Magyar Péter Debrecenben: „A fideszes fővárosban is a Tisza Párt a legerősebb politikai közösség”

  • narancs.hu
  • 2024. november 24.

Belpol

Földreformot ígért, megélhetési problémákról beszélt, és az MCC-t azzal vádolta, hogy hozzá sem kezdett az Aranybika felújításához.

Nagy tömeget vonzott Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének országjárása Debrecenben, ahol egy helyi nevezetesség, Tóth Imre „Bruti” humorista is felszólalt – írja a Cívishír. A helyi lap megjegyzi, a színpadot azért szabadtéren, a Piac utcán kellett felállítani a szervezőknek, mert a helyi polgármester egyetlen más helyszínt sem tudott a rendelkezésükre bocsátani. (A Tisza ilyen esetben fizetne a bérlésért.)

Magyar a tömegnek azt mondta: a júniusi EP-választás során alig 3 százalék választotta el őket a Fidesztől Debrecenben, úgyhogy „biztosak” lehetnek abban, mára az egykori „fideszes fővárosban is a Tisza Párt a legerősebb politikai közösség”. Azt is szóba hozta, hogy legutóbbi országjárása óta elkészült Debrecenben „Tiborcz István szállodája, Habony Árpád megkapta a debreceni kaszinó koncessziós jogát, az MCC pedig továbbra sem kezdett hozzá az Aranybika felújításához” – utóbbival a Darabos utcai Hiltonra célzott.

Magyar szerint összeomlani látszik az elektromosautó-gyártás és az azt kiszolgáló akkumulátoripar, pedig a kormány 1000 milliárd forinttal támogatta a két szektort az elmúlt években. Megismételte azt az ígéretét, hogy lesz környezetvédelmi minisztériuma a Tisza-kormánynak.

A beszámoló szerint Magyar Péter leállította a „mocskos Fidesz”-t skandálókat:

„Tartsuk tiszteletben a másként gondolkodókat. Nem szabad lemenni a rogáni propaganda mocsarába.”

 
Magyar Péter 2024 novemberi országjárásán Debrecenben
Fotó: Tisza Párt
 

Magyar megélhetési, és az ország infrastruktúráját érintő gondokról beszélt. A Tisza Párt a vidékpolitika keretében földreformot csinálna, amiről Magyar Péter azt mondta: mivel a zártkerteket méretgazdaságossági okokból nem éri meg művelni, az állam feladata lenne ezek felvásárlása, 15-20 hektáros parcellákba rendezése és kedvezményes hitelkonstrukciókkal, támogatásokkal fiatal gazdáknak juttatni e földeket.

Felvetette, ami a Tisza Párt Magyarok Hangja c. konzultációjában is szerepel: ha kormányra kerülnének, a legalacsonyabb nyugdíj összege is elérné a 160 ezer forintot.

A debreceni országjáráson Tóth Imre „Bruti” is megjelent, aki a helyi fideszes polgármesternek, Papp Lászlónak azt üzente: „Lett volna egy láda söre arra, hogy ha Orbán Viktor érkezik Debrecenbe, a polgármesternek sikerült volna helyet szorítania legalább valahol a gardróbban, a pincében, de Papp László legalább egy olajradiátort a miniszterelnök hátára gumipókozott volna.”

Magyar Péter pénteken este a szomszédos megyeszékhelyen, Nyíregyházán tartott nagygyűlést. Az erről szóló beszámolónk itt olvasható:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.