Interjú

„Hiába tesznek meg bármit”

Kovács András szociológus a „faj” fogalomról, keveredésről, asszimilációról

Belpol

A miniszterelnök tusnádfürdői beszédének hírhedté vált szóhasználata és fajelméleti fejtegetése nem szalonképes Európában, még ha Amerikában – más kontextusban – használatban is maradt a fogalom. Mifelénk az asszimiláció, a „másfélék” beolvadása feltételeinek meghatározását rendre a politika vindikálta magának – erről is beszélt nekünk a téma kiváló kutatója.

Magyar Narancs: Komoly felháborodást váltott ki – nálunk és a világban még többfelé – Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének mindenekelőtt azon epizódja, ahol fajok keveredésének kívánatos/nemkívánatos voltáról, formáiról értekezett. A politika sokszor mérgezett nyelvén túl használja-e legitim módon a társadalomtudomány, a migráció hatá­sai­val, az asszimilációval, integrációval foglalkozó szociológia a faj fogalmát – bárhol a világon?

Kovács András: Joggal váltott ki jelentős negatív visszhangot, sőt felháborodást, hogy egy európai politikus beszédében megjelent a „faj” kifejezés. A nácizmus évtizedei után ennek a használata nemcsak a politikai nyelvben, hanem társadalomtudományos kategóriaként is teljes mértékben diszkreditálódott az európai kontinensen. Eredetileg a faj szó nemzetiséget, leszármazási csoportot jelentett, így használták ezt politikusok, publicisták, írók, mint például Kossuth Lajos, Arany János és Ady Endre. Ám a 19. század utolsó évtizedeiben a faj fogalmát átértelmezte egy új gondolkodási irány, a „tudományos” fajelmélet. Ernst Haeckel, Arthur de Gobineau, Houston Stewart Chamberlain (Richard Wagner veje – a szerk.) és mások biológiai jelentést kölcsönöztek a szónak: olyan csoportokként definiálták a fajokat, amelyek tagjai közös, genetikusan öröklődő biológiai sajátosságokkal rendelkeznek. Ezek alapján megkülönböztethetők erősebb, életképesebb, uralkodásra termett, felsőbbrendű fajok, amelyek az „élettérért” folytatott küzdelemben szükségszerűen győzedelmeskedni fognak az alsóbbrendű, szolgaságra született fajok felett. A nemzetiszocialista ideológia alapműve, Hitler Mein Kampfja ezt a fajelméletet hirdeti, és az ebben vizionált „természetes rend” megvalósítását jelöli ki politikai célként. Ennek tragikus következményei, például a „fajkeveredést” feltartóztatni kívánó zsidótörvények és a fajelmélettel igazolt genocídiumok jól ismertek a múlt század történelméből. Ezért az európai kontinensen nemcsak a politikai szövegekben, hanem a társadalomtudományban is – kritikai kontextusokon kívül – illegitimmé vált a faj kifejezés használata.

MN: Mennyiben alakult másként a fogalom használata más kontinenseken, például Amerikában?

KA: Az Egyesült Államokban politikai szövegekben, kormányzati iratokban és a társadalomtudományokban is használják. A „race” – azaz a faj – kategóriája például szerepel a népszámlálásokat lebonyolító U.S. Census Bureau kérdőívein. A kérdőív a faj fogalmát egy amerikai állami hivatal, a közvetlenül az elnök alá rendelt Office of Management and Budget definíciója szerint használja. Ennek a hivatalnak az egyik feladata a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló és a diszkrimináció elleni politikák vizsgálata, ellenőrzése. Ebben az összefüggésben definiálták a faj fogalmát is. A faji kategóriákat társadalmi konstrukcióknak tekintik, amelyek társadalmi jelentéssel és jelentőséggel bíró fizikai jellegzetességeik – például a bőrszín – alapján sorol be csoportokba egyéneket. A társadalmi jelentőség itt azt jelenti, hogy a besorolásnak társadalmi következményei lehetnek – például privilegizált helyzet vagy diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés. Ezen az alapon az Egyesült Államok népszámlálási hivatala öt faji kategóriát alkalmaz a saját népszavazási kérdőívein: fehér, fekete vagy afroamerikai, ázsiai, amerikai indián és alaszkai őslakó, továbbá hawaii őslakos és egyéb csendes-óceáni bennszülött kategóriákat.

MN: Ezek megfeleltethetők a „laikus” nyelvhasználat földrajzi eredetre, fizikai megjelenésre utaló kategóriáival?

KA: Ezek nyilvánvalóan nem biológiai vagy pusztán földrajzi kategóriák. Használatuk az amerikai társadalomtudományos hagyományból is fakad. Az a jelenség, amelyet Európában asszimilációnak szoktak nevezni, az Egyesült Államokban a 19. század végén, a 20. század első felében nagyon fontos témája volt a társadalomtudományoknak. Az Egyesült Államok lakossága a legkülönfélébb bevándorló csoportokból állt össze, ezek különböztek etnikailag, nemzeti hátterük szerint, vallásilag, nyelvileg és számos más jellegzetességük szerint is. Nagy kérdés volt, hogy miként lehet egy ennyire heterogén társadalomból egységes amerikai nemzetet létrehozni. Elképzelhetők-e olyan folyamatok, amelyeknek a végén ez a nagyon heterogén társadalom egységes nemzetté áll össze. Ezt kezdték vizsgálni a szociológusok, mindenekelőtt a híres chicagói iskola, amely a helyi egyetemen működött (ráadásul Chicago maga is kitűnő terepet kínált e folyamat vizsgálatára). A chicagói iskola maga is a faj (race) kategóriáját használta, amikor elkezdte vizsgálni az összeolvadási folyamatot. Sőt az ezt elemző egyik első elméletet (Robert E. Parks nyomán) úgy is hívták, hogy „a faji viszonyok ciklusa” (Race Relation Cycle): ezen azt értették, hogy az ennyire vegyes etnikai-vallási hátterű csoportokból álló társadalmakban az együttélés következményeként törvényszerűen beindulnak olyan folyamatok, amelyek révén ezek a csoportok kapcsolatba kerülnek egymással, majd versengeni fognak, később egymáshoz szoknak, végül közel kerülnek egymáshoz és össze is olvadnak. Mindezt megállíthatatlan, visszafordíthatatlan folyamatnak látták, amelynek a végén létrejön az egységes amerikai társadalom és nemzet. Ezt az asszimilációs modellt hívták későbbi kritikusai az egyenes vonal elméletének (Straight Line Theory), amelynek a lényegét az olvasztótégely (melting pot) metaforája fejezte ki: az angolszász-protestáns többségi társadalom lesz az, amely majd a többieket magába olvasztja, asszimilálja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.