Vadászbaleset Nagybörzsönyben: egy ember lőtt sérüléssel került kórházba, állapota válságos

  • narancs.hu
  • 2020. július 5.

Bűn

A 444.hu értesülését megerősítette a polgármester és a rendőrség.

A portál cikke szerint a baleset pénteken történt, egy vadászatra érkező vendég lőtte meg véletlenül a helyi erdészt, akit a baleset után megműtötek, ám állapota jelenleg is válságos. A fegyver útközben sülhetett el, az autót lefoglalta a rendőrség.

A rendőrség a cikk megjelenése után közölte a 444.hu-val: "az eddigi adatok szerint vendégvadászat közben szenvedett – egyelőre tisztázatlan körülmények között – lőtt sérülést a vadászat 42 éves vezetője, a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.”

(Leadképünk illusztráció.)

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.