Rákay Philip földjénél akciózott a DK

  • narancs.hu
  • 2023. április 5.

Belpol

Az állítólagos akkumulátorbontó ellen tiltakozott az alpolgármester és az árnyékkormánybiztos.

Flashmobot és sajtótájékoztatót tartott a Demokratikus Koalíció (DK) a rácalmási akkumulátorbontó üzem építése ellen tiltakozva.

A párt közleménye szerint a gyár Rákay Philip telkén épülne – erről már Szabó Tímea (Párbeszéd) is beszélt –, ezt a hírt legalábbis a helyiek kész tényként kezelik. „A hírek szerint több tízezer dunaújvárosi és rácalmási polgár környezetében fognak feldolgozni és tárolni több ezer tonna, súlyosan mérgező anyagot, köztük nehézfémeket, savakat és más hulladékokat” – állítja a DK.

Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi ügyekért felelős árnyékkormánybiztos és Szabó Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere ezért "Nem kell akkumulátor hulladék Rácalmásra!""Elég volt az akkumulátorgyárakból!" és "Rákay Philip, nem loptál még eleget?"  feliratú táblákat állított fel a területen.

Szabó Zsolt bejelentette azt is, hogy egyéni képviselői indítványt benyújt Dunaújváros képviselő-testületének, felszólítva Rácalmást, hogy bármilyen akkumulátoripari beruházás előtt egyeztessen Dunaújváros önkormányzatával, ugyanis Rákay Philip akkumulátorüzeme a dunaújvárosiak vízbázisát, levegőjét és ingatlanjait is veszélyeztetheti. Az indítvány szerint Dunaújvárosnak élnie kell minden jogi, illetve véleményezési lehetőségével, hogy ne jöhessenek létre akkumulátorüzemek a város határában.

Kocsis-Cake Olivio szerint le kell állítani Magyarország minden településén az összes akkumulátoripari beruházás előkészítését, meg kell kérdezni a helyi embereket a tervezett akkumulátorüzemekről, és közölni kell velük minden környezetvédelmi és egészségügyi kockázatot. Olyan szabályrendszert kell kidolgozni, hogy a hatóságok mérlegelés nélkül védhessék a környezetet az akkumulátorlobbival szemben. 

 
Kocsis-Cake Olivio és Szabó Zsolt akciója.
Forrás: DK

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.