Idén 50 millióval támogatta az Eximbank Szijjártó kedvenc győri templomát
Tavaly pedig 30 millió forintot kapott a banktól a plébánia.
Tavaly pedig 30 millió forintot kapott a banktól a plébánia.
Napi ötszöri étkezést kell ennyiből kihozni.
A család tájékoztatása szerint Hankiss Ágnest kedden budapesti otthonában érte a halál 71 éves korában.
Egyelőre nem sokat tudni az iskolások oltásáról.
Csak bizonyos személyeknek fognak segíteni, kivételes esetekben.
Egy már létező törvényt bástyázna körbe a kormány az ettől értelmetlenné váló népszavazással, melynek még a kérdései is megtévesztőek – vélik a Kétfarkúak.
Sztrájkolniuk tilos, de a repülési útvonalakat még ők jelölik ki: a jelek szerint trükkös módszerhez folyamodott a ferihegyi légiirányítók csoportja.
Bíró László korábban antiszemita kijelentéseket tett, és elveszített egy időközi választást.
Ideje beszélnünk a huxitról – írja Fricz Tamás, és beszél is.
Ilyés Márton korábban kilenc évig volt a Rajk Szakkollégium igazgatója.
Szerinte ott tud a legtöbbet tenni a kormányváltásért.