Csak jövőre indulnak az ingyenes, államilag támogatott külföldi nyelvtanfolyamok

  • narancs.hu
  • 2022. január 8.

Belpol

A koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt, erősítette meg a miniszteri biztos.

Idén elvileg már jól működő rendszerként lehetne tekinteni a 9. és 11. évfolyamos középiskolások számára meghirdetett nyári, kéthetes külföldi nyelvtanulási programra, de mint sok minden mást, ezt is felülírta a koronavírus-járvány. 

A 90 milliárdos költségvetéssel lebonyolítandó program idei halasztásáról egészen mostanáig semmilyen hivatalos információt nem adott sem a program miniszteri biztosa, Bartos Mónika fideszes képviselő, sem a szakmai koordinációs feladatok ellátására kijelölt Tempus Közalapítvány.

A hvg.hu kérdésére ugyanakkor már korábban is több iskolaigazgató is azt mondta, hogy úgy tudják, 2022 nyarán – hacsak megint nem durvul be a járvány –  valóban elindulhatnak úgymond világgá az állam által (vagyis az adófizetők pénzéből) támogatott 9. és 11. évfolyamos diákok, nyelvet tanulni.

Bartos Mónika a Magyar Nemzetnek nyilatkozott minderről, azt mondta, hogy az igazgatók számításával ellentétben idén nyáron sem lesz külföldi kiutaztatás.

Bartos úgy fogalmazott, hogy 

a Covid–19 okozta, még mindig tartó bizonytalanság miatt – amely a nyári járványhelyzetet is érinti – biztonsági megfontolásokból a kormány úgy döntött, hogy 2022-ben nem indítja el a KNYP-t; azt egy évvel elhalasztja.

"A Külföldi nyelvtanulási program kiemelt kormányprogramként a kormány egyik szívügye, amelyet a fiatalok és tanáraik biztonsága érdekében kiszámítható feltételek mellett kíván útjára bocsátani. Mindannyian bízunk benne, hogy 2023-ban már nem lesz akadálya a program megvalósításának" – tette hozzá a miniszteri biztos.

(hvg.hu, Magyar Nemzet)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.