Az egészségügyi államtitkár a MOK-ügyről: Kommunista időket idéz

  • narancs.hu
  • 2023. február 28.

Belpol

Mármint nem az, hogy a kormány megcsorbítaná a kamara jogköreit, hanem hogy – szerintük – a szervezet orvosokat fenyeget.

A magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosításával indokolta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kedden az Országgyűlésben az orvoskamaráról szóló törvénymódosítást, amely a kötelező kamarai tagság megszüntetését és az etikai felelősségi szabályok áthelyezését javasolja.

Takács Péter az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott, „azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait”.

Az államtitkár szerint „a legsötétebb kommunista időket” idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban.

 
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára előterjesztőként felszólal a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló vitán az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. február 28-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kedden derült ki, hogy kivételes eljárásban tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés kedden a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló kormányzati törvényjavaslatot. Az indoklás szerint azért, mert „az emberek egészségügyi ellátásához való joga alkotmányos alapjog, amit veszélybe sodor a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azzal, hogy hatalmával visszaélve nyomást gyakorol az orvosokra, fenyegeti őket”. Továbbá szerintük azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait. 

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke hétfőn sajtótájékoztatón reagált a kormány vádjaira. Mint mondta, hazugságok, valótlan információk alapján indítottak durva támadást a MOK ellen. Elismerte, hogy egy esetben tettek bejelentést az etikai szervezethez, de ezen kívül semmi más nem igaz. Mint mondta, azt sem egy olyan kolléga ellen indították, aki alá szeretné írni az ügyeleti szerződést, hanem egy háziorvos ellen, aki az OKFŐ-től is fizetést kap. Azért indítottak ellene eljárást, mert a kollégákat presszionálta, vagyis a MOK véleménye szerint visszaélt a hivatali helyzetével.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk