„Vádolom a kormányt mindazért, amit a jövőnkkel tesz. A kormány bűnös”

  • narancs.hu
  • 2023. október 23.

Belpol

Együtt demonstrálnak tanárok, diákok, civilek és a szakszervezetek a nemzeti ünnepen. Az Oktogonon felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester.

Közös demonstrációt szervezett október 23-ára az Egységes Diákfront, az Országos Közös Akarat, az ADOM Diákmozgalom, a Tanítanék Mozgalom, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Öt óra előtt a Hősök terénél gyülekeztek a résztvevők, hamar megtelt a helyszín, majd a menet – élén egy régi Csepel katonai teherautóval, megindult a Fidesz székházának irányába, de a Lendvay utcába a rendőrök nem engedték be a tüntetőket. A szervezők ugyancsak más úticélt terveztek.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara 

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

A következő állomás a Kölcsey Ferenc Gimnázium volt, ahol többek között azt skandálták: „Nincs tanár, nincs jövő!” Tüzet is gyújtottak, amit „a fiatalság lángjának” neveznek.

A gimnázium előtt Tóth Bence korábbi tanár szólalt fel, aki már elhagyta a pályát. Azt üzente Orbánnak és Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy „ideje elgondolkodni”.

A tüntetésben nem üdvözölték a pártjelvényeket, ezeket a szervezők eltetették néhány felvonulóval. A gimnázium után az Andrássy útra vonult a tömeg, az orosz nagykövetség előtt pedig „Ruszkik, haza!” rigmussal folytatták a skandálást. Az épületet kordonokkal védték a rendőrök.

 
Tóth Bence felszólalása
Fotó: Palágyi Barbara

 A tüntetők ezután a Terror Házánál nem állt meg, egyenesen az Oktogonhoz ment, ahol a rendezvény házigazdája, Szabó Simon színész bemutatta Kollár-Klemencz Lászlót. A zenész az Erdős Virág versére írt Van egy ország című dalt is előadta.

 
 
Kollár-Klemencz László
Fotó: Palágyi Barbara
 

 

Az első felszólaló Pöli-Oláh József, a Méltóságot a Romáknak mozgalom képviselőjeként úgy fogalmazott: „méltatlan a cigánysággal szemben, hogy nem emlékeznek az '56-ban betöltött szerepükre, manapság pedig 200 ezer roma él nyomortelepeken, akikkel nem foglalkoznak a vezetők.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara 

 
Fotó: Palágyi Barbara

Ezután Iványi Gábor lépett színpadra, aki rögtönzött beszédet tartott, és „a pesti srácok örököseinek” nevezte az összegyűlteket. A Civil Bázis tagja, Máté Barbara pedig hozzátette, attól a Magyarországtól, amiben ő hisz, napról napra távolodunk, de „nekünk a feladás nem opció.” Civil társa, Vágó Barnabás azt mondta: az országot egy oroszbarát elit ejtette foglyul.

 
 
Iványi Gábor
Fotó: Palágyi Barbara
 

 

 
 
Fotó: Palágyi Barbara
 

 

 
 
Törley Katalin
Fotó: Palágyi Barbara
 

 

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom vezetője, volt gimnáziumi tanár keményen fogalmazott:

„Vádolom a kormányt mindazért, amit az oktatással, a gyerekeinkkel, a jövőnkkel tesz. A kormány bűnös.”

 
Fotó: Palágyi Barbara

  
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi BarbaraFotó: Palágyi Barbara

Ezután következett Karácsony Gergely budapesti főpolgármester felszólalása, aki azt mondta: nem engednek 56-ból, nem engednek 89-ből, és nem engednek abból sem, hogy szabad és egyenlő állampolgárok közös otthona, köztársaság legyen Magyarországból.

 
 
Karácsony Gergely
Fotó: Palágyi Barbara
 

A polgármester ezután a szabadságról beszélt: „gyáva népnek nincs hazája” – mondta, és szolidaritásra intett. Budapest abban segít – tette hozzá –, hogy „túléljük a nehéz időket addig, amíg az egész országban újjáépítjük a köztársaságot”.

Karácsony ellenzéki szövetséget ígért a pártfüggetlen tüntetés résztvevőinek. „Vállalom, hogy heteken belül létrehozom az ellenzéki pártok budapesti szövetségét a jövő júniusi önkormányzati választásra. Azzal, akivel lehet. Mindenki eldöntheti, hogy akar-e a közös sikerben részesülni” – fogalmazott.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kipcsak kapcsolataink sem tetszenek Borellnek

  • Narancs.hu/MTI

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szóvá tette, hogy a Türk Államok Szervezetének találkozóján ott ült az Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetője is, holott ilyen államot nem ismer el az Unió.

Magyar Péter: "Ki kell húznunk az országot az Orbán-klán karmai közül"

  • narancs.hu

Szeptembertől "kormányinfókat" fog tartani a Tisza Párt  és létrehoznak egy Lúdas Matyi Alapot, hogy magánszemélyek, vállalkozók támogatásukkal beállhassanak egy-egy jó ügy mögé. Júliusban elindul az Immunitás Program, és felállítanak egy digitális gyóntatószéket. A szombati budapesti rendezvényen Karácsony Gergelynek is üzent a párt alelnöke.