A kormányhatározat a 2011. évi minisztériumi maradványképzésekről és zárolásokról rendelkezik. A "maradványképzés" az a - minden kormány által - alkalmazott módszer, melynek révén a költségvetési szerveket arra szólítják fel, hogy bizonyos összegeket (amit a tárgyévi költségvetés előirányzott számukra) a tárgyév végéig ne költsenek el: ezt konkrétan megtiltja. A kormány egyszersmind (ki nem mondott) ígéretet tesz arra is, hogy ezeket az összegeket valamikor a tárgyévet követő január 1-je után folyósítja ezen intézményeknek, szervezeteknek. Aztán vagy folyósítja, vagy nem: eddig jobbára folyósította. A módszerrel a kormányzat adósságot keletkeztet a költségvetésből ilyen vagy olyan módon részesülő intézményeknél (például a beszállítóik felé), és adósságot vállal magára (az intézmények felé): e költségvetési bűvészkedéssel javíthatja tárgyévi költségvetését (és persze rontja kissé a következőt). "Zárolásnak" viszont azt az aktust nevezzük, amikor a kormányzat véglegesen forrásokat von el a minisztériumoktól, állami költségvetési szervektől: a már megítélt tárgyévi költségvetésükből, előirányzatukból örökre lecsíp egy darabot.
A kormányhatározat legfőbb kárvallottja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, második legrosszabbul viszont a szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális területet egyesítő óriás, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi járt: 102 milliárdos maradványképzési kötelezettség mellett 4 milliárd zárolással kell hozzájárulniuk az idei hiánycél betartásához. Lapzártánkkor még senki nem tudta, hogy ezek az elvonások hogyan érintik a Nefmi egyes államtitkárságait, illetve a hozzájuk tartozó intézményrendszert, azaz az elvonásokból mennyi fogja például az egészségügyet vagy a kultúrát sújtani. Értelemszerűen arról sem tudunk egyelőre beszámolni, hogy mekkora csapás éri (egyenként) a közgyűjteményeket, múzeumokat és a könyvtárakat, az egyetemeket és a színházakat. Kérdeztük némelyiket, de ezt még maguk az intézményvezetők sem tudják. A pletykák a fűnyíró elvet emlegetik: bár sejthetően még most is zajlanak a tárgyalások, alkudozások a tárca és intézményei közt. (Kérdéseinkre sem a Nefmiből, sem a Kormányszóvivői Irodától nem kaptunk választ.) Abban mindenesetre, hogy a maradványt jövőre mégis teljes egészében felszabadítja a kormányzat, kevesen bíznak.
A maradványképzés és a zárolás a kormányhatározat szerint a különféle alvállalkozóknak és beszállítóknak - gyakran a már megkötött szerződések alapján - folyósítandó összegeket érinti. Emellett és a pusztítást mintegy betetőzve lapunk megjelenése előtt, szerdán újabb bejelentés várható - ezen intézmények bérkeretét is meg fogja vágni a kormány. Bár feladatot nem vesz el tőlük, 20 százalék körüli leépítésekre kényszeríti őket.
Az irodalmat visszavágják
Hogy mit is jelenthet egy-egy kulturális területnek egy ilyen volumenű elvonás, azt a pályázatokból élő, "civil" művészeti szervezetek példáján tudjuk megmutatni. Már most egyértelműnek tűnik, hogy e körülmények között további működésük nem lehetséges.
Alig két nappal a kormányhatározat elfogadása előtt adta ki az események fényében bátran alacsony hatásfokúnak nevezhető közös, Orbán Viktornak címzett nyílt levelét négy írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL, e szervezet Szőcs Géza kulturális államtitkárt is tagjai közt tudhatja), a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör és a jobboldali kötődését nem titkoló Írószövetség. A levél arról tájékoztatja a miniszterelnököt, hogy "a Kárpát-medencében működő magyar írószervezetek, valamint a hozzájuk kapcsolódó műhelyek, kiadók, folyóiratok bizonytalan körülmények között, javarészt társadalmi munka formájában folytatják anyanyelvápoló, identitásőrző tevékenységüket. Az irodalmunk utánpótlását biztosító szervezetek kiszolgáltatott helyzetben vannak. A támogatás, melyet 2011-ben a mai napig nem kaptak meg a művészeti műhelyek, még a túlélésükhöz sem elég." Kollár Árpád, a FISZ elnöke lapunknak azt is elmeséli, hogy a minisztériumi támogatás mellett csak az átalakított Nemzeti Civil Alapra támaszkodhattak volna - ám annak új kezelő szerve, a Wekerle Sándor Alapkezelő által kidolgozott pontrendszer idén már nem minősítette országos hatókörűnek szervezetüket, továbbá arra hivatkozott, hogy a minisztérium is finanszírozza működésüket: innen tehát nem kaptak semmit. A minisztérium a megítélt támogatásukról mindeddig nem kötött velük szerződést, hiába próbálták folyamatos reklamálással felgyorsítani az adminisztrációt. Mostanra jutottak volna el a szerződés-előkészítés fázisába. "Nem arról van szó, hogy néhány rendezvényt le kell mondanunk - az infrastruktúrát húzták ki alólunk. A fiatal írószervezetek fontos feladata a pályakezdők segítése, az első kötetek gondozása, erre a piaci alapon működő nagy kiadók érthetően nemigen vállalkoznak, a szervezeteinkkel tehát az irodalom utánpótlása kerül veszélybe. Azt, ami most megszűnhet, sokkal nehezebb és költségesebb lesz újraindítani, ha egyáltalán lehetséges. Ráadásul pár millió forintról, költségvetési értelemben láthatatlan összegről beszélünk."
Az aránylag még a legtöbb pénzzel, tavaly 6, idén elvben 9 millióval gazdálkodó Írószövetség vezetője, Szentmártoni János is arról számol be, hogy nincs még szerződésük, és félnek, hogy csak decemberben vagy januárban jutnak a pénzükhöz. 'k is tartoznak tiszteletdíjakkal fellépőiknek, s pár fillér maradt csak a bankszámlájukon. Az elnök és az öt munkatárs bruttó 100 ezer forintot keres, így előbb-utóbb kénytelenek lesznek elfogadható megélhetést biztosító állást keresni. "El kell döntenie a kultúrpolitikának, szükség van-e egyáltalán az írószervezetekre, ilyen körülmények között ugyanis, a minimális igényeknél is kevesebb pénzből, amelyről azt sem tudhatjuk, tényleg megkapjuk-e, nem lehet csinálni."
A Szépírók Társasága 3 millió forint működési támogatást várt idén, ám ezt még a legjobb esetben is csak jövőre látja majd - ha egyáltalán. A társaságnak a további működési költségekre sincs fedezete. A Nemzeti Civil Alap ezt az írószervezetet sem tekintette országos ismertségűnek, és hiába fellebbeztek a döntés ellen, még megindokolt elutasító választ sem kaptak. Azaz idén egyetlen fillér működési bevételük sem volt. "Elvünk, hogy kevés közpénzt használjunk föl működésre, de a semmi túl kevés. Ebben a gazdasági helyzetben nehéz megértetni, miért éri meg a köznek, hogy az irodalom infrastruktúrája fennmaradjon. Úgy érvelni nem elegáns, hogy más miért kap. Pedig a kultúra nem csak futballból áll" - mondja Csaplár Vilmos elnök. A Petőfi Irodalmi Múzeum is kénytelen lesz várni a minisztériumból érkező terembérleti költségekre, de maga a múzeum is komoly pénzektől eshet el.
A József Attila Kör eddigi aktivitását az tette lehetővé, hogy vezetője, Balogh Endre a családi kasszából kölcsönzött a Szigligeti Írótábor megrendezésére, ahogy Király Zoltán EMIL-elnök is maga fizette az EMIL-tábor költségeit. A kör részt vesz a Solitude-csereprogramban, melynek keretében több külföldi író tartózkodik éppen Magyarországon. Amennyiben Balogh nem kívánja az ő költségeiket is saját zsebből tovább fizetni (900 ezer forintja már van benne), meg kell kérni őket, hogy legyenek szívesek hazafáradni, Magyarországnak pedig ki kéne szállnia a programból. "A JAK-iroda bérleti díját természetben fizetjük ki, a cégem cserébe megcsinálja a Kossuth-klub honlapját" - mondja Balogh. Egyetlen fillért sem tudnak fizetni a fellépésekért, noha az írók egyebek mellett ezekből a tiszteletdíjakból élnek. Az NCA-támogatás esetükben is mondvacsinált okokra hivatkozva marad el, és hiába tiltakoztak több fórumon, egészen a felügyelő szervet, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) vezető Navracsics Tiborig eljutva, választ sehonnan sem kaptak.
A könyvtári kölcsönzések utáni szerzői jogdíjak jogkezelését végző, tíz magyar írószervezet által alapított Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) erre az évre tízmillióból gazdálkodhatott volna a Magyar Közlöny egyik márciusi száma szerint. Júliusban kérte a Nefmi a papírokat a szerződés előkészítéséhez, de először a nyaralásokra, majd a súlyos adminisztrációs terhekre hivatkozva sikerült elhúzniuk a dolgot a maradványtartás és a zárolás előírásáig, hiába ostromolták őket hívásaikkal a MISZJE munkatársai. A minisztérium a kormányhatározat megjelenése után arról tájékoztatta őket, hogy mivel a határozat megtiltotta új szerződések kötését, idén már nem állapodhat meg velük idei működési támogatásukról. Menyhért Anna igazgató február óta nem kap fizetést, az alkalmazottak utáni járulékokat sem tudják utalni, lesz indoka a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak (NAV) megbüntetni őket (ez is egy módja lehet, hogy a költségvetés bevételi oldalán némi többletet generáljunk). Utolsó pénzükből kollégájuk brüsz-szeli diákszállói szobáját fizették ki egy nemzetközi konferencián, ahol a nemzetközi kapcsolatok fenntartása miatt muszáj volt részt venniük, ezzel nullára futottak, további számlákra és az irodabérletre nincs keret, gyakorlatilag szünetel a működésük. Menyhért szerint az állami kultúrafinanszírozás lényegében megszűnt, úgy tűnik, hogy ha szeretnénk kortárs kultúrát, akkor magunknak kell megszerveznünk és a közönségnek kell eltartania, különben egyszerűen nem lesz. ' a maga részéről le is vonta a tanulságot, amikor társaival megalapította az 5K kortárs kulturális központot, bár a jogdíjakkal is tovább próbál foglalkozni.
Egyik forrásunk szerint a kapkodó mentési kísérletek körül "teljes a káosz". Az Írószervezetektől elvont pénzek (legalább részbeni) pótlására folynak most a próbálkozások például a Márai-pogram rendezvényeinek terhére, miközben a minisztérium elmulasztott tagot delegálni a Márai Ideiglenes Szakkollégium ülésére. Ám pénz innen is legkorábban 2012-ben várható; a jogilag megszűnt, de facto még működő Magyar Könyv Alapítvány fordítástámogatási döntéseihez például az NKA Szépirodalmi Kollégiuma szeretne 10 millió forintot kölcsönözni saját őszi keretéből. "Elképesztőek a pénzek vándoroltatási tervei - mint amikor egy süllyedő hajón az egyik lék dugaszát egy másik lékhez viszik."
Képzőművészek, színháziak
A fiatal képzőművészek szervezete, az FKSE hasonló cipőben jár, mint az írók. Kaptak valamennyi pénzt a Civil Alaptól, és bár már kötöttek szerződést a Nefmivel is, mégis úgy tájékoztatták őket, hogy bizonytalan, mikor és mennyi pénzt utalnak számukra. Ez, ha valóban így van, immár tételesen jogsértő eljárás. A civilektől érkező pénzük is csupán töredéke a tavalyinak, mivel idén az NCA-nál csak negyedéves pályázatokat írtak ki, abból viszont mindössze egyet - Szalai Borbála titkár beszámolója szerint -, így a tavalyi 2 millió után végül 400 ezer forintból kellene gazdálkodniuk.
Az elfogadás előtt álló, új civil törvény ráadásul úgy rendelkezik, hogy adott civil szervezet folyamatos (évről évre történő) támogatása nem lehetséges, háromévente legalább egy év kihagyás szükséges. Ezzel a beterjesztő KIM - a lapunknak nyilatkozó Latorcai Csaba szerint - más források felkutatására kívánja ösztönözni a civil szervezeteket. Szalai Borbála szerint azonban a magánmecenatúra jelenleg korántsem olyan erős Magyarországon, hogy egy ilyen méretű kiesést fedezni tudjon. A Nefmiből idén 2 millió érkezett volna, az összeg évek óta folyamatosan csökken, három éve még 6 millió volt. Ha nem jutnak hozzá szerződés hiányában a minisztériumi pénzhez, két alkalmazott fizetésére és a dologi költségekre ebben az évben összesen 600 ezer forintjuk marad.
Ha minden jól megy, a maradványtartási határozat beverheti végre az utolsó szöget a független színházi szcéna koporsójába is, a tavalyihoz képest erősen visszafogott idei összeg további csökkentésével. A lebonyolító szervként közreműködő Nemzeti Kuturális Alap (NKA) addig nem tud velük szerződést kötni, míg a minisztérium nem utalja a pénzüket, igaz, úgy hírlik, az elnyert pályázati summáknak legalább egy részéhez még így is hozzájuthatnak január előtt a független színházak. Hudi László, a Független Színházak Szövetségének elnöke már meg is kapta az értesítést, hogy két vidéki befogadóhely, a jászberényi Malom Film-Színház és a szegedi régi zsinagóga bizonytalan időre lehúzza a rolót a kormányhatározat hatására, valamint a vidék kulturális esélyegyenlősége iránt mélyen elkötelezett kormányzat hírnevének további öregbítésére. Hudi jelen pillanatban nem lát semmilyen konstrukciót, ami lehetőséget biztosítana a terület további működésére, a kooperációnak még a szándékát sem érzékeli. "Talán Vidnyánszky Attilának lesz igaza, csak kőszínházak maradhatnak, központilag kinevezett igazgatókkal. Nincs már mit csinálni, leálltunk, várunk reménykedés nélkül."
És az apró
Lapunk meg nem erősített információi szerint Gál András Levente, a KIM államtitkára a szerzői jogkezelő szervezetek vagyonáról való döntés jogát újra állami kézbe adatná, ahogyan az 1953 és 1996 között volt. Ehhez át kellene írni a jelenlegi jogszabályi környezetet is, hiszen aszerint csak azoknak a szervezetei kezelhetik a jogdíjakból befolyó pénzt, akik megtermelik a díjköteles kulturális javakat. A jogkezelő szervezetek nemzetközi megállapodások alapján levonhatnak bizonyos összegeket a jogdíjakból (az innen érkező bevételek évi körülbelül 5 százalékát), s kulturális és szociális célokra fordíthatják; ezek az összegek - melyekkel ezentúl az állam rendelkezhetne - bőven milliárdos nagyságrendűek. A kérdés ilyetén megoldása az EU-ban (Olaszország részleges kivételével) ismeretlen, ráadásul komoly jogtechnikai nehézségekbe ütközne - de a kétharmad eddig sem riadt vissza attól, hogy belenyúljon magánjogi viszonyokba. Forrásaink szerint a terv megvalósítását eddig leginkább L. Simon László kulturális és sajtóbizottsági elnök ellenállása akadályozta, aki a megszólalók egybehangzó álláspontja szerint a kultúrafinanszírozás ügyében általában is igyekezett - egyelőre nem sok sikerrel - menteni a menthetőt.
