Szegedi fejlemény az MNB-botrányban: leváltották a fideszes fb-tagot

  • narancs.hu
  • 2025. április 11.

Belpol

Visszahívta a közgyűlés a vízmű felügyelőbizottságából Polner Örs fideszes képviselőt, mert tisztséget visel az MNB-alapítványban is, amelynek működése miatt feljelentést tett az ÁSZ.

Adjon érdemi válaszokat a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványban (PADME) viselt tisztségét érintő kérdésekre, mire vett fel havonta másfél millió forintot öt éven keresztül, és hogy nem tűnt fel neki, hogy 500 milliárd forint  „eltűnt a nemzet bankjából” – ezeket a kérdéseket intézte a szegedi önkormányzat közgyűlésének pénteki ülésén, napirend előtt Mihálik Edvin, a Szeged Jövője frakció tagja Polner Örs fideszes képviselőhöz a szeged.hu írása szerint.

Polner a PADME felügyelőbizottságának elnöke 2019 óta. Az alapítvány gazdálkodását az Állami Számvevőszék vizsgálta, és arra jutott, hogy a vagyonkezelő cége, az Optima Befektetési Zrt. közel 500 milliárd forint értékű befektetést kezelt „lényegében átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő” struktúrán keresztül.

Polner korábban és most is azt mondta erről, hogy ő is, a felügyelőbizottság is jogszerűen és az alapító okiratnak megfelelően járt el. „Számtalan vizsgálatot folytattunk és ezek eredményéről tájékoztattuk a Magyar Nemzeti Bankot és az Állami Számvevőszéket. Utóbbi a jelentésünket betette jelentésébe, ami mintegy négyszáz oldal, ez megtekinthető, hiszen nyilvános. Én ezenkívül egyéb dolgot ezzel kapcsolatban nem kívánok mondani. Az alapítvány képviseletére a kuratórium jogosult, úgyhogy ha bárkinek egyéb kérdése van, forduljon hozzá” – mondta Polner Örs.

Mihálik azonban szóba hozta, hogy fideszes képviselőtársa tagja egy szegedi önkormányzati tulajdonú cég, a Szegedi Vízmű Zrt. felügyelőbizottságának is. Javasolta, a közgyűlés döntsön úgy, hogy Polner ne legyen tagja a továbbiakban a bizottságnak.

A javaslatról szavaztak a képviselők. A szeged.hu tudósítása szerint Polner további munkáját 6 igen szavazat támogatta – 4 nem és 14 tartózkodás mellett. Botka László polgármester ezek után arra kérte a Fidesz-frakciót, a következő ülésre delegáljon mást a vízmű felügyelőbizottságába.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk