Karácsony bejelentette: már készül a Tiborcz-adó jogszabálya

  • narancs.hu
  • 2019. október 18.

Belpol

A kerületekkel együttműködve tudja a főváros kivetni az új adót.

Valóban bevezeti a Karácsony Gergely aTiborcz-adót, ahogy megígérte – jelentette be a Klubrádiónak adott interjújában csütörtök este.

Az új főpolgármester elmondása szerint csak a kerületekkel együttműködve tudja a főváros kivetni az adót, de mivel a kerületek többségében az ellenzék győzött, már dolgoznak is a jogszabály részletein.

Karácsony korábban az ígérte, hogy az adót minden félmilliárd forintot meghaladó értékű fővárosi ingatlanra kivetné, az ebből befolyó összeget pedig bérlakásépítésre és -felújításra fordítaná.

A hatályos szabályozás szerint települési adó néven lehetne bevezetni, de ilyen formán csak a magányszemélyekre vonatkozhat.

Figyelmébe ajánljuk

Megsimogatták Trump egóját, aztán garanciákat ígértek Ukrajnának

Így néz ki az igazi diplomáciai nagyüzem: az amerikai és az ukrán elnök elsimították ellentéteiket, miközben az európai vezetők hada körbeudvarolta Trumpot. Elsősorban biztonsági garanciákról volt szó, és Putyin is kapott egy hívást. Az amerikai elnök megígérte, hogy az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt Ukrajnának a békemegállapodás részeként. „Nagyon jó védelem, nagyon jó garancia” – ez hangzott el Trump szájából, aki nem zárta ki az amerikai csapatok bevetését sem, és váltig állítja, hogy ebbe Vlagyimir Putyin beleegyezett.

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?