"Mostanában sokat gondolkodom azon, mennyit szenvedhetett az a gyerek, mire megfulladt bennem. Milyen kínja lehetett, hogy próbálhatott védekezni. Ha nem gondolnám, hogy az abortusz gyilkosság, tán el is vetettem volna. Hogy ne így haljon meg" - kilenc éve és egy hónapja már, hogy Andrea elvesztette kilenc hónapos magzatát. Mindennap gondol rá, mert nem szülhetett újat, hiszen meddővé tették. Az egyik Pest megyei kisközségben lakik kisfiával; a nyolc négyzetméteres, fürdő és vécé nélküli albérletüket fával fűtik, és bár Andreának van munkája, a hónap második felében már csak száraz kenyér kerül az asztalra. A vékony, 36 éves nő minden pillanatra emlékszik.
2000. december huszadikára volt kiírva; be is ment a kórházba, de az orvos hazaküldte, mondván, elég, ha akkor jön, ha a vajúdás beindult. "Január 2-án kora reggel azt éreztem, hogy valami folyik belőlem. Azt hittem, magzatvíz. De vér volt" - Andrea föl akart állni, de elesett. Nem kapott levegőt, szédült, elájult. Anyósa egy vödör jéghideg vízzel térítette magához, föltette az ágyra. Andreából ömlött a vér. A házuktól tíz percre volt csak utcai telefon, a mentő sokára ért ki, tőlük még jó háromnegyed óra volt a fehérgyarmati kórház. "Miért nem feküdtem be 20-án, kiabált az egyik orvos. Mondtam, hogy mert hazaküldtek. De akkor már nem találták a szívhangot. Na, ne bassza meg, azért nem kell ennyire sírni, mert meghalt a gyerek! Ilyen szépen mondta."
"Hát magát sterilizáltuk"
Az események gyorsan követték egymást: Andreát levetkőztették, bevitték a műtőbe, leborotválták, vérátömlesztésben részesítették, érzéstelenítették, elaltatták, császármetszéssel eltávolították testéből a gyermeket és a méhlepényt - majd mellesleg sterilizálták. Mindez 17 perc alatt történt: ennyi idő alatt Andreának nemcsak azt kellett felfognia, hogy elveszítette gyermekét, de azt is, hogy egy életre szóló döntést hozott meg.
"A műtét előtt hoztak oda papírokat, de nem tudtam, mit írok alá. Két nap múlva bementem az orvoshoz, hogy mikor szülhetek újra, mikor veszi már le rólam a hurkot. Mondta, hogy hát magát sterilizáltuk, nincs mit levenni. Soha nem hallottam azt a szót, még kimondani se tudtam" - mondja Andrea.
A műtőasztalon több más papír mellett Andrea aláírt egy a császármetszésbe beleegyező lapot is: ennek a papírnak az aljára írta oda alig olvashatóan az orvos: "A méhen belüli magzati elhalás tudatában is határozottan kérem sterilizálásom, szülni már nem akarok, terhes sem kívánok lenni."
A műtét után egy újszülöttekkel zsúfolt szobában volt, s míg más nők nem tudtak szoptatni, neki fejnie kellett magát, annyi teje volt. El akarták temetni a gyermeküket, de a doktorok azt mondták: mivel nem élt egy percet se, nem anyakönyvezték, nincs neve, eltemetni se lehet. "A műtét után bejött K. doktor, és azt mondta, nagyon kár érte, szép gyerek volt, de ne akarjam látni. De én a falba kapaszkodva mentem le a patológiára, hogy látni szeretném. Az ottani orvos azt mondta, majd fölszólnak. Vártam a reggelt, vártam az estét. Akkor mondták, hogy már fel van boncolva. Könyörögtem, hogy nem emelek fel semmit, csak a kis arcát hadd lássam, hadd búcsúzzak el tőle. Milyen dolog, hogy egy anya nem nézheti meg a gyermekét. Milyen dolog, hogy helyettem döntötték el, hogy nem szülhetek többet."
Otthon várta a sok gyerekruha, a pólya és a bölcső. Akikkel egyszerre volt várandós, azoknak a gyermekére évekig rá se tudott nézni. "Bántottam magam, hogy miért él mindnek a gyereke, s az enyém miért halott. Miért nem tudtam megszülni. És miért nem tudtam jóvátenni, hogy egy újat szülök. Azért várom, hogy a parlament foglalkozzon az ügyemmel, hogy a magyar állam átvállalja a felelősséget. Hogy kimondják: nem én voltam a hibás, hanem az orvosok."
Andrea hamarosan súlyos depresszióba esett: nem beszélt senkihez, nem ment sehová, folyton aludni akart, pánikbeteg lett. Háromszor akart véget vetni az életének, egyszer gyógyszert vett be, de kimosták, egyszer felakasztotta magát, de a párja időben levágta a kötélről, egyszer felvágta az ereit, de nem vérzett el. "Nem olyan könnyű meghalni."
Nem az anya dolga
Az addigi jó párkapcsolat megromlott: a tragédia után párja folyton a meghalt fiát siratta, inni kezdett és agresszív lett. "Én a gyerekeimmel nem tudtam mit kezdeni. Ha hazajött Tomi az óvodából, hozzá se bírtam szólni. ' meg mintha mindent tudott volna, bejött, köszönt s már ment is játszani."
Andrea a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) segítségével beperelte a fehérgyarmati kórházat, kérve a bíróságot: állapítsa meg, hogy megsértették Andrea személyiségi jogait és kártérítést is kértek. "Elvárható, hogy három gyerek után tisztában legyen a meddővé tétel kérdésével" - vallotta a bíróság előtt a műtétnél jelen lévő B. doktor (a későbbi nemzetközi procedúrában ugyanezzel érvelt a Magyar Állam is). A bíróság előtt egyébként a műtétnél jelen lévő orvosok egybehangzóan azt mondták: Andrea maga kérte, hogy sterilizálják és a papírt is aláírta. Az első fokon döntő bíróság bizonyítottnak vélte, hogy az orvosok szóban felvilágosították az asszonyt arról, mit jelent a sterilizálás. Annak ellenére is, hogy a körzeti védőnő biztos volt benne, a szót Andrea nem ismeri, és még további gyermekeket akart szülni, és hogy az MTA tudományos főmunkatársa, Neményi Mária arról beszélt, a sterilizálás olyan mély tabut sért, ami a roma közösségben élő nők nemi identitása, feleség-anyai szerepe szempontjából nem vállalható.
A tárgyalások során egyébként nem minden orvos ismerte a meddővé tétel törvényben meghatározott feltételeit, sőt ketten úgy ítélték meg, hogy ha az orvos szükségesnek ítéli a petevezeték lekötését, minden további nélkül megteheti azt. Az egyik orvos szakértő szerint "szokatlan az anyával közölni, mi vár rá".
"Andrea nemcsak az idő rövidsége, a számára nem érthető és hiányos tájékoztatás, de partnere távolléte és az őt ért trauma miatt sem volt képes informált döntést hozni, azaz felelősen végiggondolni, hogy mit akar" - mondja Bodrogi Bea. A NEKI jogásza szerint Andrea a megindult vajúdás, majd a gyermeke elvesztése után sokkos állapotban volt: ilyen körülmények közt elképzelhetetlen, hogy egy számára ismeretlen beavatkozást kifejezetten kérjen. Az orvosok ezzel ellentétesen vallottak: szerintük Andrea beszámítási képességével nem volt gond, "sokk a gondolkodását nem befolyásolta".
Mindenki jobban tudja
A Fehérgyarmati Városi Bíróság első fokon elutasította Andrea keresetét (lásd: "Nem miattam halt meg a kisfiam", Magyar Narancs, 2002. november 28.) A fellebbezés után 2003-ban pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság másodfokon mondta ki: Andrea nem tudta bizonyítani, hogy maradandó károsodást szenvedett el. A jogerős ítélet szerint ugyanakkor, mivel a műtét nem életmentő volt, a sterilizációs eljárásban ki kellett volna kérni a nő tájékozott beleegyezését. Az orvosok gondatlanul jártak el, amikor nem tájékoztatták Andreát részletesen az operáció módjáról, a végrehajtás kockázatairól és az alternatív eljárásokról, módszerekről, beleértve a születésszabályozás egyéb módozatait is. A bíróság azt is kifejtette, hogy az írásbeli beleegyezés megléte önmagában nem zárja ki a kórház felelősségét. Ám a sterilizáció visszafordítható, ezért kár nem érte őt. A NEKI az Európai Roma Jogok Központjával közösen fordult az ENSZ Nőkkel Szembeni Hátrányos Megkülönböztetés Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottságához (CEDAW): a bizottság 2006-ban megállapította, hogy Magyarország több ponton megsértette a nőkkel szembeni diszkriminációt tiltó 1972-es egyezményt. Az ENSZ szerint a sterilizálás csak nehezen visszafordítható beavatkozás, amely nemcsak veszélyes, de gyakran sikertelen is. A bizottság szerint a sterilizációt az asszony teljes és tájékozott beleegyezése nélkül hajtották végre, tartósan megfosztva őt reproduktív képességétől, így azon joga is sérült, hogy szabadon dönthessen arról, mennyi gyermeket, milyen időközönként kíván vállalni.
A bizottság szerint a magyar kormánynak hatályon kívül kell helyeznie azt a rendelkezést, mely lehetővé teszi, hogy ha a körülmények indokolják, az orvosok beleegyezés nélkül végezzék el a művi meddővé tételt. És főleg: kompenzálnia kell az Andreával szemben elkövetett jogsértéseket. Ez utóbbi három éve várat magára.
Annak ellenére is, hogy Gulyás József (SZDSZ) a múlt héten interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz Andrea ügyében, lapzártánk után pedig napirend előtt szólal fel. A szabad demokrata képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Állam nem tesz eleget a CEDAW-döntésben megfogalmazott nemzetközi jogi kötelezettségének. "Az egyezmény, valamint az ügyben hozott döntés értelmében a Magyar Állam maga döntheti el, hogy az egyéni panaszost milyen formában kompenzálja. Ha azonban nem nyújt számára a jogsértéssel arányos jóvátételt, nemzetközi jogsértést követ el. Az sem érthető, miért nem vette fel több mint két év alatt senki a kapcsolatot Andreával" - mondta a Narancsnak Gulyás.
A Magyar Állam 2007-ben még azon az állásponton volt, hogy mivel a magyar bíróságok nem állapítottak meg jogsértést, és az ítélet ellen Andrea nem fellebbezett, azaz nem merítette ki a hazai jogorvoslati lehetőségeket, a kompenzáció nem lehetséges. A nemzetközi fórum előtt egyébként Magyarország azt a cinikus álláspontot képviselte, hogy mivel Andreának három élő gyermeke van, "minden bizonnyal tisztában volt a terhesség és szülés természetével, további felvilágosítás nélkül is". Azt javasolták neki: menjen lombikbébiprogramra, azt még lehet.
A magyar álláspont valamennyit változott: a szociális tárcától megtudtuk, hogy kompenzálják Andreát, de ez pszichológiai rehabilitációt jelent. "Ennek a kezeléssorozatnak van pénzben kifejezhető értéke, tehát nem csak látszólagos kompenzációról van szó" - mondta a szociális és munkaügyi minisztérium illetékese. Kérdésünkre, hogy a Magyar Állam kér-e bocsánatot, az illetékes nem tudott válaszolni, mert az ENSZ-bizottság ezt nem kérte.
Gulyás antihumánus és méltánytalan eljárásnak tartja, hogy a megcsonkítás, megaláztatás és a nemzetközi fórumok végigjárása után Andreát mindenféle megkövetésből kizárják. Bodrogi Bea elképesztőnek és paternalistának nevezte a szociális tárca megközelítését. "Mindenki jobban tudja, mire lehet szüksége ennek a nőnek. Nem értem, hogy kilenc év után miért nem ülnek le vele, hogy ő mondja meg, hogyan kárpótolhatná őt a Magyar Állam a veszteségeiért."
A cigány méhe
Tavaly több nemzetközi civil szervezet indított kampányt a kényszer-sterilizálás áldozatául esett roma nők támogatásáért. Szlovákia, Csehország és Magyarország kormányfőihez fordultak, mert ezek az országok nem kértek bocsánatot és nem szolgáltattak jóvátételt az akaratuk ellenére meddővé tetteknek. Csehországban korábban az ombudsman elismerte, hogy több mint ötven roma nő esetében úgy történt meg a sterilizálás, hogy a beavatkozás előtt a nők nem kaptak megfelelő tájékoztatást, és semmit sem írtak alá. Magyarországon Andrea ügye kapott eddig nagyobb nyilvánosságot, de az Amaro Dromban már több hasonló esetről olvashattunk; így például arról a nőről, akit kisfia születése után tettek meddővé. Az asszony több év múlva ment el újra nőgyógyászhoz, hogy miért nem esik teherbe.
