Republikon: a Fidesz-szavazók negyede egyetért a szankciókkal
Tehát nem igaz az állítás, miszerint a magyarok 97 százaléka ellenzi őket.
Tehát nem igaz az állítás, miszerint a magyarok 97 százaléka ellenzi őket.
Mármint nem az, hogy a kormány megcsorbítaná a kamara jogköreit, hanem hogy – szerintük – a szervezet orvosokat fenyeget.
A városban nem elegendő az elektromos kapacitás a beruházáshoz.
Korábban két cikluson keresztül a Barcshoz közeli Nagyatádon volt önkormányzati képviselő.
A MOK szerint hazugságok alapján indítottak támadást ellenük.
A Belügyminisztériumban az egészségügy irányításában több váltás is történik.
Szijjártó Péter előörsként tárgyalt. Azt mondta, nem véletlenül terjesztették az Országgyűlés elé a ratifikációról szóló előterjesztést.
Érdemi tárgyalásokat várnak a kormány részéről a követeléseikről.
Amit vélhetően holnap már el is fognak fogadni. Azért küzdünk, hogy az ellátók tudjanak dolgozni, és a betegek el legyenek látva.
Az energiaválság miatt. A kormány a még el nem kezdett állami beruházásokat felülvizsgálja és elhalasztja.
A gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért.
A miniszterelnök szerint Európa lépésről lépesre belesodródik a háborúba, béketárgyalás kell. "Az inflációt idén nem tudjuk megszüntetni" - mondta, holott korábban ennek az ellenkezőjét ígérte.