"Fontos lenne egy nyugdíjkorrekciós törvény"

Több mint egymillió ember kap havonta hazánkban 130 000 forintnál kevesebb nyugdíjat, közülük több tízezernek 50 000 forint alatti összeg jár. A megszaladt infláció – amihez elméletileg igazítják a nyugdíjemelést – még ezt az összeget is alaposan gyengíti. Interjú Farkas András nyugdíjszakértővel, aki szerint az évenkénti korrekció meghatározásakor a keresetek, illetve a GDP növekedésének mértékét is figyelembe kellene venni. 

magyarnarancs.hu: Miért olyan veszélyesek a jelenlegi folyamatok?

Farkas András: Most kizárólag inflációkövető nyugdíjemelés van, ami relatíve szegényíti a nyugdíjasokat. Amíg az inflációhoz igazodó emelés 3-4 százalék között ingadozik az elmúlt tíz évben, a keresetek mennek fölfelé évi 10-11 százalékkal; nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy lássa valaki, az olló szárai a kettő között így egyre jobban szétnyílnak. A jelenlegi helyzetben egészen rémisztő mértékben jelentkezik ez a probléma. És ez nem csupán a nyugdíjasok összességét távolítja fokozatosan az aktív keresők táborától, már ami a tényleges vásárlóértéket illeti, hanem a nyugdíjas-társadalom tagjait is elszakítja egymástól jövedelmi szempontból. Ez a tendencia az utóbbi időben jelentősen fölerősödött.

magyarnarancs.hu: Miért?

FA: Az elmúlt években részben mesterségesen, részben valóságosan, a GDP-növekedés miatt megugrottak a keresetek Magyarországon. Minden évben 11-12 százalékkal nőtt a nettó nemzetgazdasági átlagkereset, még a tavalyi, pandémiás esztendőben is 9,7 százalékkal. Ehhez igazodnak az úgynevezett valorizációs szorzók, amelyeknek – 1988-ig visszamenőleg – az évi nettósított keresetek értékkövetését kell biztosítania, vagyis a nyugdíj megállapításakor az azt megelőző év nettó nemzetgazdasági átlagkereseti szintjéhez igazítania. Ezáltal az, aki mondjuk 2016-ban kérte a nyugdíja megállapítását, annak egy teljesen hasonló vagy ugyanolyan életpálya után is – azonos szolgálati idővel, nagyjából ugyanolyan keresetekkel – negyven-ötven százalékkal kisebb nyugdíjat állapítottak meg, mint egy idei nyugdíjigénylőnek, miután a 2016-os kereseti szinthez képest az idei átlagosan hatvan százalékkal magasabb.

Ez az éppen nyugdíjba vonuló korosztálynak jó hír, de már – ha folytatódik a gazdasági növekedés, így a kereseteké is – az idén megállapított nyugdíjak is elmaradnak majd a jövő éviekhez képest nyolc-tíz százalékkal, vagy akár többel.

Ez alapvető méltánytalanság a magyar rendszerben. Az egyik kedves kommentelőm ezért keresztelte el a nyugdíjasokat a nyugdíjmegállapítás éve szerinti lemaradásgyűjtögető évjáratoknak. Ezért aki öt éve kapta meg a nyugdíját, dühöngve nézi, hogy egy hasonló pályát befutott embernek másfélszer akkora ellátást ítéltek meg.

magyarnarancs.hu: Mi a megoldás?

FA: Mindenki érzékeli a problémát, esetenként még a döntéshozók is. Például 2005-ben, mindössze nyolc évvel az 1997-es „új” nyugdíjtörvény után be kellett vezetni az egyéni korrekciót, annyira elszakadtak a régi nyugdíjak az aktuálisan megállapítottak összegétől, s annyira elszegényedtek a régi nyugdíjasok. Azt az egyszeri korrekciós emelést négy évre elhúzva Gyurcsányék megcsinálták. Most azonban ugyanilyen fontos lenne megint egy korrekciós törvény. Vagy méginkább minden esztendőben évjáratonként meghatározott nyugdíjemelési szorzó kellene –

tehát más mértékben lenne szükséges emelni egy 1985 óta nyugdíjasnak a hihetetlenül leromlott nyugdíját, vagy egy 2005-ösét, mint egy friss nyugdíjasét, akiét tavaly állapították meg, és idén már kap emelést.

Különben csak konzerválunk egy rossz állapotot, mivelhogy minél korábban állapították meg valakinek a nyugdíját, annál kedvezőtlenebb helyzetben van. Az ő esetükben nemcsak relatív elszegényedésről van szó, hanem ténylegesről is, mert a friss nyugdíjaknak a vásárlóértéke az övéknek folyamatosan a többszöröse. Az a vezérigazgató, aki 2005-ben lett nyugdíjas, kevesebbet kaphat, mint amennyi a nála húsz-harminc évvel fiatalabb titkárnőjének a most megállapított nyugdíja. Ilyen anomáliákhoz vezet a valorizációs rendszerünk. Amit tetéz az, hogy Magyarországon a legegyszerűbb módon, egységes százalékos mértékben történik az évenkénti igazítás, tehát az ötvenezer forintos nyugdíjat is 3,6 százalékkal emelték idén, meg a havonta ötszázezer vagy kétmillió forintos nyugdíjat is. Ami egyszerűen képtelenség. Sehol a világon nem hagyják ennyire figyelmen kívül a szolidaritási elvet, mint Magyarországon. Például az osztrákok minden évben több sávra osztják a nyugdíjat, és mindenki a saját sávjának megfelelő mértékű emelésben részesül. A kisebb nyugdíjúak az arányaiban a legnagyobbat, a közepes ellátottságúak jóval kisebb mértékűt, a magas nyugdíjúak pedig csak elenyésző összegűt, mondjuk néhány tíz eurót a már meglevő háromezer euróhoz. Ugyanis minden állami nyugdíjrendszer két elven alapszik. Az egyik az úgynevezett ekvivalenciaelv, tehát ha sok járulékot fizettem, akkor több nyugdíjra számíthassak, aki meg kevesebbet, vegye tudomásul, hogy neki kisebb lesz az innen származó nyugdíja. Ugyanakkor: a magasabb nyugdíjra jogosultaknak tudomásul venniük a szolidaritási elvet is, ami szerint jövedelemátcsoportosításra is szükség van a kisnyugdíjasok részére.

 

Farkas András

magyarnarancs.hu: Például hogyan?

FA: Sokkal igazságosabb lenne, ha vegyes indexálással történne nálunk is az emelés, ami akár a nettó keresetek növekedését, akár a GDP alakulását is figyelembe venné. Igaz, akkor sokkal több pénz kellene a nyugdíjemelésekre, nem úsznánk meg évente 120-150 milliárd forintból, hanem ennek legalább a duplájába kerülne. És az a kiadás nem olyan, mint egy stadionépítés költsége, hogy egyszer felépíted százmilliárdos tételben, ám aztán csak mondjuk évi egymilliárdba kerül, hanem a nyugdíjemelés százmilliárdos tételei minden évben plusz kiadásként felmerülnek. Ennek ellenére alkalmazni lehetne már most is valamelyik vegyes indexálására épülő módszert, hiszen lenne mit elhagyni a jelenlegi kiadások közül. Például mindig félreteszünk a nyugdíjprémiumra – a szlogen szerint azért, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek a jó gazdasági teljesítmény örömeiből. Ily módon ha a GDP meghaladja a 3,5 százalékos növekedési mértéket, az efölötti résztől függő szorzóval kapnak a nyugdíjasok valami alamizsnát. Idén ötvenöt-hatvan, jövőre már hetvenmilliárd forintot oszthatnak szét így. Hadd örüljenek a nyugdíjasok a novemberi legfeljebb pár tízezer forintnak, hiszen a nyugdíjprémium összegét nagyon korlátosan kell számolni: a novemberi nyugellátás összegének egynegyedét, de legfeljebb húszezer forintot kell megszorozni azzal a mértékkel, amellyel a GDP tényleges növekedése meghaladta a 3,5 százalékot. Ez a prémium nem épül be a nyugdíj összegébe, szimplán egyszeri juttatás, ami eleve mézesmadzagként került be a nyugdíjtörvénybe akkor, amikor megszűnt 2009-ben a 13. havi nyugdíj. S miután a 13. havi nyugdíj visszaépítése megkezdődött, teljesen okafogyottá vált a nyugdíjprémium.

A társadalmi szolidaritás jegyében sokkal felelősségteljesebb megoldás lenne, ha a nyugdíjprémiumra tartalékolt összegeket szétosztanák a nagyon csekély nyugdíjra jogosultak között,

hiszen ráadásul közülük a legtöbben magányosan élnek, megözvegyültek, nem támaszkodhatnak az égvilágon senkire.

magyarnarancs.hu: A kormány által hangoztatott munkaalapú társadalom rögeszméjétől ez idegen.

FA: Megdolgoztak a kicsi nyugdíjukért ezek a nyugdíjasok is, de ők elkerülhetetlenül szegényednek. Ezt mutatja az OECD felmérése, ami szerint 2016-ban 26 000 nyugdíjas élt Magyarországon a legalsó jövedelmi decilisben, most már 270 000-en. Ebben a nálunk használt valorizációs módszer kulcsfontosságú méltánytalansági tényező, amely minden évben az új nyugdíjasokat sokkal jobb helyzetbe hozza a korábbiakkal szemben. S az inflációs emelés további méltánytalansága törvényszerűen nyomja az elszegényedés egyre meredekebb lejtőjére a nyugdíjasokat.