Magyarország EU-csatlakozása: Euro-víziók

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Mit jelent az, hogy "elhatároztuk a külső kommunikációs stratégia elindítását"? Meg lehet győzni az EU-tagállamok polgárait innen, miközben a saját politikusaik sem tudják ezt megtenni?

Magyar Narancs: Mit jelent az, hogy "elhatároztuk a külső kommunikációs stratégia elindítását"? Meg lehet győzni az EU-tagállamok polgárait innen, miközben a saját politikusaik sem tudják ezt megtenni?

2005 ugyebár öt év múlva lesz, és ez megint csak azt a tízéves alaptételt igazolja vissza, miszerint Magyarország mindig éppen ötévnyire van a csatlakozástól. 1998-ban - a magyar kormányprogram betűje szerint - a cél az volt, hogy Magyarország 2002-től EU-tag legyen; ma bátran kijelenthető, hogy ez már akkor is irreális terv volt. Igaz, hozzáfűzték, hogy "nem mindenáron" ez a cél, s újabban éppen e két szó látszik perdöntőnek, főleg az európai értékrendszer átvétele tekintetében.

Majd

Az utóbbi hetekben soha nem látott dátumháború indult el a bővítésről. Az Országgyűlés kisgazda alelnöke, Gyimóthy Géza a Kis Újságban úgy vélte, 2003 lehetne Európa újraegyesítésének hivatalos dátuma, miközben magától Kövér Lászlótól tudjuk, hogy az EU úgy megbánta a bővítés ötletét, mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett. Az EU-csatlakozás folyamatát irányító trojka - Martonyi János külügyminiszter, Gottfried Péter, az európai integrációs államtitkárság vezetője és Juhász Endre, az EU mellé rendelt nagykövet - hivatalból szintén 2003-ban bizakodik; idén február közepén startolt a tagállamok kormányközi konferenciája, s az év végére tervezik a munka befejezését. Az EU saját felkészülése végpontjának 2002 végét jelölte meg, az Európa Tanács állásfoglalása szerint pedig 2003. január 1-jétől lehetséges a bővítés.

A konferenciának az EU belső reformját kellene végrehajtania, és ez bizony vontatottan halad. Ennek részben az az oka, hogy a tagállamok közvéleménye nem bővítésbarát - a polgárok harmada támogatja csupán -, és ilyen légkörben nincs olyan nyugati politikus, aki hazájában nagyon verné magát emiatt.

A magyar közvélemény-kutatások szerint viszont a magyar lakosság 68 százaléka a bővítés mellett van - emiatt aztán felelős magyar politikus nemigen mer azokról a problémákról beszélni, amelyek a jövőbeni tagországok polgárait várják. Többek között a parasztság zöme is rádöbben egy-két dologra, innen van az, hogy a kisgazdák meg sem nyikkannak EU-ügyben. A honi szélsőséges pártok ugyanakkor - nyugati elvtársaikkal ellentétben - nem lovagolják meg az EU-csatlakozást ellenzők 14 százalékos táborát.

Ennek oka részben az, hogy az EU-ellenességgel ma még nem lehet szimpátiaszavazatokat szerezni, mint ahogyan lehet bármely nyugati tagállamban, részben pedig az, hogy az EU a magyar polgárok zömének maga a gazdag nagybácsi, akiről csak annyit tudnak, hogy él valahol, és egyszer csak betoppan teli cekkerrel.

A konvoj-effektus

A gazdag nagybácsi viszont egyre smucigabb (bár Magyarország a legkedveltebb tagjelölt 47 százalékos tetszési indexszel). Ez különösen érzékelhető a németek oldaláról: Helmut Kohl távozásával ugyanis megszűnt a "csekkfüzet-diplomácia", amely nemcsak Németország kelet-közép-európai terjeszkedésének egyik eleme volt, hanem bizonyos értelemben afféle lelki kompenzáció egész Európa irányában. Mint azt lapunknak Zsinka László egyetemi adjunktus elmondta, a háború után született új kancellár, Schröder és generációja már semmiféle késztetést nem érez erre; igaz, tisztán gazdasági okokra is visszavezethető a németeknek a gyors csatlakozással szembeni egyre fokozottabb ellenkezése. Nem mondható lelkes bővítésbarátnak az új német bővítési főbiztos, Günter Verheugen sem. Április végén a legbefolyásosabb gazdasági vezetőkből álló Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Közgyűlése úgy látta: a tagjelölt kelet-közép-európai államok nem elég érettek a 2003-as csatlakozásra, Magyarország és Szlovénia legkorábban 2004-ben lehetne tag. A jelöltek a közösségi jog átvételében is lemaradásban vannak, emiatt is lassítani kellene az integrációt. A szintén német Friedrich Ebert Stiftung elemzése szerint 2006 az ideális időpont. Az EU-szakértő Csaba László is úgy véli az Európa Tükör idei első számában, hogy mivel Helsinkiben nem bírálták felül a pénzügyi keretet, az EU továbbra is csak két-három (nem túl nagy) tagjelölt felvételére van felkészülve. Szakértők szerint az EU-bürokrácia húzódozása ellenére sem lennének a tagállamok ellenérdekeltek a bővítésben, ha a gazdasági fejlődés nem lenne sokkal gyengébb a vártnál.

Korábban a nagyok ellenében a kisebb tagországok ellenezték a bővülést, míg most, az intézményi reformok előrehaladtával éppen a kicsik támogatják azt, gondolván, hogy az új kis tagállamokkal együtt ellensúlyt képezhetnek a nagyokkal szemben. Szanyi Tibor, az európai integrációs ügyek bizottságának szocialista alelnöke szerint valószínűsíthető azon politikai iskola megerősödése, mely szerint a "nagy" lengyelek külön kezelendők, és az első körből ki is fognak esni (noha ezt korábban elképzelhetetlennek tartották). Ezzel az EU újabb haladékot kaphat, hiszen a mezőgazdasági kérdések tárgyalására több idő juthat azzal, hogy a lengyelek is garanciákat kapnak majd az egy évvel későbbi "holtbiztos" csatlakozásra. Tény, hogy Lengyelország egyelőre túl nagy falat az EU számára: éppen ezért az sem elképzelhetetlen, hogy az EU egyszerre, úgy 2006-2007 körül egy nagyobb csoportot fog felvenni. E blokkszemléletnek magyar szempontból az az átka, hogy a leglassabb csatlakozni kívánó tagjelölthöz kell igazítani a konvoj sebességét, márpedig Magyarország számít a leggyorsabb hajónak.

Sok-sok fejezet

Magyarország tehát továbbra is (az egyik) legfelkészültebb és a csatlakozásra legesélyesebb országnak számít, bár azt a kormányzati körök is elismerik, hogy a java még hátravan. Az EU csak 2002-ben fogja konkretizálni az első kört, ha minden igaz. A magyar külügyminiszter szerint 2002 végére készek leszünk a belépésre, s Martonyi szerint nem tragédia, hogy az EU végül is "adott" még egy évet, részben saját maga miatt.

A csatlakozási folyamat első szakasza lezárult, ennek során összevetették az EU-szabályrendszert a magyarral. A csatlakozási tárgyalásokat harminc fejezetben folytatják, huszonháromban már megkezdődött a munka, de öt olyan fejezet van, ahol még az EU közös álláspontjára kell várni. Éppen a legrázósabbakban: például a mezőgazdaság és a személyek szabad mozgása terén. 1998 őszén kezdték el egyeztetni a Kultúra és audiovizuális politika című fejezetet is, de azt nem sikerült lezárni a médiatörvény műsorszerkezeti előírásai miatt - azaz nem amiatt, mint azt sokan hiszik, hogy az EU magyarországi nagykövete, Michael Lake is bírálta a csonka médiakuratóriumokat -, ez a kérdés a politikai kritériumokhoz tartozik.

Uniós bírálatok

Az igazi visszalépés a politika terén érzékelhető, a gazdaság amúgy pörög. Ellenzéki beszélgetőpartnereink úgy vélik, egyre inkább reális veszély, hogy a hazai, szerintük antidemokratikus jelenségek miatt az EU - pláne, ha kevésbé szottyanna kedve a bővítésre - nem tekinti kipipáltnak e kritériumokat. Az Európai Bizottság éves jelentése szerint Magyarország megfelel az európai elvárásoknak, de elégedetlenek a cigányság helyzete javításának ütemével és a korrupció elleni harccal, továbbá a diplomáciai körök aggodalmukat fejezték ki a kormány médiapolitikája miatt is. A jelentés szerint a minisztériumok közötti koordináció gyengesége a felkészülési folyamat megrekedéséhez vezetett, különösen a projekt-előkészítés és -végrehajtás terén. Információink szerint az EU-jelentés itt nem pusztán technikai problémákra utalt, hanem arra is, hogy a Fidesz és a kisgazdák szétparcellázott kormányzási módja akadályozza az együttműködést, hiszen a két "latifundium" egymás ügyeibe nemcsak hogy nem szól bele, de nem is működnek együtt kellőképpen; ez tételesen azt is jelenti, hogy a fideszes külügy egy-egy adott kérdésben nem tud mit kezdeni a kisgazda földművelésügyi minisztériummal és a környezetvédelmi tárcával, noha éppen ezek felügyelik az EU-szempontból legérzékenyebb területeket. Többek szerint érezhetően csökkent a külügyi dokumentumok színvonala is, az adminisztráció nincs eléggé felkészítve, arról nem is beszélve, hogy a külügyi prioritások látványosan megváltoztak a Fidesz-kormány alatt.

Szent-Iványi István, a külügyi bizottság SZDSZ-es elnöke szerint is "nagyon rossz a minisztériumok közötti koordináció, az apparátus nagyon keveset tud a dolgokról, nem ismerik fel a csatlakozás jelentőségét; a magyar adminisztráció felkészületlen, az EU-t se érti nagyon, bár mindez az előző kormány hibája is". Hogy a képzés gyenge volt, és ma is az, azt részben Gottfried Péter is elismeri, hozzátéve, hogy e téren az EU-tagállamok sem lehetnek elégedettek magukkal.

Szent-Iványi úgy értékelte: a magyar politikai életben alig érzékelhető, hogy az elkövetkező éveknek a csatlakozás a legfontosabb feladata, és ez a köztudatban sincs benne. Már 1998-ban látható volt, hogy az új kormánynak nem lesz a szíve csücske a csatlakozás, verték szét az intézményeket, ahelyett, hogy újakat hoztak volna létre: megszűnt a Stratégiai Munkacsoport, az Integrációs Kabinet. Orbán Viktor 1998 júniusában egy, a nagykövetek előtt tartott beszédében elmondta: nem éreznek kontinuitást a korábbi kormány külpolitikájával.

Mi a fontosabb?

A furcsa az, hogy maga Martonyi külügyminiszter a kontinuitást képviseli, ám maguk a nagyköveti kinevezések, az államtitkárcserék nem. "Egyre rosszabb jeleket kapunk mindenfelől, s így nehezebb képviselni a magyar külpolitikát, amely tálcán szolgáltatja az ügyeket. Az Ausztriával kapcsolatos eseményeknek is az az üzenete, hogy az EU egyre érzékenyebb a politikai kérdésekben, s adott esetben bármikor felfüggeszheti Magyarországgal is a tárgyalásokat, míg Romániával és Szlovákiával biztosan, ha újra Iliescu, illetve Meciar kerül ott hatalomra" - mondta a Narancsnak Szent-Iványi.

Szanyi Tibor szerint a prioritások megváltoztak: korábban az EU-integráció volt az első helyen, azt követte a szomszédsági politika, majd a határon túli magyarság, most pedig pont fordítva van. "Ha Martonyi árvízi hajósként próbálja a külpolitikából kiiktatni a nacionalista áramlatot, akkor tisztelem. De ha egy ilyen felkészült ember nem látja, hogy a kormány külpolitikai prioritásai megfordultak, akkor kétségeim támadnak" - értékelte a helyzetet.

Az ellenzék szerint külpolitikai téren Orbán mára teret vesztett: a Horvátországgal kötött stratégiai partnerség Tudjman halála után a múlté, romániai útja során pedig a románok világosan tudtára adták, hogy eszük ágában sincs elfogadni Magyarországot a régió centrumának. Az ellenzék súlyos problémának tartja, hogy az integrációs ügyek is kikerültek a parlament ellenőrzése alól, az évi egy vitanapon semmit sem lehet normálisan megbeszélni. Állítólag a külföldi partnerek, még az ideológiailag a kormányhoz közelállók is elcsodálkoznak a háromhetes ülésezésen, s hogy ezer-párszáz ellenzéki javaslatból egyet sem fogadtak el. A politikai kontroll oly módon is eltűnt, hogy az ellenzék szerint már nem is a külügy, hanem Juhász Endre, az EU melletti magyar nagykövet - akit egyébként és általában kiváló, felkészült szakembernek tartanak - írja át a Budapesten már elkészített anyagot.

Valakinek szólnia kell

Azon sokat lehet morfondírozni, miért nem szívügye a csatlakozás a Fidesznek. Az egyik elmélet szerint a Kövér vezette "mozgalmi vonal számára az EU érthetetlen, magyaridegen dolog, s provincializmusuk nem tud mit kezdeni az európai eszmével". A Fideszen belüli másik szárny, amely az integrációs bizottság elnökének, Szájer Józsefnek a nevéhez köthető, viszont nem elég erős ahhoz, hogy a problémát a centrumba állítsa. Szent-Iványi István szerint ez is azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem modern európai párt, hanem egy hagyományos, konzervatív párt, regionális törekvésekkel.

Bársony András, az integrációs bizottság egyik MSZP-s tagja lapunknak egy másik verzióról beszélt: a csatlakozás nem ingyenbuli, mert a pénzek megszerzéséhez hazai pénzeket is biztosítani kell, s ezért a Fidesz ódzkodása. Nem lehet lekaszálni a (várt) csatlakozás eredményeit a következő választásokon, ugyanakkor a folyamat költségei állandóan jelentkeznek. Szerinte a Fidesz arra spekulál, hogy a nyilatkozatok szintjén jól működjön a csatlakozáspártiság, "miközben kifelé már arrogánsabban viselkednek, mintha mi vennénk fel az EU-t, s nem az unió minket". Ezenfelül a jogi rendszer átalakulásával az EU-n belül már nem lehet nemzeti keretek között tartani olyan pályázatokat, mint például az autópálya-építés. Ezzel együtt Bársony szerint a fő probléma inkább az, hogy a Fidesz bizonyos társadalmi konfliktusokat nem mer vállalni; sem a munkavállalói szervezetekkel, sem a munkaadókkal nem tárgyal, és azt az EU-ban is látják már, hogy az érdekvédelmi egyeztetések elmaradása felesleges konfliktusokhoz fog vezetni.

Tény, hogy az EU-ban érvényes kötelező közbeszerzési eljárás során egy autóút-építést nem lehet úgy megoldani, mint ahogyan azt a kormány tette, miképpen - mint azt Szanyi Tibor példaként felhozta - nem lehet százötvenvalahány milliárdot belepumpálni egy bank (a Postabank) konszolidációjába sem, főként nem úgy, hogy később egy vádemelés se szülessen.

A másik aspektusra Szent-Iványi István mutatott rá: az ugyan igaz, hogy a csatlakozás sokba kerül, és például csak a környezetvédelem terén 10-12 milliárd eurónyi beruházás kell az EU-konformitáshoz, de ez befektetést is jelent, ami a magyar versenyképességet növeli. Már most is sok pénz megy mind a környezetvédelembe, mind a mezőgazdaságba, de javarészt nem a modernizációra.

Szerbhorváth György

2001 végére készen állunk a csatlakozásra

Gottfried Péter, a Külügyminisztérium Európai Integrációs Államtitkárságának vezetője

Gottfried Péter: A keleti bővítést Nyugat-Európában általában úgy fogják fel, mint ami politikailag jó dolog, de sok alapprobléma jár vele: költségek, aggodalmaskodnak a közbiztonság miatt, hogy nagy lesz a bevándorlás és a munkaerő-bevándorlás. Pedig ezek nem akkora veszélyek, ezt szeretnénk ott tudatosítani a jobb kommunikációval.

MN: Igaz-e, hogy akadozik a csatlakozási folyamat?

GP: Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy 2001 végére készen álljunk rá.

MN: Egyes sajtóhírek és ellenzéki vélemények szerint megváltozott a magyar külpolitika prioritása, és a Németh Zsolt irányította regionális politizálás került előtérbe.

GP: Semmilyen jelét nem látom ennek, s én különben sem vagyok politikus, hogy ilyesmiről nyilatkozzam.

MN: Az ellenzék azt is sérelmezi, hogy a csatlakozási folyamat kikerült a parlament ellenőrzése alól.

GP: Ez egy ősi vita. Mindig is a kormány felelőssége a tárgyalások irányítása, de a parlamentnek is képben kell lennie, és a folyamat mindig is a Ház ellenőrzése alatt állt.

MN: A kérdés azért is fontos, mert az ellenzék szerint egyre aggasztóbb jelek mutatkoznak a demokratikus intézmények működésében, és ez a politikai kritériumoknak való megfelelést is veszélybe sodorhatja.

GP: A korábban csatlakozó országok esetében nem vizsgálták ezeket a politikai kritériumokat. Most igen, de az összes, csatlakozási szándékát bejelentő ország esetében úgy értékeli az EU, hogy teljesítik e feltételeket. Az éves jelentések szerint Magyarország is, itt tehát inkább arról van szó, hogy belpolitikai vitatémává teszik ezt a kérdést. A személyes tapasztalataim alapján semmi jelét nem láttam annak, hogy az EU részéről kétely merült volna fel.

MN: Az Ausztriával való kapcsolatok miatt sem?

GP: Amiatt sem. De nem lenne jó, hogy pont mi kezdjük el azt mondani, hogy kételyek merülnek fel.

MN: Elfogadja-e a tárcák közötti koordináció minőségére vonatkozó kritikákat?

GP: Az EU-ban vizsgálják ennek az előrehaladását, de a saját magunk által felállított tervet figyelembe véve. Vannak területek, ahol lemaradásokat állapítanak meg, köztük kisgazdák által felügyelt részeken is, de ezek az észrevételek megegyeznek a mi értékeléseinkkel.

MN: Ön merne-e tippelni a csatlakozási időpontra?

GP: Ahogy látom, ma címlapra lehet kerülni a minél távolabbi időpontok bemondásával, miközben hazudik az, aki konkrétumot mond. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy amikor megnyílik az ajtó, az elsők között léphessünk be. Egy biztos, ha lesz első kör, Magyarország benne lesz. Hogy ez 2003-ban történik-e, én nem tudom. Az unió nem akarja elhúzni a bővítést, de elsietni sem.

Az agrárkérdés

A csatlakozás során 80 000 oldalnyi jogszabály átvételére kerül sor, s mint azt Gottfried Péter lapunknak elmondta, "ennek kevesebb mint egy százalékára mondtuk - negyven derogációs ügy van -, hogy nem a csatlakozás időpontjában vesszük át, hanem átmeneti időszakot kérünk. Ezek stratégiai területek, de még az EU sem közölte az álláspontját, hogy kérelmeinket elfogadják-e vagy sem, és mennyi időre. Továbbá ezek sokszor olyan területek, ahol maga az EU is kérhet egy átmeneti időszakot, például a mezőgazdaság, a munkaerőmozgás, a költségvetés terén. Már körvonalazódnak a kemény kérdések, amelyekben alkuk lehetségesek."

Szanyi Tibor (MSZP) viszont rámutatott: a retorikailag EU-párti kormánypártok gyakorlatilag kifelé farolnak a bővítésből. "Politikusként bizonyos fokig ezt megértem, ha nem is értek vele egyet. A magyar kormány nagyon nehéz helyzetben van, mert modellezhetetlen, mi fog történni, különösen az agrárderogáció terén. A birtokok 80 százaléka egy hektáron aluli, s ezek a területek nem fognak az EU közös agrárpolitikája alá tartozni, így nem kaphatnak támogatást sem. Ez becslések szerint ma akár félmillió embert is érinthet. Ki fogja ezt vállalni, ki fogja megmondani nekik, hogy semmire sem számíthatnak?" - kérdi Szanyi.

Paradox módon így igaza van Braitner Ferencnek, az integrációs főosztály helyettes vezetőjének, aki éppen az érintettek által is olvasott Kisalföldben úgy nyilatkozott, hogy "az agrárium állapota alapvető a végső csatlakozási időpont kialakítására, ám a magyar mezőgazdaság kondíciói kisebb nehézségeket jelentenek, mint a hazai közlekedési vagy környezetvédelmi normák kompatibilissé tétele", hiszen birtokkoncentráció nélkül az agrárderogáció tényleg nem sokakat fog érinteni, mert a többség kiesik mindenből. Szanyi szerint ez hosszabb távon azt jelenti, hogy tíz magyar földbirtokosból kilenc tíz év múlva már nem lesz az. "Ha egy kormány ezt kijelenti, az a létező legrosszabb üzenet, s bele is bukhat. Pedig az EU nélkül is végbemenne a koncentráció a versenyképesség miatt."

Többen is úgy látják, hogy az EU-csatlakozásra vonatkozó népszavazást megelőző kampányban a populista erők meglovagolják majd e kérdést: könnyen elképzelhető, hogy negatív lesz a szavazás eredménye a vidék szavazatai miatt, ami pedig történelmi katasztrófa lenne.

Gottfried Péter nem látja ennyire súlyosnak a helyzetet, mert ez csak az őstermelői kör egy részét érinti; őket egyszerűen helyzetbe kell hozni, vagy új megélhetési formákat teremteni számukra.

Egyes vélemények szerint az agrárderogáció elfogadása esetén az EU a magyar munkavállalási lehetőségeket fogja korlátozni az EU-ban, ami nagyon is súlyos érvágásnak bizonyulhat majd.

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra