A tanári kar 40 százaléka csatlakozott a Radnótiban az érettségi bojkotthoz

  • narancs.hu
  • 2023. február 27.

Belpol

Érdemi tárgyalásokat várnak a kormány részéről a követeléseikről.

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium pedagógusainak 40 százaléka is csatlakozik az érettségi önkéntes feladatainak bojkottjához . Ez azt jelenti, hogy mindenki beleállt, aki emelt szinten érettségiztet, és aki középszintű vizsgán elnök lehet – közölték az ATV Híradójában.

Az iskola vezető magyar tanára, Schiller Mariann azt mondta: "Arra számítunk némi naivitással, hogy kénytelenek lesznek mégis csak elgondolkodni azon a kilenc ponton, amit egy éve próbálunk az oktatás irányításon valahogy keresztül verni, hogy legalább észre vegyék, hogy mik a gondok."

A bojkottot a tatai Eötvös József Gimnázium 32 pedagógusa indította el, tiltakozásukhoz azóta már csaknem 200 tanár csatlakozott.

Amikor a Népszava megkérdezte a Belügyminisztériumot az ügyről, azt a választ kapta: "Sajnálatos, hogy egyet nem értésének kifejezési módját bárki, gyermekeink érettségi vizsgájának és továbbtanulásának veszélyeztetésében látja. Különösen elgondolkodtató, ha mindezt a pedagógus teszi."

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője ugyanakkor úgy fogalmazott:

Senkinek sem az a célja, hogy a diákokon álljon bosszút vagy a diákoknak ebből bármi kára származzon. Itt egyszerűen egy olyan cselekedetről van szó, egy olyan utolsó tiltakozási eszközről, ami egyszerűen azt mutatja, hogy a kormány nem hajlandó lépni semmit."

Az érdekképviselet azt ígérte, ha markáns támogatottsága lesz a bojkottnak, akkor az érettségi meghatározott napjaira egységes országos sztrájknapokat hirdetnek.

A pedagógusok 9 pontban határozták meg követeléseiket. Többek közt azt kérik a kormánytól, hogy

  • szüntessék meg a pedagógusok megfélemlítését,
  • kezdjenek velük érdemi párbeszédbe,
  • legyen kisebb a terhelés a diákokon és tanárokon,
  • és legyen érdekérvényesítésre alkalmas a pedagógusok sztrájkjoga.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.