Törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel földjeire

  • narancs.hu
  • 2023. december 8.

Belpol

Különféle módon tettek meg érte mindent, hogy a miniszterelnök lánya végre behúzhassa a kinézett tokaj-hegyaljai földbirtokot.

Az állam nem élt az elővásárlási jogával, mikor Orbán Ráhel tokaj-hegyaljai földbirtokot vett, sőt, még korábban törölték az erre vonatkozó kitételt – írja a 24.hu. Orbán még áprilisban kötött szerződéseket összesen 94 hektárnyi földterületre a borvidéken.

A miniszterelnök lányát még 2021-ben vették földművesként nyilvántartásba, ezért vásárolhat földet. Viszont mivel budapesti lakos, a tokaj-hegyaljai és az érintett települések húsz kilométeres körzetében élő gazdáknak elővásárlási joguk volt. Ezt megnehezítette, hogy az adásvételi szerződésben Orbán Ráhel vállalta, hogy három banki napon belül átutalja a vételárat, ami azt jelenti, hogy ha egy helyi gazda be is szállt volna, ennyi napja volt, hogy összeszedje a megfelelő összeget.

Orbán Ráhel június óta nem kommunikált arról, élet-e az elővásárlási jogával, de az érintett ingatlanok adatiból kiderült, hogy a földhivatal már be is jegyezte a tulajdonjogát.

Egyedül az állam léphetett volna közbe, ugyanis az ingatlanok közül több is a világörökség része, tehát elővásárlási joga volt. Ennek bevezetése még Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslata volt 2017-ben. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség akkori miniszterhelyettese azt mondta, hogy „a világörökségi helyszíneknek a megőrzése közérdek, és emiatt azt is fontosnak tartja a kormány, hogy a magyarországi világörökségi helyszíneken lévő ingatlanok tulajdonosi szerkezete a legkisebb kockázatot okozza a világörökségi helyszín megóvására vonatkozó közfeladat tekintetében, és erősítse ott, ahol erre törvényi lehetőség van, az államot mint tulajdonosként eljáró főhatóságot”.

Az Orbán által most megvásárolt, a világörökséghez tartozó területeken fekvő ingatlanok tulajdoni lapjaiból még május végén törölték az állam elővásárlási jogát. A lapnak név nélkül nyilatkozó ingatlanjogász azt mondta, ő ilyen esetről még csak nem is halllott korábban, hiszen “ a törvény nem szól arról, hogy ezt hogyan lehet törölni, jogszerűen nincs erre mód.”

A 24.hu rákérdezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumnál, hogy hogyan lehet törölni ezt a jogot, és hány ingatlan esetében élt már ezzel az állam, de november közepe óta nem kaptak választ. Az Építési és Közlekedési Minisztériumot és Orbán Ráhelt is megkeresték az ügyben, természetesen tőlük sem kaptak választ.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.