Trócsányi Fideszt megtagadó "européerséggel" tartotta meg a kampányfórumot

  • narancs.hu
  • 2019. május 8.

Belpol

Se migránsozás, se sorosozás nem volt. De azért zsebre tett kézzel darálta le a szöveget.

Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz európai parlamenti (EP-) listavezetője kedd este tartott kampányrendezvényt: a népes közönség előtti beszéd többnyire kerülte a megszokott fideszes fordulatokat; a komolyabb sorosozás és a migránsozás is elmaradt, csak a zsebre tett kéz idézte az orbáni virtust - számol be az Index az eseményről.

Ahogy írják: "Trócsányi László igazi européerként még interjút is adott az Indexnek, pedig pár napja még lepattantunk, arról azonban, hogy az EU – és az Európai Néppárt – melletti elkötelezettsége mennyire fér össze a kormánya tetteivel, egyetlen szó sem hangzott el."

A beszámoló szerint egyesek hiányérzetüket is fejezték ki, hogy elmaradt a nagy szólam, miként is kellene megállítani az Európát és Magyarországot fenyegető migránsokat, ehelyett ugyanis Trócsányi inkább Európa egyesítésének határairól, nemzeti szuverenitás és integráció létjogosult vitáiról beszélt. Álláspontját pedig első programpontként, de "vitaképesként" úgy fogalmazta meg: a nemzeti identitás védelmezése rendkívül fontos az EU-ban.

Azt azért kijelentette, hogy a nemzeti szuverenitásból fakad, ki lakik egy adott ország területén, és miközben "természetesen a nemzetközi szerződéseket betartjuk, de a bevándorlásról való döntés, az minden tagállam szuverén joga".

Kiemelte azt is, hogy az Európát sújtó legnagyobb problémák egyikének tartja, hogy az uniós intézmények szerinte nem a fontos kérdésekkel foglalkoznak, és például nem a fiatalok munkába állását segítik, hanem azok bevándorlását, akik a jobb megélhetés érdekében jönnének Európába - írják a beszámolóban.

Hozzáteszik, hogy "igazságügyi miniszterként nem tért ki jogállamiságot érintő kritikák érdemi, tételes cáfolatára, csak arról beszélt, ma Európában nem szakmai alapon folynak a viták, hanem az "ideológiai gyanúsítgatások" talaján".

Trócsányi azonban azt is elmondta, hogy nagy probléma még az EU-ban bizalmatlanság, amelyet például a magyar kormány euroszkeptikus kampányai erősítenek az uniós állampolgárokban. Kiemelte: "nem szeretném, ha Magyarország kilépne az Európai Unióból, ezt határozottan mondom".

Trócsányi az Index kérdéseire is válaszolt, például elmondta, hogy a Fidesz szükséges a Néppárt színességéhez, meg hogy éppen De Gaulle-t olvas esténként.

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.