterházy pillanatnyi előnye abból fakad, hogy a jobboldalon kevésbé utasítják el, mint Bajnait, ami valószínűleg jelentős részben a Fidesz negatív kampányának köszönhető. Mesterházyra alig lőnek, Bajnaira meg folyamatosan. Ilyen értelemben a Fidesz abszolút bele tud nyúlni - és bele is nyúl - a baloldali elnökjelöltek különversenyébe.
MN: Ezek szerint a Fidesz baloldali ellenzéke körében továbbra is Bajnai vezet?
HE: Igen, ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy Bajnait szinte az összes úgynevezett demokratikus ellenzéki párt szavazótáborában alkalmasabbnak tartják a miniszterelnök-jelöltségre, mint Mesterházyt. Az Együtt 2014 szimpatizánsainak 89, az LMP-sek 56, a DK-sok 64 százaléka is a volt kormányfőt tartja megfelelőbb jelöltnek, és jelentősnek mondható, hogy az MSZP-szavazók 30 százaléka szerint is inkább ő az, aki alkalmas a szerepre. Összességében ezek mégsem nagy különbségek. Ha a komplett, Jobbik nélküli ellenzéket vizsgáljuk, akkor abban csak 51 százalék tartja alkalmasabbnak Bajnait, míg 43 Mesterházyt. Ez nem sokkal több, mint 200 ezer szavazó. Az aktív elkötelezetlenek között sincs nagy különbség - ők ugye azok, akik mindenképp el akarnak menni szavazni, de még nem tudják, kire. Itt 55 százalék tartja alkalmasabbnak az exkormányfőt, míg az MSZP-elnököt 33 százalék. Ez ösz-szességében csupán százezer embert jelenthet.
MN: Mesterházy a saját táborán belül megizmosodott: januárban a Medián kutatása alapján még azt írtuk, hogy az MSZP-szavazók 45 százaléka gondolja alkalmasnak a pártelnököt arra, hogy vezető posztot töltsön be az ország élén. Ez a szám ma már 67.
HE: Ez kétségtelenül igaz. Ugyanakkor még mindig feltűnő, hogy az MSZP-szimpatizánsok 30 százaléka továbbra is inkább Bajnait tartja megfelelő jelöltnek.
MN: Elképzelhető-e, hogy az Együtt 2014 szavazói inkább otthon maradnak, ha végül Mesterházy lesz a közös jelölt?
HE: Túlzottnak érzem, hogy magas lenne az átszavazási hajlandóság. Az Együtt 2014 jelenlegi támogatóinak 16 százaléka azt állítja, hogy semmiképp sem szavazna az MSZP-re, az MSZP-sek 20 százaléka pedig Bajnai pártját utasítja el. Ha a két vezéralak kölcsönös elfogadottságát nézem, még több a fenntartás: a szocialisták ötödének nem kéne Bajnai, a Bajnai-hívek jó harmada pedig nem szeretné Mesterházyt. Ha viszont valamelyik egyéni körzetben a két párt bármelyike állítana jelöltet közös támogatással, azt kölcsönösen nagy többség támogatná.
MN: Az MSZP elnöke az Ipsos 3000 fős felmérésére utalva rendre kifejti azt is, hogy az Együtt 2014 valójában nem tudott jelentős bizonytalan tömegeket megszólítani, ehelyett a 2010-es szocialista szavazótáborból harapott ki egy darabot.
HE: Valóban nem hozott annyit, amennyit reméltek, és amennyit a tavalyi színrelépés lendülete ígért. Ezekkel az adatokkal persze óvatosan kell bánni, mert a válaszadók nem teljesen megbízhatók, amikor a legutóbbi választáson leadott szavazatukról kérdezzük őket. Az Együtt 2014 ma 7 százalékon áll, ez közel 600 ezer szavazat. Ezeknek a szimpatizánsoknak nagyjából a negyede emlékszik úgy, hogy 2010-ben a Fideszre szavazott, 37 százalékuk a szocialistákra. A Bajnai-párt mai támogatóinak 10 százaléka legutóbb az LMP-re szavazott, és 16 százalék azok aránya, akik azt mondják, hogy 2010-ben nem szavaztak - utóbbiakat sikerült tehát beterelni a politikai piacra. Ez nem túl sok. De Bajnaiék számára talán nem is ez okozza az igazi fejtörést, hanem az, hogy esetükben nem érzékelni az igazi áttörést. Sokat vártak ettől az országjáró kampánytól, de ez egyelőre a számok szintjén nem érzékeltette hatását. Eközben az is igaz, hogy az MSZP támogatottsága gyakorlatilag stagnál, és az ő oldalukon csalódottságot okozhat az is, hogy a 2010-es választási eredményhez képest nem sikerült nagyságrendben növelni a szimpatizánsok számát. A két pártnak ma a teljes népességben együtt 22 százaléka van, miközben a legtöbb, amit az MSZP 2010 óta önmagában elért, 17 százalék. Ez mindenképp azt kell, hogy közvetítse a feleknek, hogy egymás nélkül nem sok esélyük marad.
