Nem követtek el jogsértést a Momentum politikusai, amikor a kastélyok privatizálása ellen tüntettek
Jogellenesen intézkedtek ellenük a rendőrök Miskolcon.
Jogellenesen intézkedtek ellenük a rendőrök Miskolcon.
A Rákosrendező fejlesztéséről szóló tanulmányterv még Tarlós István idején született.
A dolgozóik háromnegyede szabadságon lesz, a maradékuk pedig túlórapénzt kap.
A koronavírus új variánsa ellen is jó védőoltást azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak.
Különféle módon tettek meg érte mindent, hogy a miniszterelnök lánya végre behúzhassa a kinézett tokaj-hegyaljai földbirtokot.
Kérdés, hogy ez nem csak a főpolgármester megnyugtatására irányul-e.
Januártól a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot átnevezik, helyébe a Nemzetgazdasági Minisztérium lép.
A mostani rendszert túl könnyű kijátszani, és nem lehet szankcionálni a mulasztásokat.
Niedermüller Pétert saját pártja mellett az MSZP és a Párbeszéd támogatja, a Fidesz egyelőre nem nevezte meg jelöltjét.
Az aHang és az Egységes Diákfront azt kéri az oktatás ügyének támogatóit, hogy csak a 7igen.hu oldalon feltüntetett leadópontokra vigyék az íveket.
Jogkorlátozó, a szólásszabadságot szűkítő intézkedésnek tartják az ellenzékiek, míg a fideszesek a testületi munka hatékonyságát biztosító rendelkezésnek azt az új szankciós lehetőséget, amelyet a polgármester kezdeményezésére a testület kormánypárti többsége szabhat ki a renitens képviselőre.