Jótékonysági esttel gyűjtenek Szegeden Iványiéknak

  • narancs.hu
  • 2023. október 22.

Belpol

Az Új zsinagógában fellépnek a MET által fenntartott szegedi iskola diákjai is.

Jótékonysági estet rendeznek október 26-án, csütörtökön este hattól Szegeden, az Új zsinagógában (Jósika utca 10.) a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola javára – írja a szegeder.hu.

Az intézményt az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség működteti, így ugyanolyan nehéz helyzetben van, mint a közösség többi intézménye. A szegedi önkormányzat is adott a fenntartónak 10 millió forintot, hogy a dolgozók bérét ki tudja fizetni.

Bár az egyház azután került nehéz helyzetbe, hogy az állam megvonta tőle korábbi egyházi státuszát, és a Belügyminisztérium nyílt levélben vitázik Iványi Gáborral, közben az intézmények lehetséges jövőjén az állam háza táján is gondolkodnak.

Szegeden a helyi kormánypárti országgyűlési képviselő, Mihálffy Béla szeptember végén tárgyalt Maruzsa Zoltán államtitkárral, és aztán bejelentette, „az állam nyitott arra, hogy átvegye az intézmény fenntartását az eddigi színvonalat, infrastruktúrát és a pedagógusokat megtartva”.

Korábban pedig az iskola szülői munkaközösségének vezetője is fórumot szervezett, amelyen arról volt szó, hogyan lehetne megmenteni az intézményt. Arra a rendezvényre egy alapítvány és a vásárhelyi belvárosi református egyház lelkésze, Bán Csaba is elment.

A szegedi jótékonysági est bevétele a szegedi Wesley iskolát segíti.

Az Új zsinagógában csütörtökön fellépnek az iskolai tanulói és pedagógusai is. 

A címlapkép a szegedi Új zsinagógát ábrázolja. Fotó:MTVA/ Jászai Csaba

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.