A vádirat maga
mindenestere az első a történelemben, amely hivatalban lévő államelnököt és más magas beosztású állami hivatalnokokat (Milan Milutinovicot, Szerbia elnökét, Nikola Sainovicot, a Kosovóért felelős miniszterelnök-helyettest, Vlajko Stojiljkovicot, belügyminisztert, valamint Dragoljub Ojdanicot, a vezérkari főnököt) vádol meg: deportálással, gyilkossággal, a haditörvények és hadiszokások megsértésével, valamint üldöztetéssel.
És ebből tényleg nemigen lehet jól kijönni.
A vádemelés tényét és a vádiratot május 27-én hozta nyilvánosságra Louise Arbour, a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőbíróság (ICTY) főügyésze, és evvel egy időben nemzetközi elfogatóparancs is életbe lépett az öt vádlott ellen. Arbour a vádirattal már május 22-én elkészült, és két napra rá David Hunt bíró is jóváhagyta a dokumentumot: a nyilvánosságra hozatallal azért kellett mégis további három napot várni, hogy az ENSZ-tagállamok Jugoszláviában tartózkodó állampolgárainak biztonságáról a lehetőségekhez mérten - az adott külképviseletek értesítése útján - gondoskodni lehessen.
A hágai törvényszék ugyanis - minthogy ENSZ BT-felhatalmazás alapján működik - az összes ENSZ-tagállamot képviseli. Ez azt is jelenti, hogy e tagállamok mindegyikének ki kell adnia a vádlottakat az ICTY-nek, ha elkapják őket, így - elvben legalábbis - meglehetősen kevés sarka maradt a glóbusznak, ahol Milosevic és tettestársai békés öregkorban reménykedhetnének. Annál is inkább, mert az ENSZ-tagállamoknak kötelességük a vádlottak eme tagállamokban parkoltatott vagyonát is felkutatni és befagyasztani. A vádirat nyilvánosságra hozatalakor Hunt bíró - amint azt a vádirat jóváhagyásának indoklásában kifejtette - nem mérlegelte, hogy ennek a lépésnek milyen hatásai lehetnek a kosovói válság politikai rendezésére: azaz a bíróság a jog uralmát előbbre valónak tartotta a politikánál. Ízlés kérdése, hogy erről hogyan vélekedünk: a válság politikai rendezésében reménykedők mindenesetre a hajukat tépték. Számos olyan esetet ismer ugyanis a történelem, amikor egy diktátor távozásának vagy egy diktatórikus rezsim békés és demokratikus átalakulásának feltétele a korábbi bűnök alóli felmentés volt - erről éppenséggel mi, ká-európaiak sokat tudnánk mesélni. Louise Arbour azonban szemmel láthatóan másképp gondolkodik erről: "A büntetlenségre és az igazságtalanságra nem építhető tartós és hihető béke" - indokolta sajtóközleményben kérlelhetetlenségét. Ez gyönyörű elv, és még akár igaz is lehetne, ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha Hága olyan fene független a nemzetközi politikától (a Fehér Háztól, mondjuk), hol késett és késik a Milosevic elleni vádirat a Boszniában 1992 tavaszán elkövetett tömegmészárlások ügyében? De ez most mellékszál, örüljünk annak, ami van.
Bűnözők
A vádirat a vádlottak esetében egyrészt egyéni felelősséget állapít meg a fent említett vádpontok tárgyában (azaz S. M., M. M., N. S., D. O. és V. S. vádlottak személyesen is részt vettek gyilkosságok kitervelésében, kezdeményezésében, előkészítésében és végrehajtásában), valamint avval is vádolja őket, hogy tudtak az alárendeltjeik és beosztottaik által elkövetett bűncselekményekről, és ennek ellenére nem akadályozták meg őket ezek elkövetésében, illetve utólag nem büntették meg őket. A dokumentum természetesen nem tartalmazza a vád összes bizonyítékát: ezeket csak a tárgyalás során fogják nyilvánosságra hozni. (A tárgyalást továbbá nem lehet a vádlottak távollétében lefolytatni - mindez elsősorban a vád tanúinak a védelmét szolgálja.) A vádirat érthető módon inkább a második jogalap indoklására koncentrál: arra, hogy a vádlottak konkrét esetekben, saját kezűleg is gyilkoltak volna, illetve hogy a vádirat által ismertetett konkrét esetekben gyilkosságra adtak volna közvetlen parancsot, nincs egyértelmű bizonyíték a dokumentumban.
A vádirat hosszasan ismerteti viszont a vádlottak politikai pályafutását, a jugoszláv intézményrendszert, a hatalomgyakorlás mechanizmusait (ami, akarva-akaratlanul a jugoszláv válság egyfajta históriáját nyújtja, s mint ilyen, kanonizálja a válság történeti interpretációinak egyikét). A dokumentum ebből vezeti le a vádlottak felelősségét az etnikai tisztogatásokért és a gyilkosságokért. Egészen konkrétan: 740 000 menekült elűzéséért és 382 ember erőszakos haláláért. A dokumetum ugyanis néhány konkrét esetet is felsorol a kosovói etnikai tisztogatás idei történetéből: a racaki, a Bela Crkva-i, a Velika Krusa-i, a djakovicai, a crkolezi és az izbicai mészárlásokat. Mint a vádirat leszögezi: a teljesség igénye nélkül.
Az áldozatok nevét a melléklet közli. A lista Asllani Lute 30 év körüli racaki lakossal kezdődik, és a djakovicai illetőségű, szintén 30 év körüli Vejsa Tringával zárul.
Egyelőre.
- bbe -
