A szerb származású Olga Kosanović ugyanis hiába született, élt és tanult Ausztriában, beszél tökéletesen (osztrák) németül, fizet tetemes mennyiségű adót és azonosul szívből választott hazájával, Ausztria egyszerűen nem szereti őt. Naivan azt hitte, előbbiek fényében honosítási kérelme puszta formaság lesz, de a hírhedt MA 35 nevű bevándorlási hivatal hűvös hangvételű és terjedelmes levélben közli vele, hogy épp 58 nappal töltött hosszabb időt külföldön a megengedettnél (tanulmányi és családi okok miatt), hogy állampolgárságért folyamodhasson. A számláló ezért nulláról indul, innentől fogva ismét nagyjából 10 évet kell eltöltenie az országban, hogy ismét próbálkozhasson.
A rendező nem sokat búslakodik kafkai kálváriáján, amelynek már a tizede is könnyekre fakasztana egy átlagos polgárt. Inkább ragyogó humorral és vizuális leleménnyel üzen hadat a híres(en szőrszálhasogató és cserébe nem is kimondottan hatékony) osztrák bürokráciának. Fáradhatatlanul kutatja fel sorstársait, megszólaltat együtt érző és rideg tisztviselőket, kritikus filozófusokat és társadalomtudósokat, osztrák polgárokat, bevándorlókat és tőről metszetteket egyaránt, hogy együtt segítsenek neki megfejteni a honosítás nehézségének nagy talányát. A válasz persze sejthető: a nemzet egy fikció, az osztrákok a saját identitásukat illetően bizonytalan keverékek (ahogy az állam nemzeti szimbólumaként elhíresült lipicai paripák is), inkább a szív, az érzések, a kapcsolatok alkotják az oly megfoghatatlan nemzeti identitást, mint a vér és a dokumentumok tömkelege. Csak sajnos a hivatali gépezet pusztán számokat és száraz adatokat ismer.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
