„Vádolom a kormányt mindazért, amit a jövőnkkel tesz. A kormány bűnös”
Együtt demonstrálnak tanárok, diákok, civilek és a szakszervezetek a nemzeti ünnepen. Az Oktogonon felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester.
Együtt demonstrálnak tanárok, diákok, civilek és a szakszervezetek a nemzeti ünnepen. Az Oktogonon felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester.
A Corvin közben ismét elsült a szélsőjobboldali párt ágyúja.
A veszprémi várban, a sajtó kizárásával, válogatott közönség előtt beszél a Putyinnal parolázó miniszterelnök.
A tanttárgy oktatása jelenleg „próbaüzemként” fut.
Láng Zsolt budapesti Fidesz-elnök is mondott szépeket.
A párt szerint Orbán Viktor szembeköpte '56 emlékét azzal, hogy pár napja Putyinnal mosolygott.
Mármint, a külügyminiszter szerint.
A cél, hogy több mint kétszázezren vegyenek részt a szavazáson.
A működéshez szükséges két rendelet elfogadását négy fideszes és két független képviselő akadályozza.
Egy lyukas zászlót is otthagytak emlékül.
Az Új zsinagógában fellépnek a MET által fenntartott szegedi iskola diákjai is.