Lengyel Tamás megkapta az Eszenyi-ügy vizsgálati anyagát, sok részt kisatíroztak belőle
Személyes adatnak minősül az is, ha szeretné megismerni a vizsgálóbizottság vele kapcsolatos véleményét is.
Személyes adatnak minősül az is, ha szeretné megismerni a vizsgálóbizottság vele kapcsolatos véleményét is.
A politikus meg elmagyarázta, hogy értette, amit mondott.
Erős poszttal jelentkezett Lukácsi Katalin.
Ami arról szól, hogy a Fidesz magánosítani akarja az egészségügyet.
Az egykori Európa Szálló több mint másfél milliárd forintért kelt el.
A koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt, erősítette meg a miniszteri biztos.
De arról továbbra sincs szó, hogy teljesen eltörlik az előzetes regisztrációt és az időpontfoglalást.
Ennek függvényében folytatódhat a magyar-orosz vakcinaegyüttműködés.
Kósa Lajos és Papp László beszélt erről a debreceni helyszínen.
A kormányzati lap ellen indított újabb közös keresetet befogadta a Fővárosi Törvényszék.
Ha egy jelölt túllépi a kampánykeretet, akkor elvesztheti mandátumát – a kiélezett harcban a Fidesz erre rá is játszhat. Ez pedig a választás végeredményét közvetlenül is befolyásolhatja.
2020-ban 457 illegális bevándorlót fogtak el Ausztria felsőpulyai járásában, tavaly ugyanott 9239-et. Valahogy bejutnak Magyarországra, aztán mennének tovább.