Magyar Narancs: Az idei „Jugend in Deutschland” felmérés szerint a 14–29 éves korosztály számára a legtöbb aggodalmat az ukrajnai és a közel-keleti háború okozza (62 százalék). Új jelenség Németországban, hogy a fiatalok „permanens krízis módban” élik a mindennapokat, vagy a korábbi generációknak is megvoltak a maguk válságai, amik miatt aggódhattak?
Kilian Hampel: Minden generációnak megvan a maga emlékezetes konfliktusa, és mindenki a sajátját érzi a legsúlyosabbnak. Például az én első napom az iskolában 2001. szeptember 11-én volt, szóval számomra az ikertornyok leomlása különösen erős emlék. Hazaértem az iskolából, bementem a nappaliba, és láttam a képeket a televízióban. Akkoriban annyiban más volt a helyzet, hogy apukám kiküldött a szobából, becsukta az ajtót, és vége volt. Ezzel szemben a közösségi médián keresztül ma már minden tragédia, minden háború és konfliktus sokkal közvetlenebbül éri el a fiatalokat. Kezünkbe veszzük a telefonunkat, és ha akarunk vele foglalkozni, ha nem, rögtön látjuk az összes válsághelyzetet és problémát a világban.
Magyar Narancs: A Z generáció tagjainak (az 1997 és 2012 között születettek) szülei teljesen más módon, mégis hasonló szorongásokkal küzdöttek a hidegháború idején. Az X-generáció (1965 és 1980 között születettek) számára fiatalként minden bizonnyal az atomháborútól való félelem volt a legmeghatározóbb közös élmény. Mennyiben térnek el a különböző generációk megküzdési stratégiái?
KH: Ha még egy generációt visszalépünk, a Baby boomerek számára (1946 és 1964 között születettek – B. M.), akire ugyancsak erősen hatottak a hidegháborús félelmek, gyakran a munka merült fel elsőszámú menekülési útként. Németországban akkoriban nem nagyon volt más lehetősége a fiataloknak, muszáj volt dolgozniuk, ezért kialakult egy olyan mentalitás, hogy leszegett fejjel teszik a dolgukat és mennek tovább. Ezzel szemben ma már az a jellemzőbb, hogy
a fiatalok egyre többet gondolkodnak és agyalnak – néha talán túl sokat is – az őket körülvevő világ dolgain, tudatosabban próbálnak közelíteni a politikai kérdésekhez, amit ugyancsak lehet egyfajta védekezőmechanizmusként értelmezni.
A mai fiatalok a koronavírus-járvány idején közvetlenül tapasztalhatták meg, hogy a politikai intézkedések, például a különböző korlátozások mekkora hatással lehetnek a hétköznapi életükre. Ugyanez igaz az ukrajnai háborúra is, aminek következményei Nyugat-Európát is érintik. Mindez politikailag tudatossá és aktívvá teszi a fiatalokat. Ugyancsak megküzdési stratégia lehet a Z generáció számára, hogy rengeteget beszélnek politikai és közéleti kérdésekről a közösségi médiában, de egyébként a való életben. Fontos, hogy beszéljünk a félelmeinkről és megosszuk egymással az aggodalmainkat, de természetesen ennek is vannak hátulütői, mivel könnyen bekerülhetünk egy olyan spirálba, ahol a megannyi válság és rettegés csak felerősíti egymást.
Magyar Narancs: A felmérésben azt is kimutatták, hogy a vizsgált korosztály korábban kezd el dolgozni, mint az előző generációk, mivel tartanak az időskori szegénységtől és a nyugdíjrendszer esetleges összeomlásától. Ez kicsit arra is hasonlít, amit a Baby boomerek munkához való viszonyáról mondott.
KH: Vitathatatlan, hogy az időskori szegénység miatt aggódók aránya óriási mértékben nőtt az elmúlt három-négy évben, ezt évről évre kimutatjuk a kutatásainkban. Ez egy olyan félelem, ami tizenöt évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt aktuális. Viszont azt is látni kell, hogy a többi korcsoportban is jelen van ez a fajta bizonytalanság. A felmérés során a 14–29 évesek mellett 30–49, illetve 50–69 éves adatközlőink is voltak, akik hasonló aggodalmakról számoltak be, ráadásul az ő szemszögükből nézve mindez már gyakran maga a valóság. Fontos tudatosítani, hogy a szorongások nem pusztán az egyénből fakadnak, hanem családon belül is továbbadhatóak. A nagyszülők, szülők aggodalmai hatással vannak a gyerekek közérzetére, ami szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyre több fiatal látja bizonytalannak a jövőjét. Fiatalokkal beszélgetve az a tapasztalatom, hogy míg sokan pozitívumként élik meg, hogy a munkájuk által képesek biztosítani a saját, akár későbbi megélhetésüket, vannak olyanok is, akiket inkább megbénít a tudat, hogy talán semmit sem ér a munkájuk. Ennek ellenére a legtöbben dolgozni akarnak és dolgozni is fognak,
tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy a Z-generáció egy „lusta generáció” lenne, egyszerűen csak sokakból hiányzik a motiváció, mivel pontosan látják, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben megfelelő ellátást fognak kapni a munkájukért cserébe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
