Új elnökségi tagot választott a Momentum

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 15.

Belpol

Ilyés Márton korábban kilenc évig volt a Rajk Szakkollégium igazgatója. 

A Momentum küldöttgyűlése vasárnap elnökségi taggá választotta Ilyés Mártont – közölte Facebook-oldalán a párt.

"Ilyés már a 2018-as kampányban is részt vett tanácsadóként, jelenleg a Momentum gazdasági szakpolitikusa és a párt szakpolitikai stábjának oszlopos tagja" - írják a gazdasági szakemberről, akit a közvélemény onnan is ismerhet, hogy 2010 és 2019 között a Rajk Szakkollégium igazgatója volt.

A választást azért kellett kiírni, mert júniusban lemondott Körömi Attila elnökségi tag, aki még a Momentum tavalyi tisztújításakor került be az elnökségbe. Körömi megválasztása akkor elég nagy visszhangot kapott, mivel korábban a Fideszben és a Jobbikban is politizált. Lemondását azzal indokolta, hogy a civil szakmájában, pedagógusként is dolgozik, és a kampány élesedésével nehezen bírná a kettős terhelést.

Ilyés megválasztásával újra teljes a Momentum héttagú elnöksége, melynek tagja még Fekete-Győr András pártelnök, Orosz Anna, Hajnal Miklós, Mándi László, Tóth Endre és Bárdi Zsuzsanna.

Az Azonnali cikke szerint Ilyés Mártonon kívül hárman indultak még az elnökségi tagságért: Berg Dániel II. kerületi alpolgármester, Szemző Áron Pest megyei képviselő és Szigeti Flóra V. kerületi önkormányzati képviselő.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.