Moszkva helyett Brüsszelt emlegették a kormánypárti politikusok a vasárnapi '56-os megemlékezéseken

  • Narancs.hu
  • 2023. október 22.

Belpol

Budapesten a diákok és a szakszervezetek közös demonstrációja fél 5-kor kezdődik a Hősök terén, majd 6-kor az Oktogonon ér össze a fővárosi megemlékezéssel.

Brüsszel az új Moszkva, és ismét akkora erőkkel kell megküzdeniük a magyaroknak, mint az 1956-os forradalmároknak, csak épp tankok helyett ideológiai nyomásgyakorlás van. Nagyjából így foglalhatók össze a kormányzati szereplők megszólalásai a vasárnap megtartott október 23-i megemlékezéseken – írja összefoglalójában a Telex.

Öt nappal Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kínai találkozója után kínosan igyekeztek kerülni Oroszország emlegetését az államtitkárok az 56-os ünnepségeken. Az MTI beszámolói alapján inkább a jövő júniusi európai parlamenti választás tétjét emelték az 56-os forradalom szintjére.

Úgy tűnik, hétfőn, azaz október 23-án a kormány átadja a budapesti terepet az ellenzéknek: a Parlament előtti zászlófelvonás lesz az egyetlen állami ünnep. Ahogy 2022-ben, úgy Orbán Viktor idén sem vesz részt ezen, hanem vidéken mond beszédet. Míg tavaly Zalaegerszegen hibáztatta a Nyugatot azért, hogy elbukott az 1956-os forradalom, idén Veszprémben lép fel, ezúttal már a sajtó kizárásával

Hétfőre közös demonstrációt hirdetett az aHang, az Egységes Diákfront, az Országos Közös Akarat, az ADOM Diákmozgalom, a Tanítanék Mozgalom, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. 

A fővárosi tüntetés 16:30-kor kezdődik a Hősök terén, közben a helyszínen lehet válaszolni a 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazás kérdéseire.

A menettel elhaladnak majd a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, hogy emlékezzenek a kirúgott tanárokra, útba ejtik az orosz nagykövetséget, valamint a Terror Házát is.

A tüntetés 18 órára ér az Oktogonra, ahol elindul a fővárosi megemlékezés, beszédet mond Karácsony Gergely. A főpolgármester mellett lesznek felszólalók az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom, a Tanítanék, valamint az OKA részéről is.

Hogy miről szól az október 23. és 30. között zajló 7IGEN-es alternatív népszavazás, arról az aHang szóvivője nyilatkozott lapunknak:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.