"Miféle átok ül az MDF-en?" (Herényi Károly frakcióvezető)

szerző
B. I.
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Milyen állapotban vette át a frakciót? Várhatók-e átülések?

A bizalmi válság miatt lemondó Balsai István helyébe november 17-én választották az MDF parlamenti frakciójának vezetőjévé a párt korábbi (1993-1999) és jelenlegi (2001-) szóvivőjét. Herényi, aki 1998-ban és 2002-ben is egyéni körzetből jutott az Országgyűlésbe, talán e munkaköre hatására is konszenzuskereső és a látványos felhajtásoktól idegenkedő alkat. Amikor neve három évvel ezelőtt a postabanki ("VIP") hitelek ügyében előkerült, párt- és frakciótisztségeiről lemondott, illetve azonnal "rendezte" a számlát; alighanem e határozott lépés is hozzájárult ahhoz, hogy e malőr nem okozott törést politikai pályáján. Az új frakcióvezetőt Dávid Ibolya elnök, illetve a párt önállóságának legfőbb támogatói között tartják számon.

Herényi Károly: Nem tartok ettől.

MN: Amikor pártja két évvel ezelőtt nemet mondott a Fidesz első közös listás ajánlatára, akkor voltak olyan MDF-es képviselők, akik szerint ez hiba volt. És ha az MDF az önállóskodás miatt nem jut be, magára vessen, ők mindenesetre megállapodtak a Fidesszel, hogy közös jelöltek lesznek. Mivel manapság napirendre került az egységes jobboldali párt létrehozása, az előzményeket figyelembe véve is úgy gondolja, hogy egyben marad a frakció?

HK: Biztos vagyok benne. Amikor az új parlament megalakult, az MDF-es képviselők mindegyike karakteresen kiállt az önálló frakció megalakítása mellett - ha emlékeznek rá, voltak olyan hangok, hogy az ellenzék tömörüljön egyetlen képviselőcsoportban -, és azóta semmi olyan nem történt, ami indokolná álláspontunk megváltoztatását.

MN: Talpon marad az önálló MDF?

HK: Ha egy párt a társadalom fontos kérdéseire jó válaszokat tud adni, akkor van létjogosultsága, ha nem tud, akkor nincs. Az MDF szerintem képes erre.

MN: Mik azok a témák és "jó válaszok", amelyek révén az MDF meg akarja mutatni önmagát?

HK: Az uniós csatlakozás előtt állunk, mindenki jogharmonizációról, gazdasági kihívásokról beszél, de senki sem ejt szót arról, hogy az egységesülő Európában az a nemzet válhat sikeressé, amelynek a nemzeti identitása teljesen rendben van. Azt gondolom, hogy nekünk, magyaroknak ez nincs teljesen rendben: negyven esztendő az internacionalizmusról szólt, nem a nemzeti öntudat fejlesztéséről - sőt ellenkező folyamatok zajlottak. Az MDF ezt a kérdést nagyon fontosnak tartja. A mindennapok nyelvére fordítva ez a magyar kultúra ügyét jelenti. A kultúra jelenlegi szűk költségvetési támogatása számunkra kevéssé elfogadható. Az oktatás hasonló kérdéseket vet fel. Egyáltalán nem vagyunk boldogok, hogy az oktatási tárcát az MSZP vezette mindkét kormány idején a szabaddemokraták irányítják, mivel ők más ideológiai alapokon közelítenek ehhez a kérdéshez.

MN: További lényeges témák?

HK: Nagyon fontos szempont, amit a parlamenti költségvetési vitában is kifejtettünk: úgy látszik, a jelenlegi kormánynak nincsenek preferált témái. A csatlakozás előtti utolsó költségvetést készülünk elfogadni, amit arra kellett volna kihasználni, hogy a hátrányokból valamelyest lefaragjunk, és azt a társadalmi csoportot, amely az ország terheit a leginkább a vállain hordja, helyzetbe hozzuk. De nem ez történik, hanem a fűnyíróelv alapján mindenkinek próbálnak valamit - de senkinek sem eleget - adni. Lényegesnek tartjuk a polgári középosztály, a kis- és középvállalkozók erősödését; az előző négy esztendő erről szólt. Igen, mi legalább tudtuk, hogy mit akarunk.

MN: Elemezték-e, miért vesztett a Fidesz-MDF összefogás? A Fidesz sokáig semmit sem mondott erről, aztán lényegében oda lyukadtak ki, hogy dr. Kende Péter könyve miatt buktak, meg azért, mert a "kommunisták" csaltak. Jutottak-e ennél többre önök?

HK: Egyeztetett álláspontunk nincs, a magam nevében beszélek. Egyrészt kommunikációs hibák sorát követte el az akkori koalíció. Azután a közvélemény-kutatások félrevezettek bennünket. Ennek az okát legjobban a Medián vezetője, Hann Endre mutatta ki: nem vizsgálták, mert a dolog természetéből fakadóan nem is vizsgálhatták a válaszmegtagadók politikai hovatartozását. Márpedig e rétegben több volt a baloldali szavazó, vagyis egy eleve szűrt közönségről tájékoztattak az adatok. De szerintem a vereség legfőbb oka az, hogy úgy készültünk az országgyűlési választásokra, mintha az csak egyfordulós volna. Az összes lehetséges szövetséget megkötöttük előre, holott eddig minden választást a két forduló közötti megállapodások döntöttek el. Amikor kiderült, hogy a 176 helyből 100-ban az MSZP vezet és 3. az SZDSZ, sejteni lehetett, hogy ellenzékbe kerülünk. Ha nincs Orbán Viktor nagy kampánykörútja a két forduló között, akkor a vereség sokkal nagyobb. Amikor az MDF önállóságáról beszélünk, akkor többek között a választójogi törvény adta lehetőségekből indulunk ki. A jobboldal a jelenlegi viszonyok közepette akkor szerepelhet sikeresen, ha legalább két, a parlamentbe egyenként is bejutó erő képviseli. Erre persze azt szokták mondani, hogy az MDF erre nem képes - de hát ezt ki kell próbálni! A Demokratát, a Magyar Nemzetet, a Heti Választ olvasva az az ember érzése, hogy az MDF valamiféle rossz szellemet képvisel a jobboldalon, mert nem áll be a sorba. Be lehetne állni, csakhogy a választójogi rendszer nem ezt preferálja, legalábbis az országgyűlési választásokon. Az egyfordulós önkormányzati választásokon viszont valóban a minél szélesebb szövetségnek van értelme.

MN: Önök mégis az önkormányzati választáson indultak nyolc megyében önálló listával. Miért?

HK: Ezeken a helyeken a Fidesz olyan feltételekkel akart szövetséget kötni, ami számunkra elfogadhatatlan volt. Az önálló indulás végül is bejött: a nyolc megyéből hétben eredményesen szerepelt az MDF.

MN: Számítanak-e az MDF elleni támadások felerősödésére, ha a Fidesz vezérelte integráció felgyorsulásakor önök továbbra is az önállóságot hirdetik? A Békejobb vagy a már említett első fideszes ajánlat idején ez így történt, például önt is megtalálták postabanki hitelfelvétele miatt.

HK: Számítok a támadásokra és a gyanúsítgatásokra. Az MDF-et mindig is megpróbálták balra tolni: újra és újra fölröppen, hogy az MSZP-vel kokettálunk, meg hogy mi fogjuk "kiváltani" a mostani koalícióban az SZDSZ-t. Mindenféle sületlenséget összehordanak rólunk.

MN: Baranya és Veszprém megyében a megyei MDF és az MSZP megállapodott egymással. Ez sem jelent semmit?

HK: Ezek helyi és eseti megállapodások, az MDF irányvonalára semmiféle befolyásuk nincs. Érdekes módon az sosem sztori, ha a Fidesz kooperál az MSZP-vel, pedig erre is van példa helyi szinten. A megválasztásom utáni nyilatkozataimban hangsúlyoztam: az MDF politikai ellenfelei, az MSZP és az SZDSZ a térfél másik oldalán találhatók, ebből következően stratégiai szövetségeseinkkel egy oldalon vagyunk. Állandóan azt kérdezik, hogy milyen közel vagyunk a Fideszhez, illetve milyen távol tőle? Pedig a kérdés nem is értelmezhető ilyen formában. Számomra a probléma így vetődik föl: hatékony és eredményes-e az együttműködés? Az előbb említett lapokban érzékelhető, pusztán érzelmi indíttatású megközelítések nekem pótcselekvésnek tűnnek: a valós problémák megoldása, a választási vereséggel való szembenézés helyett rohanunk előre, hogy csináljunk egy nagy uniópártot vagy egy nagy szövetséget. Rendben, de mi értelme? Mi garantálja, hogy ez a szövetség hatékonyabb lesz annál, mint ha külön próbáljuk az erőinket fokozni, amit a végén összeadunk? Azt is a szemünkre vetik, hogy túl puhák vagyunk: nem úgy kezeljük a baloldalt, ahogyan az egy jobboldali párttól "elvárható". Erre pedig azt mondom: annak a kommunikációnak, amit a jobboldali szerveződések a választási vereség óta gyakorolnak, az lett az eredménye, hogy jelentősen veszítettünk a támogatottságunkból. Ez csak arra jó, hogy a kemény - és egyre keményebb - magot még jobban magunkhoz kössük. Mellesleg olyanokat, akik egyébként is a jobboldalra szavaznak. De ez a kommunikációs stratégia alkalmatlan arra, hogy a szavazóbázist bővítsük. Márpedig a választásokat sohasem a nagyon határozott a pártpreferenciával rendelkezők döntik el, hanem az a 30 százalék körüli ingadozó, akikre a jobb- és baloldali attitűdök egyfajta elegye jellemző, és akik az utolsó hetekben vagy napokban határozzák el, hogy végül kire voksolnak. E szavazók megszólítására a kemény, durva stílus nem alkalmas. Az MDF szerint viszont az növeli a jobboldal esélyeit, ha szélesítjük a szavazóbázist.

MN: A közvélemény-kutatások szerint semmiféle elmozdulás nincs az MDF megítélésében.

HK: A választásokat tartom igazi közvélemény-kutatásnak. Az MDF lényegesen jobban szerepelt tavaszszal és ősszel is, mint amit a közvélemény-kutatók jósoltak.

MN: Az önkormányzati választásokon az MDF pártként is megmérette magát, ám tavasszal csak közös Fidesz-MDF lista volt. Egyéni jelöltjeik valóban jól teljesítettek, de ebből szerintünk nem lehet következtetni a párt valódi támogatottságára.

HK: Számomra megfejthetetlen, hogy egyéniben a jelöltjeink nagyon jól szerepelnek, míg maga a párt nem. Legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. Miféle átok ül az MDF-en? - ez a nagy kérdés. Dávid Ibolya példája a legkirívóbb: az MDF elnök asszonya az ország legnépszerűbb politikusa hosszú ideje, a párt támogatottsága mégsem nő. Ez ez az egyik fő feladatunk: úgy alakítani az MDF imázsát, hogy szervezetként is el tudjunk mozdulni a holtpontról.

MN: És mi lenne az "átok" lényege?

HK: Erről csak hipotéziseim vannak. Úgy vélem, 1990 és 1994 között az MDF korszakos munkát végzett. Az akkori kormánykoalíció vezető erejeként számos belső válságon ment keresztül, a ciklus végére pár fős maradt a kormánytöbbség, ennek ellenére több mint 300 új törvényt hoztunk, megteremtettük a rendszerváltozás intézményi és törvényi hátterét. De az MDF elkövetett egy óriási hibát 1994-ben: nem értékelte a saját négyéves működését, ezért az emberek tudatában a mai napig úgy él ez a korszak, hogy az életkörülményeik rosszabbak lettek. Az MDF lett a bűnbak az életszínvonal romlásáért, az infláció elszabadulásáért, a munkanélküliségért. Ha egyszer feldolgozzuk az első kormányzati ciklus időszakát, akkor világossá válik, hogy egyfelől a múlt adósságait kellett törlesztenünk, másrészt a vértelen átmenetnek ez volt az ára. Ha sikerül - és az idő ebben biztosan segít - tudatosítani, hogy az MDF-kormány egy nagyon szűk mezsgyén járhatott, és hogy az irány determinált volt, amitől nem lehetett eltérni. A mai jó gazdasági mutatók árát akkoriban fizettük meg.

MN: Ez is egy értelmezési lehetőség. De íme egy másik: az MDF igen gyakran bonyolódik értelmetlennek tűnő ideológiai kérdésekbe. Szimbolikus dolgoknak tulajdonít olyan fontosságot, mintha azok a társadalmi együttélés legégetőbb problémái lennének. Például két éve egy rendezvényen Dávid Ibolya az MDF egyik nagy fegyvertényének tartotta, hogy egy aradi pincéből ismét napvilágra kerülhetett a vértanúk emlékműve. Ami kétségkívül dicséretes, de ezzel aligha nyernek választást.

HK: Az ön által említett példa egy országos gyűlésen a belső közvéleménynek szólt. Mi sem gondoljuk azt, hogy ez a legfőbb társadalmi kérdés, de számunkra fontos - mert értékrendi - ügy volt. Az viszont igaz: az MDF az érdekek képviseletében sohasem elég erős, inkább az értékrend megjelenítésében, masszívabbá tételében jeleskedik. Ám egy társadalom hosszú távú, egészséges működése azon múlik, hogy milyen értékrend alapján szerveződik. Ezzel együtt, ha az érdekérvényesítő képességünket nem erősítjük, abból a pártnak komoly hátránya származhat. Nyilván ez az egyik magyarázata annak, hogy alacsony a támogatottságunk, de értékrendünk határozott képviseletéről ezután sem mondunk le. Mondok egy példát: a költségvetési vitában többször felhívtuk az MSZP-t arra, hogy tartózkodjék a saját választási ígéretei beváltásától, mert azzal a jövő forrásait éli föl, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

MN: Ha rosszul emlékszem, javítson ki: az MDF a választási kampányban nem emelte föl a szavát, amikor a két nagy párt között beindult az ígérgetési verseny.

HK: Nekünk saját programunk volt, ami az ország reális helyzetéből kiindulva nem ígérgetett. Ránk azonban nemigen figyelt a média. Tudtuk azt is, hogy ha a nagy pártok betartják már-már irreális vállalásaikat, az a pénzügyi helyzet drasztikus romlásához vezet, ha pedig nem tartják be, akkor ismét a politika hitelességén esik csorba.

MN: Lát-e esélyt arra, hogy az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról értelmes politikai párbeszéd alakuljon ki?

HK: Az MDF nem ásta be magát olyan mély árkokba, mint a két nagy párt tette, ezzel nem is tette lehetetlenné a normális diskurzust. Az uniós csatlakozás miatt konszenzuskényszer van, hiszen kétharmados törvényekről van szó. Ésszerű, vállalható kompromisszumokra készek vagyunk. Ez számunkra nem is kérdés, hiszen a nemzet érdekeiről van szó.

B. I.

szerző
B. I.
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra