Két helyen a Fidesz, egy körzetben az ellenzék nyert a vasárnapi időközi választásokon
Zuglóban és Újbudán vitt el egy-egy mandátumot a kormánypárt.
Zuglóban és Újbudán vitt el egy-egy mandátumot a kormánypárt.
A résztvevők a tanárok megbecsültsége és a magasabb fizetés mellett álltak ki.
De azért hétfőn benyújtják a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek.
Az Európai Parlament boszorkányüldözést folytat – mondta az igazságügyi miniszter egy portugál lapnak.
Ebből mindössze 277 ember kért ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
"A valódi rezsicsökkentés továbbra is a fel nem használt energia."
Van elegendő üzemanyag Magyarországon, de a MOL a kieső import miatt jóval nagyobb ügyfélkört lát el, mint korábban.
A termelőipari kkv-któl azt kérik, ne hajtsanak végre létszámleépítést, cserébe kapnak állami segítséget.
Simkó Edit, a TASZ idei SZABAD-díjának egyik jelöltje saját bevallása szerint csak azt tette, amit helyesnek gondolt.
A polgármester viszont nem verte nagy dobra, hogy az energiaválság miatt kell ezeket bezárni.
Arról az Ostrom utcai egészségügyi intézményről van szó, amelynek érdekes időzítéssel lett a lakója a Fidelitas-alelnök és ismerősei.
Karácsony Gergely közzétette, milyen árajánlatot kaptak idén.
Hogy átmelegedhessenek a munkatársak, akik a 18 fokos irodákban átfagytak.