Vádemelés a keresztdöntők ellen: Díszei hullanak

szerző
Varró Szilvia
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

November elsején hajnalban öt gimnazista ledöntötte a korábban a Regnum Marianum-i atyák által vezetett templom helyén álló emlékmű fakeresztjét a XIV. kerületi Felvonulási téren.

Az öt fiú a másfél méter magasban álló keresztet lombfűrésszel távolította el tartójáról; talapzatára vörös csillagot és a Budapesti Felszabadítási Gárda feliratot festettek. A két fiatal- és három nagykorú fiú a Berzsenyi gimnázium tanulója. Rongálás, csoportosan elkövetett garázdaság, valamint tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás ellenük. A rongálás és a tiltott önkényuralmi jelkép használata vétségnek, a csoportos garázdaság bűntettnek minősül, ez utóbbi akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A vádirat a múlt héten készült el. A gimnázium tantestületének kérésére az öt fiú nem látogathatja többet az órákat, mindannyian magántanulók lesznek. A büntetőeljárásra való tekintettel őket nem tudtuk megszólaltatni.

"Kereszténységellenesek"

November elsején hajnalban taxisok értesítették a rendőrséget a keresztfűrészelésről. A helyszínre érkező rendőrök egy fiút igazoltattak, majd abba a lakásba kísérték, ahová a többiek a tett után mentek. A rendőrök a - nem létező - Budapesti Felszabadítási Gárda iránt érdeklődtek, a bilincsbe vert fiúkat otthonaikba vitték, házkutatást tartottak náluk, majd a Gyorskocsi utcába szállították őket, ahol hatvan órát töltöttek cellában, egymástól elkülönítve. A vádat emelő Fővárosi Főügyészség gyorsított eljárásban kezdeményezte az öt fiú bíróság elé állítását (ez akkor lehetséges, ha tettenérés történik, a gyanúsítottak beismerik tettüket, vagy megfelelő bizonyítékok állnak rendelkezésre). A főügyészség MTI-nek adott nyilatkozata szerint azonban az egyik fiú vallomása nem értékelhető egyértelmű beismerésként, ezért a vizsgálat az általános eljárás szabályai szerint folyik.

November ötödikén a Felvonulási téren a "kereszténységellenes" tett ellen tiltakozók visszaállították a keresztet. "Bocsássatok meg ötünknek!" feliratú, az egyik szülő által a helyszínre vitt koszorú várta őket, amit azonban az összegyűltek eltávolítottak.

Bolsevik fészek

Az iskolában őszi szünet volt, a tanárok a híradásokból szereztek tudomást az esetről. "Megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem az én tanítványaim az elkövetők" - emlékszik vissza az első hírekre Fenyő D. György magyar szakos tanár. A tanárok első reakciója a döbbenet volt. "A tett súlya minden elképzelhetőt felülmúlt, ráadásul mindenszentekkor történt, ami hosszú parlamenti vita után először volt állami ünnep. Számítottam rá, hogy a jobboldali és szélsőjobb médiát foglalkoztatni fogja az ügy."

De arra nem számított senki, hogy a Berzsenyi heteken át "bolsevik fészekként", "liberális", azaz más értékrendet nem tisztelő, "kereszténység- és magyarságellenes" gimnáziumként jelenik meg az üggyel foglalkozó médiumok többségében. Az iskolában tanító tanárok büszkék a Berzsenyi liberalizmusára: ez Fenyő D. György szerint nyitottságot, engedékeny, a gyerekekre figyelő pedagógusi hozzáállást, más kultúrák, vallások, világnézetek tiszteletét jelenti. A gimnáziumok közül az országos élmezőnybe tartozó Berzsenyi nyitott az alternatív pedagógiai módszerek iránt: két-három évente rendeznek a különböző kultúrákkal, vallásokkal, etnikumokkal foglalkozó Másság- és Azonosság-hetet.

"Bármi más dolgot követtek volna el, amivel nem taposnak bele mások erkölcsi meggyőződésébe, azt hiszem, nyugodtabban kezeltük volna. De alapjaiban kérdőjelezték meg az iskola szellemiségét" - véli Fenyő D. György.

Az őszi szünet utáni első tanítási napon az aulában gyülekezett az iskola. Somogyi László igazgató elmondta a diákoknak, mi történt. Az öt érintett szülővel még a hét végén megegyezett, hogy a gyerekek nem jönnek be az iskolába.

Kiborult tantestület

November 8-án, szerdán reggel nyolctól délután háromig ülésezett a tantestület. Többek szerint ez volt a gimnázium történetének legtartalmasabb értekezlete. Az eset mindenkit sokkolt. Volt, aki nem tudta felfogni, "hogy válhattak tanítványai ilyenekké", volt, aki a keresztdöntést hite megcsúfolásának érezte, volt, aki saját toleráns világnézetével tartotta összeegyeztethetetlennek. Néhányan felvetették: a gyerekeket el kellene küldeni az iskolából. Volt, aki több órán át zokogott, volt, aki nem tudta befejezni az elkezdett mondatot. A testület egy része magát vádolta: azt keresték, észre lehetett-e venni a fiúkon, hogy erre készülnek, mekkora a tantestület felelőssége az ügyben. Nyírő Zsuzsa igazgatóhelyettes számára a keresztdöntés azt jelentette, hogy nem sikerült átadnia értékrendjét a gyerekeknek: "Habár én nem tanítom a fiúkat, az eset arra döbbentett rá: lehet, hogy 25 éven át csak hittem, hogy hatással vagyok a gyerekekre."

"A közhangulatban az volt: ne járjanak ide. Mind az öten berzsenyisek, tehát az iskola hatásától nem lehet függetlenül kezelni a tettet" - mondta Fenyő D. György.

Somogyi László igazgató kikérte az Oktatási Minisztérium jogi véleményét, és világossá tette a tantestület előtt: az iskolának nincs döntési lehetősége. Az oktatási törvény értelmében ha a tanuló kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás indítható ellene. Az iskola azonban nem szabályozhatja az iskolaidőn kívül történteket.

Nyírő Zsuzsa szerint "az első sokkot követte a második, amikor rádöbbentünk, hogy a törvény értelmében semmit nem tehetünk. Hogy lehet szétválasztani az iskolai és nem iskolai viselkedést?"

Délre megfogalmaztak egy nyilatkozatot, amelyben elítélték a keresztdöntést, és elhatárolódtak tőle. Többen, köztük Nyírő Zsuzsa is az első perctől kezdve azon a véleményen voltak: a tett önmagáért beszél, a fiúknak menniük kell. Mások viszont úgy vélték: nem dönthetnek az érintettek meghallgatása nélkül.

Omnipotens bírák

Tizenharmadikán egyenként járult a testület elé az öt fiú. "A tanárokban különféle motívumok működtek: volt, aki büntetni akart, volt, aki nevelni, mások csak meghallgatni őket" - mondta Fenyő. A büntetőeljárásra való tekintettel megegyeztek, hogy semmit nem kérdeznek tőlük. A fiúk néhány perces monológjából kiderült: megbánták a keresztdöntést, rájöttek, hogy súlyosabb a tettük, mint gondolták, sajnálják, hogy az iskola szellemiségét és sokak hitét megsértették, bocsánatot kérnek; beletörődtek a büntetőeljárásba, de azt kérik, maradhassanak továbbra is az iskolában. A tanárok a meghallgatás után helyeselték és őszintének tartották a fiúk bűnbánatát, de a többség úgy vélte: ezzel nincs vége az ügynek. Az igazgató szavazásra vitte a kérdést: 26:20 arányban a tantestület amellett foglalt állást, hogy a fiúk menjenek el az iskolából. Húszan amellett voltak, hogy magántanulók legyenek. Az, hogy továbbra is bejárjanak az iskolába, fel sem merült.

Az érvek egy része az öt gyerekről szólt: a többség szerint számukra is világosabb helyzetet teremt, ha elmennek, a kisebbség szerint épp arra van szükségük, hogy az iskola ne engedje el a kezüket. Az érvek más része a többi 571 diákról szólt. "Ha maradnak, azzal azt üzenjük a többi gyereknek: iskolán kívül bármit lehet csinálni. Sajnálom, hogy ezt ötük példáján kellett megfogalmazni" - érvelt Nyírő Zsuzsa. Mások szerint viszont épp az a jó üzenet a többi diáknak, hogy a gimnázium kiáll a fiúkért. Vita volt az iskola külső megítéléséről is: a többség úgy vélte, ha a fiúk maradnak, akkor az iskolát azonosítják a tettel, ők pedig nem tanítanak szívesen olyan iskolában, amely arról híres, hogy megengedi a keresztgyalázást. A kisebbség viszont úgy vélte, a jobb- és szélsőjobboldali sajtó így is, úgy is támadja őket.

A szavazásnál megállapodtak: a kisebbség elfogadja és magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a többség véleményét. Vagyis a gyerekek - oktatási törvény ide vagy oda - menjenek el az iskolából.

Maradjanak

Máshogyan vélekedtek erről a diákok. 571-ből 350 diák levélben ítélte el a keresztdöntést, ám kérte a gimnázium vezetését, hogy a fiúk maradhassanak az iskolában. Levelet írtak az osztálytársak is: "A fiúkat ismerve úgy gondoljuk, hogy tettüket semmilyen politikai vagy vallási meggyőződés nem vezérelte. (...) Szerintünk a fiúk eltávolítása az iskolából számukra azt jelentené, hogy a tantestület emberileg is elhatárolódik tőlük. Félünk attól, hogy ez után az elfordulás után életük még rosszabb irányba fordulna."

A szavazás másnapján - egy bombariadó előtt - az igazgatóhelyettes iskolagyűlésen jelentette be a tantestület véleményét. Az egyik szülő kétségbeesett levélben kérte a tanárokat: ne büntessék ők is a gyerekeket, vizsgálják felül döntésüket. A diákokból, szülőkből, az önkormányzatból és a tanárokból álló iskolaszék is a döntés ellen foglalt állást délután: a többi gyerek szüleinek többsége és a tanulók mellett az önkormányzat is azt képviselte: maradjanak a fiúk. Az egyik tanár a "tanárellenes" hangulatra hivatkozva azonnal lemondott.

"És itt kezdődött el egy másik történet, amely már nemcsak a keresztről, hanem a tantestületről szólt" - vélte Fenyő D. György. A helyzet egyre kezelhetetlenebb lett. A külső nyomás (sajtó) mellett belülről is feszült a húr. Péntekre az igazgató össz-szülői értekezletet hívott össze. A zsúfolásig megtelt vetítőben a szülők nagy többsége amellett volt: ne menjenek el a fiúk, legyenek magántanulók. Ezt követően két, az érintett osztályban tanító tanár osztályszülőit hívott össze, a többség itt is a maradás mellett állt ki. Az osztályfőnök, aki korábban az eltanácsolás mellett volt, azt mondta: megváltoztatta véleményét, ő hívő keresztény, és megbocsát. A másik tanár viszont azt mondta: nem tud az öt fiú szemébe nézni.

A fiúk szülei a hét végén hosszas töprengés és az oktatási törvény áttanulmányozása után úgy döntöttek: hétfőn bemennek a fiúk. Hétfőn reggel az igazgató nyolc előtt tíz perccel levélben közölte a tényt a tantestülettel. Ez aztán gyökeresen forgatta fel a tanári kart.

Süketek párbeszéde

A tanítás akadozva folyt: a felháborodott tanárok már a nagyszünetben értekeztek, és kinyilvánították: ez így nem mehet. Az, hogy a szülők vették maguknak a bátorságot, és nem átallottak törvény biztosította jogukkal élni, sokkolta a testület egészét, és a korábban a magántanulói státus mellett szavazó, tehát engedékenyebb tanárok jó részét is átállította a másik oldalra. Így Fenyő D. Györgyöt is, aki végig a "puhább" állásponton volt. "A szülők nem is kérték, hanem csak beküldték a gyerekeket. Eddig a pontig az érvelés személyes és pedagógiai síkon folyt, a szülők ezzel a lépésükkel az egészet jogi síkra terelték. Mi végig elhittük, hogy a szülők komolyan veszik a tantestületet."

Szerda reggelre behívták az öt fiú szüleit. "Azt gondoltuk, érdemben akarnak beszélni velünk. De kiosztottak egy levelet, amiben gyakorlatilag ultimátumot intéztek hozzánk. Én azt mondtam: ez a fundamentalistákra jellemző" - mondja az egyik szülő.

Idézet az összes tanár által aláírt levélből: "Még ha gyermekeik nem is, Önök bizonyára fel kell tudják mérni, milyen hatása lehet annak, ha gyerekeik a tantestület állásfoglalása ellenében maradnának berzsenyisek. Káros volna, ha mind saját gyermekeiket, mind iskolatársaikat, mind a tanárokat belekényszerítenék egy olyan helyzetbe, amelyből mindannyian csak vesztesként kerülhetnének ki. (...) Kérjük, döntsenek megfontoltan, de gyorsan. Döntsenek úgy, hogy elhiszik: a nevelőtestület álláspontja megalapozott. Kérjük: vigyék el gyermekeiket az iskolából."

A levél már nem az öt fiú ügyéről szól: a tantestület az őt érő nyomásokról, a velük szembeni külső elvárásokról számol be, és hangsúlyozza, hogy ezek közül kizárólag saját értékeinek kíván megfelelni. Az egyik orvos szülő viszont azt mondta: ő orvosként arra esküdött fel, hogy ne tegyen különbséget beteg és beteg között, sajnálja, hogy más szakmában ez nem számít alapelvnek. Egy másik szülő leszögezte: a levél jogi értelemben véleménynek számít, az ő véleménye pedig az, hogy fia továbbra is be fog járni. A hangulat kezdetben visszafogott, később egyre fagyosabb lett. Egy tanár sírva próbálta magyarázni, hogy ő nem tud addig tanítani, amíg nem tudja azt mondani: a jó, az jó, a rossz meg rossz.

Délután a testület nekiesett az igazgatónak, aki sokak szerint több hibát is vétett. Néhányan kilátásba helyezték lemondásukat, mert nem bíznak benne. "A vita már kizárólag a tantestület megmentéséről szólt, amely a szétesés szélén állt" - mondja Somogyi László igazgató.

"Nem személyiségformáló tényezők vagyunk, hanem szakoktatók. Azt hittük, a személyes példaadás elég. Most először gondolkodtam el azon: érdemes-e a pályán maradni" - mondja Nyírő Zsuzsa, aki most sem tudja visszatartani könnyeit.

A szülők viszont épp azt várták volna el a tantestülettől, hogy kezelni tudja a helyzetet, miután a gyerekek már többszörösen megbánták tettüket, és a bíróság előtt viselik a következményeket. "A testületnek áldozatok kellettek" - mondta az egyik szülő. "Már úgy érzem, mintha a fiam egy elvetemült gyilkos lenne" - fakadt ki egy másik. A tantestület azonban úgy vélte: vannak dolgok, amiket meg lehet beszélni, ez azonban túlmegy ezen. "Ha egy gyerek cigányozik vagy horogkeresztet fest, az tűrhetetlen, de arról még lehet beszélni. Ezzel a tettel viszont nem lehet vitatkozni. A fűrészelés a kommunikáció megszüntetése" - véli Fenyő D. György.

Somogyi László szerint az eseményeket első pillanattól kezdve az érzelmek uralták. "Rosszul kommunikáltam én is a testülettel, teljesen lekötöttek a külső dolgok, a sajtó, és nem tudtam elég markánsan képviselni a véleményem."

De elbizonytalanodott Somogyi mástól is: tárgyalásokat folytatott számos budapesti gimnázium vezetőjével arról, átvennék-e a gyerekeket. Egyetlen kivétellel mindenki elutasította. Az igazgatók arra hivatkoztak: nem vállalhatják át azt a mocskot, amit a Berzsenyi kapott a nyakába; többen a kormánypárti önkormányzati vezetéstől tartva utasították vissza a kérést. "Én embertelen döntésnek tartottam, hogy kitegyük a gyerekeket. Egy bűnért egy büntetés jár" - mondja Somogyi László.

"Meglincselték volna őket"

Vincze János, a keresztet állító Alapítvány a Kis Regnum Kápolnáért elnöke szerint a fűrészelés erre a bizonyos keresztre irányult, az iskola pedig hibázott, mert nem tanította meg a kereszt fogalmát a gyerekeknek. "Ebben szerepet játszik az iskola liberalizmusa, hiszen a liberálisoknak nem jelent semmit a kereszt. A fiúk bocsánatkérését utólag semmissé tette az, hogy egyikük visszalépett. Első a bocsánatkérés, azután jön a megbánás, és csak ezt követheti a keresztény megbocsátás. Jó, hogy a fiúk nem vettek részt a visszaállításon. Lehet, hogy meglincselték volna őket, én pedig nem tudtam volna uralni a tömeget." Vincze úgy véli: a gyerekek felnőttek felhívására követhették el a tettet. "A fiúk nem a környéken laktak, éjjel volt, tehát valakinek fel kellett kelteni őket, komoly felszerelésre volt szükségük." Vincze megosztotta a Naranccsal gyanúját, hogy a fiúkat szélsőjobb- vagy szélsőbaloldali szervezetek buzdították a tettre.

Szerinte az izraelita hitközségnek el kellett volna határolódni a tettől, függetlenül attól, hogy a fiúk zsidó vallásúak voltak-e vagy sem. "Ahogy katolikusok nemrégiben szolidaritásukat fejezték ki a Kozma utcai sírrongálás miatt, úgy az izraeliták is tiltakozhattak volna egy másik vallás jelképének meggyalázása miatt."

A Regnum Marianum nem ismeri Vincze Jánost, egyik prominens képviselőjük arra hívta fel a Narancs figyelmét, hogy Vincze nem a Regnum, hanem egy alapítvány nevében beszél csak: a katolikus csoportok néhány héttel ezelőtti szolidaritási leveléhez pedig Vinczéék nem csatlakoztak. A katolikus egyház részéről Spányi Antal, az esztergomi-budapesti főegyházmegye püspöke nyilatkozott, aki szerint az eset arra irányítja rá a figyelmet, mennyire fontos az ifjúság nevelése.

Az igazi Regnum

A század elejétől létező Regnum Marianum Katolikus Közösségi Egyesület a fiatalok nevelésére helyezte a hangsúlyt. A Felvonulási téren az 1951-es lerombolásáig álló Magna Domina Hungarorum-templom a közvélekedéssel ellentétben nem a Regnumé volt. A közeli Damjanich utcában egy civil házban laktak a regnumi atyák, közülük nevezte ki a főpásztor a plébánost a Felvonulási térre. A templomot Rákosi Mátyás utasítására robbantották föl. A kommunizmus alatt a papok közül az egyik legtöbbet raboskodó Keglevich István regnumi atya a rendszerváltást követően Faddy Ottmár ferences pap segítségével pénzt kezdett gyűjteni a templom újjáépítésére. Az egyházmegye figyelmeztette Keglevichéket, hogy törvénytelenül gyűjtenek: templomépítést csak püspök kezdeményezhet. Keglevich erre létrehozta alapítványát, az egyház pedig hiába próbálta perelni őt a Regnum név használata miatt: Keglevich kérése érkezett elsőként a cégbíróságra. A katolikus egyház így Regnum Marianum Katolikus Közösségi Egyesület néven jegyeztette be a maga Regnumját, és a Zoborhegy téren építtette újjá a regnumi plébániát, míg Keglevich atya a haláláig évente tartott megemlékezést a Felvonulási téren. Vincze János, az Alapítvány a Kis Regnum Kápolnáért elnöke szerint Keglevich nem politizált, annak pedig, hogy rendezvényein rendszeresen részt vett a MIÉP, nincs jelentősége, mert meghívót kapott rá minden keresztény párt.

Diákjogok

A diákjogok tekintetében a vízválasztó nem a rendszerváltás, hanem az oktatási törvény 1993-as módosítása. A ´89 előtti iskolai jogsértések gyakorlatilag teljesen dokumentálatlanok. Pál Tamás, az Iskolapolgár Alapítvány elnöke szerint ezt megelőzően semmi nem korlátozta a pedagógusok autoritását, a szülők és a diákok nem tudtak védekezni a tanári önkény ellen, hiszen a törvény nem biztosította a fellebbvitel lehetőségét: "Így a XIV. Lajos-szindróma működött: én, a tanár mondom meg, mi az igazság. Konkrét törvénybeli szankciók híján csak a valódi pedagógusok önkorlátozó magatartása jelentett védelmet a diák számára."

Pál Tamás elmondta: habár az 1985-ben elfogadott oktatási törvény leszögezte, hogy a középiskolás diáknak joga van kérdést intézni a tanárhoz, akinek kötelessége azt érdemben megválaszolni, a gyakorlatban csak a legbrutálisabb jogsértésekre, leggyakrabban testi fenyítéses ügyekre derült fény. Ilyen volt például egy vidéki kollégium ügye, ahol egy tanár nuncsakuval verte tanítványait. A hasonló ügyekben nem volt lehetőség a jogsérelem orvoslására, habár a tantestület jogon kívüli eszközökkel felléphetett a kolléga ellen.

Pál Tamás szerint a tanárokra ma is jellemző a "katedravakság": a tanár ért a szaktárgyhoz, tudását pedig hajlamos kiterjeszteni az élet többi területére is. "Előfordul, hogy szerepet tévesztenek, és ítéletet alkotnak rájuk nem tartozó ügyekben is."

Tromposch Julianna, a Veszprémi Ifjúsági és Diákközéleti Szövetség elnöke öt éve foglalkozik diákokkal szembeni jogsértésekkel. Szerinte a mai diákok tisztában vannak ugyan jogaik egy részével (levéltitok, kollégiumi szoba sérthetetlensége stb.), de a tanárokkal való konfliktusok során szüleikkel együtt hajlamosak a könnyebb utat választani, nem szembefordulni a tantestület véleményével. Az iskolák ritkán alkalmazzák a fegyelmi eljárást, mert hosszú és bonyolult, szívesebben nyúlnak törvény előtti eszközhöz, mint az egyébként jogszerűtlen eltanácsolás vagy a diák magántanulóvá tétele. "Legtöbbször példát akarnak statuálni a többi gyerek előtt, ezért büntetik a diákot. A kérdés azonban mindig az, hogy a büntetés arányos-e az elkövetett tettel. A tantestületek gyakran hagyják figyelmen kívül a fokozatosság elvét: ha a diák nem követett el korábban vétséget, ugyanúgy büntetnék."

 

szerző
Varró Szilvia
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra