A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 1. és 31. között bonyolítja le az ország tizenötödik teljes körű népszámlálását. Az 1870 óta - kisebb elcsúszásokat leszámítva - tízévente végrehajtott ösz-szeírás óta ez lesz az első, amikor az Európai Unió valamennyi tagállamával azonos évben kerítenek rá sort, és az összegyűjtendő adatok körének minimumát is közösségi rendelet írja elő. További újdonság, hogy az adatközlés módja is bővült. A hagyományos, számlálóbiztos segítségével történő válaszadáson, és az előre, önállóan kitöltött kérdőívek átadásán kívül a folyamatot lényegesen meggyorsító és olcsóbbá tévő on-line adatszolgáltatásra is van lehetőség. Lényeges, hogy az utóbbihoz nincs szükség semmiféle regisztrációra vagy ügyfélkapus hozzáférésre: a lakcímekre kiszállított kérdőíveken megtalálható egyedi internetes belépési kód felhasználásával az enepszamlalas.hu oldalon minden további nélkül megadhatók a válaszok. Aki október 16-án éjfélig él ezzel a lehetőséggel, annál a későbbiekben már nem is kopogtat a számlálóbiztos. Az adatok statisztikai feldolgozása több hónapig tart, és ennek időtartamát szintén jelentősen befolyásolja a feldolgozást is jelentősen könnyítő elektronikus válaszadás aránya. Erre az arányra viszont tippelni sem igen lehet, legalábbis az unióban pár hónapja lezajlott népszámlálások között is hatalmas különbségek adódtak a portugálok 50 százalékától a szlovák népszámlálás hét százalékáig. Egy olyan országban, ahol minden állami érdeklődés gyanakvásra ad okot, de minimum nyaggatásnak minősül, kézenfekvő a kérdés: egyáltalán mi szükség van népszámlálásra?
A számok értelme
Az összeírás alapvető oka, hogy ez az egyetlen olyan megoldás, amivel megismerhetők az ország összes lakosának életkörülményei, márpedig csak pontos információk alapján lehet gazdasági, kulturális, egészségügyi, oktatási és szociális fejlesztéseket véghezvinni. Az olyan helyeken - mint például a skandináv államok, Ausztria vagy Németország -, ahol a számos egyéb állami adatbázis meglehetősen pontos, és rövid idejű összekapcsolásuktól nem kapnak idegrángást az állampolgárok (és az ideiglenes összekapcsolást az adatvédelmi törvényük is lehetővé teszi), ráadásul ezeket rengeteg nagymintás kutatás egészíti ki, nem kell mindenkitől személyesen megérdeklődni a nemét és a családi állapotát. Magyarországon viszont csak a népszámlálási adatokkal lehet a többi adatállományt pontosítani, a kutatások eredményeit összevetni, de még a kutatások mintavételezéséhez is ezek az adatok biztosítják a reprezentativitást. Lényegében ez az egyetlen biztos pont ahhoz, hogy az állam a legalapvetőbb kérdésekben legalább képben legyen, és tehesse a dolgát. A négy leginkább nélkülözhetetlen kérdéskör - mint ezt Örkény Antal szociológus a Narancsnak elmondta - a nem, az életkor, a település és az iskolázottság, de minél több és részletesebb információ áll rendelkezésre, annál változatosabb szakpolitikákat lehet rájuk építeni. "Ideológiailag és praktikusan is fontos a népszámlálás. A nemzetté válás elengedhetetlen következménye volt, hogy legyen statisztikai hivatal, és ezzel az állam a teljes államközösség számára mutasson kompetenciát. Másrészt ahhoz, hogy az állam a társadalmi igényeket hatékonyan ki tudja elégíteni, szüksége van olyan információkra, amelyekből megtudja, milyenek a lakás- vagy a munkaerő-piaci körülmények, milyen a családok helyzete. A termékenységi adatokból is lehet tudni valamit arról, hogy hol van például kapacitás arra, hogy több gyerek szülessen, és ehhez milyen politikára van szükség. Ebből persze nem következik, hogy az állam él is ezzel a tudással" - mondja a szociológus.
A legnagyobb viták természetesen rendre a kérdések köréről törnek ki. Az állam mindig nagyon kíváncsi, a rendes statisztikus is úgy gondolja, hogy ha már egyszer minden állampolgár sorra kerül, gyűjtsünk össze minél több adatot, biztos jók lesznek valamire - ezzel szemben áll az, hogy illetéktelenek turkálnak a magánéletünkben. A válaszadás őszinteségét és így a népszámlálás értékét pedig alapvetően befolyásolja, hogy a kérdezettek mit gondolnak: vajon hasznos célokra használják-e adataikat, vagy éppen káruk származhat belőle. A válaszok valóságtartalma ugyanis egyáltalán nem ellenőrizhető. A számlálóbiztosok minden választ kötelesek elfogadni, és semmilyen megjegyzést nem fűzhetnek hozzá, például akár 25 négyzetméteresnek is bediktálható egy többszintes ház. Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy ha valaki teljesen abszurd adatokat ad meg, akkor a számlálóbiztos legfeljebb visszakérdezhet, hogy biztos-e a válaszában, de ha az illető megerősíti a korábbi kijelentését, azt kell rögzíteni. Internetes válaszadásnál pedig még ilyen korrekciós kísérletre sincs mód. "A településről lennének rosszak az információk, nem lehetne tudni, hol van szükség pénzre, iskolára, kórházra stb. Abban bízunk, hogy senkinek nem érdeke a saját környezetét azzal megkárosítani, hogy hibás adatokat ad meg" - tette hozzá a statisztikai szakértő. A népszámláláson való részvétel egyébként kötelező, aki megtagadja a statisztikai adatszolgáltatást, az szabálysértést követ el, és 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható - bár a nem teljesítés az anonimitás miatt elvileg nem derülhet ki.
Aki kimarad, bekaphatja
A népszámlálás alkalmával két kérdőívet kell kitölteni: a lakásra vonatkozó adatokat (alapterület, szobák száma, falazat, kommunális ellátottság stb.) és a személyekre vonatkozó adatokat (nem, születési időpont, családi állapot, foglalkozás, napi közlekedés stb.) kell megadni. A két íven az alkérdésekkel együtt összesen több mint 80 kérdésből az utolsó kilencet - az egészségi állapotot, a fogyatékosságot, a vallást, az anyanyelvet és a nemzetiséget tudakolókat - nem kötelező megválaszolni, és az önkéntességre külön utalás is található az íveken. Az öt nem kötelezően megválaszolandó adatkört az előző kormány által módosított törvény nem tartalmazta volna (pontosabban egyedül a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás szerepelt benne), de ezt akkor Sólyom László is kifogásolta, majd az új összetételű törvényhozás tavaly májusban visszaillesztette a jogszabályba. A szenzitív adatok megválaszolásához természetesen még nagyobb bizalomra van szükség, hogy azok nem kerülnek illetéktelen kezekbe, és még erősebben kell hinni, hogy megadásuk bármilyen pozitívumot jelenthet (a tíz évvel ezelőtti összeíráskor átlagosan 90 százalékos volt a válaszadás a nem kötelező kérdések körében). Utóbbi eshetőséget hangsúlyozva többen kampányolnak is amellett, hogy az érintettek vállalják az identitásukat: így tett a katolikus egyház, a Mazsihisz és roma civil aktivisták is (utóbbiról lásd: "Méltósággal, félelmek nélkül", Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.). Örkény Antal szerint "normális országban azt is bátran fel lehet vállalni, és a kérdezőbiztos szemébe lehet mondani, hogy persze, cigány vagyok. Fontos szempont, hogy valaki vagyok, valamilyen kulturális hagyományhoz, csoporthoz tartozónak érzem magam. Ez lebontja azt a tudatot, ami Magyarországon nagyon erős, hogy a különbségek inkább devianciák. Ha ez érdemlegesen egy kulturálisan differenciált világot volna képes bemutatni és kommunikálni a világ felé, az szerintem sokkal inkább vezetne egy plurális társadalom elismertetése felé. Persze lehet, hogy idealista vagyok." Mások szerint viszont az állam egyáltalán semmi jelét nem adta annak, hogy bármi jóra használná az érzékeny adatokat, az államot jelenleg képviselő kormány pedig nem kifejezetten megbízható (lásd: Olvasva jó?, Magyar Narancs, 2011. szeptember 15.).
A visszaélések legszimplább esete, amikor az összesített adatokkal zsonglőrködik a politika. Emlékezetes, hogy az előző Orbán-kormány minden előzetes közlés nélkül a vallási hovatartozásra adott választ utólag az egyházi támogatások meghatározásához kívánta felhasználni. Erre végül azért nem került sor, mert a jogszabály csak a váratlanul elveszített választások után lépett volna hatályba, és a Medgyessy-kormány - némi félszeg tétovázás múltán - visszavonta. Akkoriban Balog Zoltán, Orbán Viktor politikai főtanácsadója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva a cinizmustól sem riadt vissza: "A törvény ellenzői közül most sokan azt mondják, hogy a népszámlálás során nem mindenki válaszolt az egyházi hovatartozását firtató kérdésre, ezáltal a statisztikai felmérés pontatlanná vált. Szerintem akik egy anonim felmérésben eltitkolták a véleményüket, azoknak most kevés jogalapjuk van a tiltakozásra." Ha ehhez hozzávesszük azt, amit a vallási hovatartozást ismét népszavazási kérdéssé tevő törvénymódosítás parlamenti vitájában az immár államtitkár Balog kifejtett, nem érdemes illúziókat kergetni: "Tehát ha önök meg akarják védeni a jogállamot, hogy nehogy véletlenül az egyházak társadalmi támogatottságát a népszámlálás, hanem valamifajta vallásszociológia alapján nézzük, akkor reménytelen, mert akár a 2001-es alapján is lehetne fizetni. Miért ne lehetne?"
Rejtett értékek
Ennél persze még veszélyesebb volna, ha konkrét személyek adataival élnének vissza. "A népszámlálás adatvédelmi szempontból mindig rizikós, mert akárhogyan is csinálják, ez beavatkozás a polgárok magánszférájába. De ha már muszáj, akkor lényeges, hogy minél több garancia védje a polgárok adatait. A tökéletes az volna, ami a gyakorlatban sajnos nem valósítható meg, ha a válaszadók teljesen azonosíthatatlanok lennének" - mondta a Narancsnak Szabó Máté Dániel, az Eötvös Károly Intézet (EKINT) ügyvezető igazgatója. A kérdőíveken nem szerepel ugyan név, viszont a lakáskérdőíveken rajta van a pontos lakcím, a személyi kérdőívek pedig tartalmazzák a lakáskérdőívek sorszámát. Erre azért van szükség, hogy a teljeskörűség ellenőrizhető legyen, azaz a KSH kipipálhassa, mely lakcímről érkezett már vissza kérdőív. Így elméletileg a lakcím alapján visszakereshetők volnának a személyek (minél kevesebben élnek egy lakásban, annál pontosabban). Csakhogy a KSH október 31. után, a teljeskörűség ellenőrzését befejezve azonnal leválasztja a lakcímeket a válaszoktól, és a terveik szerint az informatikai aktust újságírók jelenlétében ejtik meg. Addig viszont valóban el kell hinnünk, hogy tőlük semmi nem kerül ki.
A teljesen biztos anonimitást csak úgy lehetett volna biztosítani, ha a lakcímeket és a válaszokat eleve külön gyűjtik. Papíralapú kérdőíveknél ez elméletileg könnyen megvalósítható: egy külön jegyzéken mindig bejelöli a számlálóbiztos, hogy melyik címről kapott már kérdőívet. Erre Virágh Eszter azt mondja, hogy 4,5 millió lakás és 40 ezer számlálóbiztos esetén nagyon megnőne a hibázások száma, hiszen óhatatlanul lesznek az összeírók között kevésbé megbízhatók, nem beszélve a kikerülhetetlen fluktuációról, amikor másnak kell átadni a munkát - sokkal jobb, ha a címek az ellenőrzésig a válaszokkal együtt maradnak. Ha a feldolgozás optikai leolvasással történik, a lakcímeket eleve kimaszkolják, a manuális válogatásnál pedig az alkalmazottaknak titoktartási kötelezettsége van, ellenőrzik őket, és egyébként sem jegyzetelhetnek ki semmit a kérdőívekről. Ilyen mennyiségű adatnál eleve irreális erőfeszítést igényelnének a visszaélések.
Az online válaszadásnál kívülről követhetetlen a kérdőívek útja. A kitöltéshez minden kiküldött kérdőíven szerepel egy internetes belépési kód, melyet véletlenszerűen generálnak minden lakcímre. Az egy lakásban élők csak ezt tudják használni, ezért lehetőség van további személyes jelszó létrehozására is, ha valaki attól tart, hogy a vele egy fedél alatt lakók belelátnak az ő válaszaiba. A visszaküldött kérdőívekről a külön erre a célra kifejlesztett szoftver azonnal leválasztja a lakcímet (ez alapján jelzik a területért felelős számlálóbiztosnak, hogy oda már nem kell mennie), és csak a többi adatot rendezi adatbázisokba. Aki pedig amiatt aggódik, hogy a számítógépét le tudják nyomozni, az a munkahelyéről, internetkávézóból, könyvtárból, de akár külföldről is elküldheti a válaszokat. Az adatvédelmi biztos hivatala egyébként az egész - a jogszabályalkotástól az informatikai rendszer beszerzéséig tartó - folyamatban részt vett, valamint tervezi az adatfeldolgozás helyszíni ellenőrzését is.
A tökéletes persze az lett volna, ha a lakcímet itt is teljesen külön kezeli az informatikai rendszer. Szabó Máté Dániel szerint ezt is meg lehetett volna oldani, ha a beküldésről mindenki kapna egy kódot vagy egy bizonylatot, amit a KSH tudna ellenőrizni, de nem derülne ki belőle, hogy pontosan melyik kérdőív tartozik az illetőhöz. A népszavazási törvény végrehajtási rendeletét előkészítő KSH egyébként egyeztetett az adatvédelmet fontosnak tartó civil szervezetekkel (ezen az EKINT mellett a Társaság a Szabadságjogokért vett részt). A vitás kérdésekben a hivatal végül engedett abban, hogy a válaszadók nem kötelesek megadni a munkaadójuk pontos nevét, helyette választhatják a cég tevékenységének leírását is. Ugyanakkor a lakcím-elkülönítéshez hasonlóan nem valósult meg a civilek azon kérése sem, hogy a szenzitív adatokat a fő kérdőívtől elválasztva, külön borítékban kezeljék, ezzel tovább nehezítve az azonosítást és megakadályozva azt is, hogy a kérdezőbiztos előtt vállalni kelljen a legérzékenyebb jellemzőket. Virágh Eszter szerint önmagukban ezeknek az adatoknak kevés értelmük van, hiszen éppen az a cél, hogy a sokféle információt egymással is összekapcsolják, és láthatóvá váljanak az összefüggések. "Azt nem mondanám, hogy a népszámlálás lábbal tiporja az érintettek jogait. Sok mindent lehetett volna még tenni, de adatvédelmi szempontból a mostani népszámlálás még mindig az eddigi legjobb" - összegezte Szabó Máté Dániel.
Az anonimitásnak egyébként így is megvan a "statisztikai ára". Az ugyanis szintén önbevalláson múlik, hogy egy-egy lakcímről tényleg annyi személyi kérdőívet töltenek-e ki, mint ahányan ott valóban életvitelszerűen laknak. A válaszok számát nem vetik össze semmilyen másik adatbázissal, és egyébként sem lehetne ellenőrizni, hol meny-nyien élnek. Előfordulhat, hogy valaki mégis ettől való félelmében nem meri az adott címen kitölteni a kérdőívet, de az is valószínű, hogy ő máshol azért "előkerül". Az összefüggések felmutatása pedig amúgy is fontosabb, mint a nép teljesen pontos megszámlálása - de ha az ország fele letagadná, hogy létezik, akkor sem lehetne semmit tenni. Ahogyan Virágh Eszter fogalmaz: "Ez nem nyilvántartás, hanem statisztikai adatgyűjtés. Az ország tükröt tart önmaga elé."
