Belpol
Kovács András szociológus: Európában illegitimmé vált a faj kifejezés használata
Tiborcz István és Tasnádi László érdekeltségei beszálltak a Magyar Posta feladatainak ellátásába
Változások történnek a csomag- és pénzszállítás terén.
Kikapcsolták tévedésből az áramot egy budapesti iskolában
A tankerület közlése szerint az áramszolgáltatásra minden intézménynek van érvényes szerződése, minden számla kiegyenlített.
Márki-Zay bejelentette: Hódmezővásárhelyen sem lesz augusztus 20-i tűzijáték
Így döntött a lakosság. A felszabaduló másfél millió forintot egyebek mellett a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítják.
Nem tetszett Szijjártónak egy vele készített interjú, leváltott egy diplomatát
Nem úgy sikerült a Fox Newsnak adott interjú, ahogy a miniszter szerette volna, így hát hazarendelte a beszélgetés megszervezésével megbízott diplomatát a washingtoni magyar nagykövetségről.
Nem közli már az energetikai hivatal, mennyiért szerzik be az áramot, amit a lakosságnak adnak el
Az energetikai hivatal szerint ez az adat már nem fontos, és eddig sem volt az a fogyasztók számára.
Új pozíciót kapott Simicska egykori bizalmi embere, Németh Lászlóné Lázár Jánostól
A Magyar Közút Felügyelőbizottságának elnöke lett.
Ipsos: Magyarországon a válaszadók 70 százaléka a legális abortusz mellett teszi le a voksát
A nemzetközi átlag 59 százalék.
Ungár Péter is bejelentkezett az LMP társelnöki posztjáért
Ungár mellett Schmuck Erzsébet is újraindul.
Márki-Zay szerint lehallgathatták az ellenzék főhadiszállását
A politikus szerint a Fidesz az ellenzéken belül is jelen van.
Orbán Viktor Donald Trumppal tárgyalt
Orbánt elkísérte Szijjártó Péter, Németh Zsolt és Orbán Balázs is.
Fognak még tüntetni a futárok a kata-törvény miatt
Szakszervezetek: 5 helyett 10 fizetett szabadnap járna az apáknak
Egy uniós irányelv szerint, amit a kormány nem ültetett át a magyar jogba, hiába járt le a határidő.