Első fokon elveszítette a fehérgyarmati kórház ellen indított kártérítési perét az az asszony, akit két éve, halott magzatának eltávolításakor orvosai egyúttal sterilizáltak is. A hét osztályt végzett fiatal nő - aki ma már érti a "sterilizálás" kifejezést - csak akkor ébredt rá, mi történt vele, amikor a műtét másnapján megkérdezte: mikor lehet megint gyereke. A bíróság minapi ítéletében azonban perdöntőnek bizonyult, hogy Sz. A. a műtét előtt aláírta a meddővé tételbe beleegyező nyilatkozatot.Sz. A. és élettársa mindenképp szerettek volna még gyereket, de a meddővé tételt, ami a roma közösség hagyományaitól amúgy is idegen, a vallásuk is tiltja. Sz. A. úgy érzi, hogy a kórház nemcsak a meddővé tételéért, de a kisfia haláláért is felelős. "Szeretném, hogy kiderüljön, nem miattam halt meg a kisfiam, és hogy mondja ki a bíróság, nem lett volna szabad engem megfosztani egy életre a szüléstől" - foglalta össze a halk szavú, törékeny asszony lapunk kérdésére az utolsó tárgyalás után, de még az ítélethirdetés előtt, hogy számára mi a legfontosabb a perben.
A terhessége vége felé járó, 28 éves nő 2000. december 20-ra volt kiírva, de aznap a vizsgálat alapján megállapították, hogy még csak 36-37 hetes terhes. Mindez az ambuláns kezelőlapon is szerepel, szóban pedig közölték vele, hogy hazamehet, mert a szülésig egy hónap is hátra lehet még. A terhesgondozáson és a vizsgálatokon addig rendre pontosan megjelenő, háromgyerekes anyuka úgy emlékszik, hogy nem mondták neki, mikor kell ismét vizsgálatra jelentkeznie - a kezelőlap szerint "hetente" kellett NST (magzati szívhang) vizsgálatra bejárnia -, csak azt, hogy ha megindul a szülés, hívjon mentőt, és menjen be a kórházba. A. ezért hazautazott az ukrán határhoz közeli falujába, pedig előtte úgy készült, hogy bent marad, mert korábban két gyerekét is túlhordta, és akkor (Budapesten és Egerben) a szülésig már bent tartották.
Mindez azért lényeges, mert január 2-án reggel, miután elfolyt a magzatvize és erősen vérzett, a mentővel a kórházba érkező nőt elmondása szerint a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórházban szemrehányással illették, amiért karácsonykor nem jelent meg a vizsgálaton. (Később "negativisztikus magatartása" miatt a zárójelentésben is őt tették felelőssé a magzat haláláért.) A. úgy emlékszik, hogy bár fulladozott, a mentőben
nem vizsgálták meg,
nem kapott oxigént, és a mentősök útközben sem vele foglalkoztak, hanem egy - menet közben felvett - ismerőssel beszélgettek Zámbó Jimmy előző napi haláláról. A kórházba érkezéskor a baba már nem élt, ezért sürgősen, császármetszéssel kellett eltávolítani. A szülészeten ekkor a terhesség idejét már 41 hetesnek (tehát túlhordottnak) jelölték, megállapították, hogy a méhlepény idő előtt levált, és hogy a köldökzsinór kétszeresen a magzat nyakára tekeredett. A szülész ez utóbbi (kivédhetetlen - M. G.) körülményt jelölte meg a halál okaként.
Ennek azonban ellentmond, hogy a boncolás rövid, 30 cm-es köldökzsinórt ír le, ami egy kihordott magzat legalább 20 cm-es nyakkerületét nemhogy kétszer, de egyszer se nagyon érhette körbe, és a kisfiún nem találtak "akasztási barázdát" sem. Minderre utalt az Sz. A. ügyvédje megbízásából készített szakorvosi vélemény is, amely a halál okaként a placenta korai elöregedését valószínűsítette (ha ezt időben diagnosztizálják, a magzat megmenthető - M. G.). Dr. Forgách József felrója a kórháznak, hogy nem módosították a szülés várható időpontját december 31-re, holott egy május végén elvégzett, a magzati ülőmagasságot mérő ultrahangvizsgálat alapján az igen pontosan meghatározható volt, és nem ismerték fel, hogy a magzat fejlődése kórosan lelassult.
A bíróság által felkért igazságügyi orvos szakértő, dr. Buris László véleményében ellenben az áll, hogy az említett barázda csak nagyon ritkán látható, nem kirívó a szülés idejének megadásakor a többhetes eltérés, és nem állítható egyértelműen, hogy időben történő kórházi felvétellel a babát meg lehetett volna menteni. "A műtőben azt is mondták nekem, hogy ha hajnalban megyek be, akkor meg tudták volna menteni a gyermeket" - mondta ezzel szemben magnóba A. néhány héttel a történtek után Iványi Klárának, a jogi képviseletét később elvállaló Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) szociális munkásának. A boncolási jegyzőkönyv szerint a 2600 gramm súlyú, 51 centis, érett fiúmagzat halálát a korán levált méhlepény miatt fellépő oxigénhiány okozta.
"A méhen belüli magzati elhalás tudatában is határozottan kérem sterilizálásomat. Szülni már nem akarok, terhes sem kívánok lenni" - áll a sürgősséggel elvégzendő, császármetszéses magzateltávolításra vonatkozó beleegyező nyilatkozat alján nehezen olvasható, de kiírt kézírással a kiegészítés - alatta Sz. A. kézjegye. A nő a papírt már a műtőasztalon írta alá, és bár a kórházba érkezéséig jelentős mennyiségű vért vesztett, valamint az orvosai még a beleegyező nyilatkozaton is feltüntették, hogy sokkos állapotban volt, a grafológus szakértő a szignójának vizsgálatakor nem talált a tudatállapotát zavaró tényre utaló jeleket. A gondos kórházi dokumentációból kiderül, hogy a kórházba érkezés és a műtét befejezése között
csak 17 perc
telt el. Ezalatt a következő események zajlottak le bizonyosan: A. levetkőzött, ultrahanggal megállapították a magzat halálát, stabil vénát biztosítottak, megborotválták, a műtőben egyéb papírok mellett két helyen aláírta a beleegyező nyilatkozatot, elaltatták, és elvégezték rajta mindkét beavatkozást. De - amint azt a bíróság előtt három (!) orvos, az operációt végző dr. Kanyó András, az aneszteziológus és a vérátömlesztésnél segédkező szülész is tanúsította - az indokolt sietség közepette is jutott idő arra, hogy A.-t szóban, érthetően tájékoztassák a petevezeték kétoldali elkötésének szükségességéről és következményeiről. Az időszűkére vonatkozó kérdésünkre dr. Szőke József, a fehérgyarmati kórház szülészetének osztályvezető főorvosa kijelentette: volt rá mód, hogy az asszonyt kielégítően tájékoztassák, és ezt aláírása, valamint a tanúk is igazolják.
"Még szerettünk volna gyereket. Evvel is mikor terhes lettem, eszünkbe se jutott, hogy elvetessük. Nagyon szerettük volna" - mondta a már idézett interjúban A., hozzátéve, hogy bár fel sem merült, de a mesterséges fogamzásgátlást a vallása sem engedi. Az egészségügyi törvény a művi meddővé tétellel kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy arra a kérelem benyújtását követő három hónap elteltével kerülhet sor. Ettől akkor lehet csak eltérni, ha a beavatkozás soron kívüli elvégzését szülészeti vagy más műtéti esemény lehetővé teszi, vagy ha az időközben bekövetkező terhesség a nő életét, testi épségét, egészségét közvetlenül veszélyeztetné (187. §). Esetünkben értelemszerűen fennállt az első körülmény, emellett a zárójelentésben a kezelőorvos arra is hivatkozott, hogy A. "kifejezett kérésén" túl figyelembe vették, hogy ez már a második császármetszése, és a későbbi terhességek veszélyesek lennének, különös tekintettel a "hasi situatio"-ra (amivel vélhetően a hashártya összenövéseire céloztak) és a méhfal bevérzésére. (Kérdés, hogy mindezt a műtét előtt hogyan vehették számításba. Dr. Szőke a Narancs érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy A. sterilizációjának a saját kérésén túl az asszony műtét során feltárt egészségi állapota is "kiegészítő társindikációja" volt. A főorvos szerint nem sokon múlt, hogy végül is sikerült az asszony méhét megtartani.)
A törvény és a 25/1998-as népjóléti minisztériumi rendelet sem rendelkezik arról, hogy az említett rendkívüli körülmények felmentést jelentenének a többi feltétel teljesülése alól. A. ügyvédje, dr. Bodrogi Bea a perbeszédben kifejtette, hogy értelmezése szerint ilyenkor is be kell tartani a többi előírást. (A törvény egyébként éppen azért támaszt szigorú formai elvárásokat, hogy az elkötést kérelmező biztosan tudatában legyen döntése következményeinek.) Az előírásokat azonban, amint azt ítéletében a bíróság is kimondta, a kórház többször is megsértette. Az Egészségügyi és betegjogi kézikönyv (2001, dr. Kőszegfalvi Edit) művi meddővé tételről szóló fejezete külön meg is magyarázza e feltételeket. E szerint a sterilizációt kérő tájékoztatásának többek közt ki kell terjednie a fogamzásgátlás egyéb lehetőségeire, a beavatkozás jellegére és kockázataira, a későbbi gyerekvállalás lehetőségére. Elvileg az említett bő negyedóra alatt minderre sor került.
Bizonyosan nem beszéltek azonban az orvosok A. élettársával, L. T.-vel, pedig ha a kérelmező házasságban vagy élettársi kapcsolatban él, a partnerét is tájékoztatni kell. A kézikönyv továbbá említi, hogy ha a műtétre a három hónapos várakozási idő előtt kerül sor, a szakmai indokoltságot az osztályvezetőnek kell engedélyeznie. Ám
ilyen engedély nem készült
Az ügyvédnő a perbeszédben azt is észrevételezte, hogy ellentmondóak az eljárás során tanúként meghallgatott orvosok és a kirendelt orvos szakértő nyilatkozatai, ami szerinte arra utal, hogy egyrészt nem egységes a kórház ez irányú gyakorlata, valamint az orvosok nem ismerik pontosan a vonatkozó jogszabályokat. Az utolsó tárgyalási nap meghökkentő fejleménye volt, amikor az igazságügyi szakértőként újra tanúskodó dr. Buris jegyzőkönyvbe mondta: nem ismeri a művi meddővé tétel törvényi feltételeit. Mivel a sterilizáció nem gyógyító eljárás, annak költségeit a kórházak általában kifizettetik a pácienssel. Dr. Szőke szerint erre azért nem került sor, mert A. esetében, akit császármetszéssel már felnyitottak, csak az elkötő szál behelyezése okozott elhanyagolható többletköltséget, és ezt nem terhelték rá az asszonyra.
A. tehát aláírta a papírt, és legközelebb másnap érdeklődött orvosánál az állapotáról. Dr. Kanyó szavaiból kiderült számára, hogy egy későbbi terhesség várható szövődményei miatt elkötötték. Mivel még ekkor is azt hitte, hogy az állapot visszafordítható, kérte, hogy távolítsák el a "hurkot". Az ezt követő magyarázat után értette csak meg, hogy az állapot végleges. Az operációt is végző dr. Kanyó András szerint az asszony hazudik: "Ismertettük vele, hogy a magzat elhalt, neki van három élő gyereke, két császármetszés után mit akar még? Azt mondta, hogy nem akar többet szülni, otthon van három gyereke, azokat akarja nevelni." (A.-nak a jelenlegi élettársával egy közös kisfia van, két nagyobb gyerekét a nő édesapja neveli Budapesten.)
A kórház és a szakértők is hivatkoznak arra, hogy a petevezeték újra átjárhatóvá tehető, vagyis A. visszanyerheti fogamzásképességét, de nem hallgatják el, hogy az eljárás nem kockázatmentes, és a siker nem garantált. "A szükséges műtét a has felnyitásával végezhető, így annak kockázatát és kellemetlenségeit hordozza" - válaszolta a Narancs kérdésére dr. Ungár László, a fővárosi Szent István Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. Dr. Ungár, aki tagja a szülész-nőgyógyász szakmai kollégiumnak, elmondta: van olyan szakmai irányzat, amelyik két császármetszés után veszélyesnek tartja a további terhességek kiviselését, mivel ilyen esetekben - főként a szülés megindulásakor - kinyílhat a méh korábbi varrata. "Ez a szakmai álláspont nem általános ma Magyarországon, de semmiképpen nem tekinthető alaptalan őrültségnek sem." A Szent István Kórházban azonban más a gyakorlat: bár a főorvos hangsúlyozta, hogy nem ismeri a konkrét ügy körülményeit, az elmondottak (vagyis az Sz. A. esetében az egyéb, a műtét előtt ismert indikációk hiánya - M. G.) alapján valószínűsítette, hogy náluk hasonló esetben nem kerül sor meddővé tételre.
A periratokhoz csatolt szakvéleményében Neményi Mária, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója leírja, hogy a fogamzásgátlásnak a romák körében tapasztalható alacsony elfogadottsága mögött nem csupán az eljárás vagy a gyógyszerek költségessége, hanem a gyermekvállalás mindenekfelett álló értéke áll. A sterilizálás sértené a roma közösségben élő nők nemi identitását, feleségi-anyai szerepét. "Nem szeretném a történetet túlságosan az asszony származására kihegyezni - óv ugyanakkor a romák termékenységéről, természetközeliségéről szóló mítoszok túlértékelésétől a szociológus -, egy ilyen eljárás mindenkivel szemben sértő, aki iskolázatlan és kiszolgáltatott." Neményi azonban kijelentette: meggyőződése, hogy az eset A. roma származása miatt történt. "Minél nagyobb a kulturális távolság orvos és páciens között, annál kevésbé törekednek arra, hogy a beteget beavassák az orvosi döntésekbe. Akiről nem feltételezik, hogy megérti őket, abban csak egy kategória, csoport tagját látják, és róla az előítéleteik, előképeik alapján döntenek" - foglalta össze véleményét lapunknak a kutató.
"A kisebbségiekkel nagyon csínján kell bánni" - közölte A. esetével kapcsolatban dr. Kanyó. A szülész szerint a fekvőbetegek egyre többször szöknek el a kórházból idő előtt, aztán akut probléma esetén mentővel vitetik magukat vissza, és
negatív a hozzáállásuk,
hajlamosak a támadásra. "A szemébe néztem a tárgyaláson, és láttam rajta, hogy nem érdekli a gyerek vagy a terhesség, csak a pénz" - számolt be a bíróságon szerzett tapasztalatairól.
A felperes Sz. A. ügyvédje a keresetben kérte az alperes kórház kártérítési felelősségének megállapítását: vagyoni kárként a babakelengye árát és az utazási költségeket, összesen 112 ezer forintot jelöltek meg, továbbá a magzat halála, illetve A. meddővé tétele miatt nem vagyoni kárként 3-3 millió forintot. A bíróság a keresetet a múlt pénteken kihirdetett ítéletében első fokon elutasította, dr. Bodrogi pedig, az asszony döntésének megfelelően, hamarosan benyújtja a fellebbezést.
Az ítélet előtt egy héttel A. a Narancsnak elmondta: nem gondolkozott még azon, mihez kezdenének a pénzzel. Először meg akar nyugodni, ehhez pedig az kell, hogy kimondják: nem az ő hibája, ami történt. Mint elmondta, az élettársa nem hibáztatja, de azóta keveset beszélnek egymással, mindketten magukba zárkóznak. Ezért is várja, hogy az ítélet után rendeződik a kapcsolatuk. "Ha az életem múlna rajta, akkor is vállalnám a következő terhességet, ha lehetne" - mondta A. az autóban hazafelé. A történtekről a faluban csak L. T., az élettárs, az ő édesanyja és nővére tud. T. otthonukban, a pici szobában arról beszélt: fél, hogy kitudódik a dolog, mert akkor olyat tenne, amit maga is megbánna. Elmondása szerint a történtek óta alkoholproblémával küzdő férfi a per kimenetelétől függetlenül el szeretne költözni a faluból, mert nem akar találkozni a kórházban az érintettekkel, és az ismerősöknek sem tud már mit mondani, amikor nap mint nap faggatják, miért nincs több gyerek. "Nekünk elég ez az egy - mutat az ágyon játszó négyéves kisfiúra -, de hármat szerettünk volna."
Miklósi Gábor
Részlet a NEKI munkatársa által 2001. február 13-án rögzített interjúból
"- A másik meg az, hogy eszembe sem jutott, hogy el legyek kötve. Mert (...) ott a jogvédő irodában kérdezték, hogy elkötés előtt nekem elmagyarázták-e, hogy mit jelent. De nem. Nem mondták el, hogy mi az az elkötés.
- De már ott fent a műtőasztalon feküdt, amikor ez felmerült?
- Igen. Akkor már rajtam volt az az altatás. Mert én akkor nagyon sírtam. Mert akkor mondták, hogy meghalt bennem a pulya. Akkor mondta a Bráth (a transzfúziót végző orvos - M. G.), hogy értse már meg, már meg van magában halva a gyermek. És én akkor nem tudtam, hogy mi is az az elkötés. De ők nem is azt mondták, hogy elkötés, mert így tudom, hanem sterilizál (nem tudja a szót rendesen kimondani). Csak mikor magamhoz tértem, és telefonált az apja, és mondta, hogy várjunk, akkor kérdeztem én meg a doktor urat, hogy tulajdonképpen ez mit jelent. Hogy le lehet-e venni, olyan, mint a hurok. És azt mondta, nem, mert a két petevezeték el van kötve."
