Lerúgtak egy 15 éves gyereket a budapesti buszról, de még a sofőr sem segített neki

  • narancs.hu
  • 2018. január 19.

Bűn

A bántalmazást az utcán is folytatták.

A 24.hu egy olvasója számolt be arról, hogy lánya múlt hét kedden délután szállt fel a fővárosi 85E-s buszra, ahol ismeretlenek támadtak rá. Az olvasó elmondása szerint a Kada utcai megállónál felszállt három fiatal nő és egy náluk is fiatalabb fiú, akik rögtön a busz elindulása után elkezdték lökdösni a lány évfolyamtársát. Amikor a lány megkérte, hogy hagyják abba, hangosan szidni kezdték, és többször is arcon ütötték.

Az olvasó arról számolt be a portálnak, hogy a buszon senki, még a sofőr sem segített neki. „A sértettek az Újhegyi sétány megállónál leszálltak, de nem is volt más választásuk, mert a 15 éves lányt az egyik támadó szabályosan lerúgta a buszról” – írja a portál, amely megjegyzi, hogy a bántalmazás még a megállóban is folytatódott.

Készült látlelet is, mely azt mutatta ki, hogy a fiatal lány arcának bal oldalán zúzódások és hámsérülések keletkeztek, a szeme környéke pedig belilult és feldagadt.

A 24.hu megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányságot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy az ügyben csoportos garázdaság bűntette miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.