Tévésorozat

Jön a bolond!

Merénylet az elnök ellen

  • - turcsányi -
  • 2025. november 12.

Kritika

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Pedig érdemdús figura volt, emelte a vámokat, rövidre zárta az amerikai–spanyol háborút (behúzván például Puerto Ricót), csendes-óceáni és karib-tengeri nagyhatalommá tette hazáját (behúzván például Hawaiit), s ami azt illeti, a halála is filmbe illő, 1901-ben lőtte meg kétszer közvetlen közelről egy anarchista, bizonyos Leon Czolgosz. Bezzeg Lincolnról (16.) és Kennedyről (35.), illetve az ellenük elkövetett merényletekről filmek tucatjai készültek. Nem egy közülük igazán jóra is sikerült, gondoljunk csak Robert Redford 2010-es filmjére, A cinkosra, amely a Lincoln-gyilkosság utóéletét tárgyalja, vagy éppenséggel a B mozik gyöngyszemére, az 1984-es Gyulladáspontra, mely műalkotásban Hollywood két bukott angyala, Kris Kristofferson és Treat Williams a kopár texasi semmibe (a határvidékre) száműzve szembesül a Kennedy-gyilkosság húsz év után is ölő mérgével. A sor hosszú, az igazság viszont az, hogy a negyedik áldozat, James A. Garfield (a 20.) sem járt eddig sokkal jobban, mint McKinley. Eddig mindösszesen egy film készült róla, gondolták volna, hogy egy spagettiwestern? És azt is ellopta tőle JFK! Tonino Valerii nagy leleménye ugyanis az volt, hogy 1969-es filmjében, A hatalom árában fogta a Garfield-merényletet, és a washingtoni Baltimore és Potomac pályaudvarról elcipelte Dallasba, s felruházta a Kennedy-merénylet összes külsőségével, de olyannyira, hogy a maga módján még a híres Zapruder-filmet is beidézte. Hogy mindeme ügyeskedés mi célt szolgált, arra a film sajna elmulaszt válaszolni, de elővezeti a számos konteók egyikét, miszerint texasi földtulajdonosok összeesküvése volt az egész (nota bene négy évvel később ugyanezt szajkózta az Akció az elnök ellen című amerikai film is, Burt Lancasterrel és Robert Ryannel). Valeriit nyilván nem ezért szereti a művelt világ, hanem az 1973-as – westernkomédiának álcázott – meleg­óda, a Nevem: Senki miatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.

Bizarr kampányfogás

Egyes temetkezési vállalkozók „ömlesztve” szállítják a halottakat a krematóriumba – hangzott el egy kegyeleti tevékenységet végző, több Csongrád-Csanád megyei önkormányzat tulajdonában lévő cég taggyűlésén. A helyi sajtó és a politika botrányt kiáltott, a szakmai szervezet vezetője szerint viszont lehetetlen, hogy ilyen előfordulna. Bizonyíték nincs.

Mester és tanítvány

Évtizedeken át tartó konfliktust okozott, hogy az 1987-es férfi kosárlabda-bajnokság fináléjának harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén Patonay Imre edző egyetlen percre sem küldte be a pályára Bebes Istvánt. Útjuk később a sportban és a politikában is keresztezte egymást.