Tanáraikért virrasztottak az iskola előtt a radnótis diákok

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 19.

Belpol

A résztvevők a tanárok megbecsültsége és a magasabb fizetés mellett álltak ki.

Virrasztást tartottak az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium jelenlegi, illetve volt diákjai vasárnapról hétfőre virradó éjjel – írja a hvg.hu. A lap tudósítása szerint körülbelül 100 tiltakozott ilyen formán az iskola nyitásáig, a hétfői első óra kezdetéig. A virrasztók mágnestáblát is vittek magukkal, hogy a tanulás se maradjon el.

A résztvevők a tanárok megbecsültsége és a magasabb pedagógusi fizetések mellett álltak ki. Az egyik végzős azt mondta a lapnak, azért tartottak órát is az éjjel, hogy ezzel is demonstrálják, milyen lesz, amáikor már nem lesznek tanáraik.

Az éjszaka során néhány egykori tanár is megjelent a Radnóti előtt, akik megköszönték a diákoknak a fellépést. A tiltakozóknak az iskola aulájából vittek ki padokat, hogy ne a földön üljenek, és úgy tudni, bemehettek a földszintre, hogy használják mosdót.

Az egyik tanuló, akinek épp hétfőn van a születésnapja, azt írta a táblájára, hogy erre a napra szabad oktatást kér a kormánytól.

Az ELTE másik gyakorló gimnáziumánál, az Apáczainál is virrasztást tartottak az éjjel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.