„Írj a tankernek” – Akciót hirdetnek a diákok a pedagógusokat érintő fenyegetések miatt

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 27.

Belpol

Egy előre megírt nyilatkozatot lehet elküldeni azon tankerületeknek, melyek a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat megfenyegették. 

Az „Írj a tankernek!” nevű akciójához kér segítséget a Diákok a Tanárokért nevű szervezet a Facebookon. Az akció keretén belül egy előre megírt nyilatkozatot lehet elküldeni egy szabadon kiválasztott tankerületnek, melyben a beküldők elutasítják a polgári engedetlenségi mozgalomban részt vevő pedagógusoknak a megfenyegetését. 

Mint ismert, szeptember eleje óta a pedagógusok egy része polgári engedetlenségi akció keretén belül tiltakozik egyebek mellett az alacsony bérek miatt, amiért hivatalos levélben fenyegette meg őket a tankerület – a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét el is bocsátották. (A témával a Narancs.hu is foglalkozott). 

A Diákok a Tanárokért akciójában a megfenyegetett tanárok mellett lehet kiállni. A nyilatkozat így kezdődik: „szeptember eleje óta, Ön és/vagy az Ön kollégája fenyegető levelet küldött több polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusnak is.

Mint felelős állampolgár elutasítom a pedagógusok e méltatlan kezelését, kiváltképp Maruzsa Zoltán államtitkár Úr cinikus és álszent megnyilvánulását a tanárok polgári engedetlenségével kapcsolatban, melyben absztrakt morális szabályokra hivatkozva félemlíti meg, az amúgy is méltatlan bánásmódban részesülő tanárokat”. 

Továbbá a nyilatkozatban fel lehet hívni a figyelmet az alacsony bérekre, a pedagógusok túlterheltségére, valamint a súlyosan korlátozott sztrájkjogaikra.

A nyilatkozatot itt lehet elküldeni, a Diákok a Tanárokért bejegyzése pedig alább olvasható. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.