Film

A hegyek hangja

Óliver Laxe: Tánc a sivatagban

Kritika

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

Egy veterán raver-kommuna megszánja és befogadja a férfit, miután a katonaság rajtaüt a partizókon és tovább kell menekülniük a sivatag belsejébe, egy újabb titkos buli nyomában. Stef (Stefania Gadda), Jade (Jade Oukid), Josh (Joshua Liam Henderson), Bigui (Richard Bellamy) és Tonin (Tonin Janvier) nomádokként élnek leválasztva magukat a civilizációról, egyik partiról a másikra vándorolva.

Kangding Ray meditatív elektronikus aláfestése jóvoltából ezek a hangok maguk is főszerephez jutnak; életre kel a bulizókat más tudatállapotba ringató végtelen rave-party. Nem a hallásra, hanem az érzésre épít; a lüktetés és a rezonancia hipnotizálja és kellemesen eltompítja a partizó tömeget, akiknek (egy ideig legalábbis) nem kell szembenézniük a poszt­apokaliptikus háborús valósággal (csak távolról megfigyelt katonai konvojokból és néhány elcsípett rádióadásból értesülünk a készülődő harmadik világháborúról). A zene (vagy a hanghatás), amit alkot, mintha az időn kívül állna: az őket körülvevő kopott sziklák és homok képzeletbeli nyelve. De nem tudnak elég mélyre menekülni a marokkói sivatagban, hogy a hadsereg ne találjon rájuk, és ne szakítsa meg erőszakkal a fesztiváljukat. Óliver Laxe csak sugallja a vallásos párhuzamokat, de ez a fordulat könnyen értelmezhető a paradicsomból való kiűzetésként is; innentől főhőseink a címadó Sirāton járnak, az iszlám keskeny, veszélyes hídján, ami összeköti a mennyet a pokollal, és csak az arra érdemesek élhetik túl az átkelést.

Ahogy Luis tétova szövetséget köt a szedett-vedett, de mégis meglepően életrevaló raver-társasággal, Laxe-nak sikerül elhitetnie velünk, hogy szívmelengető road movie-t látunk majd. Luis talán még eltűnt lányát is viszontlátja majd. Amikor már belekényelmesednénk ebbe a hitbe, a rendező módszeresen tizedelni kezdi a konvojt (itt-ott megidézve Henri-Georges Clouzot A félelem bére című filmjét is), miközben borzongató módon megőrzi a film meditatív hangulatát is. A kommuna radikális pacifizmusát és anarchizmusát próbára teszi a hirtelen megtapasztalt és értelmetlen halál, világossá válik, hogy nem tudnak örökké és elég messze menekülni a vérszomjas, zsarnoki civilizáció elől. Talán Luis lánya sem eltűnt, hanem önként kivonult a társadalomból, ahogy a koravén Esteban és néhány raver sugallja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.

Bizarr kampányfogás

Egyes temetkezési vállalkozók „ömlesztve” szállítják a halottakat a krematóriumba – hangzott el egy kegyeleti tevékenységet végző, több Csongrád-Csanád megyei önkormányzat tulajdonában lévő cég taggyűlésén. A helyi sajtó és a politika botrányt kiáltott, a szakmai szervezet vezetője szerint viszont lehetetlen, hogy ilyen előfordulna. Bizonyíték nincs.

Mester és tanítvány

Évtizedeken át tartó konfliktust okozott, hogy az 1987-es férfi kosárlabda-bajnokság fináléjának harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén Patonay Imre edző egyetlen percre sem küldte be a pályára Bebes Istvánt. Útjuk később a sportban és a politikában is keresztezte egymást.