Diplomáciai jegyzet

Amíg Teherán a maga – terrorizmussal elegyített – játszmáit nem adja fel, addig garantáltan megmarad az Iránnal szembeni érdekek nagyfokú egyezése az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia, valamint Izrael között.

Martonyi hevesen tiltakozott, amikor Tőkéstől megvontak egy román kitüntetést, miközben egy másik politikai kitartott, Böjte Csaba állampolgári felkenése kész nemzeti bolhacirkusszá magasztosult. Arra viszont nincs idő és energia, hogy a szisztematikusan kibontakozó magyarellenes fellépéseknek fontosságot tulajdonítsanak.

A megmozdulások dinamikája még nem érte el azt a fokot, ami átlendíthetné az ukrán társadalmat a jelenlegi holtponton, de már meghaladta azt a mértéket, amit sem Moszkva, sem Washington, sem pedig Brüsszel nem hagyhat figyelmen kívül. Bár a lényeges dolgoknak nyilvánvalóan Ukrajnában kell eldőlniük, de a világ már nem tekinthet úgy rájuk, mint egy kívülálló.

Európával állandósult Oroszország vitája, míg Vietnam, nem is beszélve Indiáról vagy Indonéziáról, Moszkvában látja a kínai expanzióval szembeni nagyhatalmi ellensúlyt.

Karel De Gucht biztos Martonyi Jánosnak írt levelében nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar lépés aláássa az unió integritását, s ezzel a magyar kormány ismételten tanúbizonyságot tesz a közösséggel szembeni illojalitásáról.

És nézzük Alföldi Róbert rendezésében azt, ami a színház falain kívül, a magyar valóságban zajlik.

Sem Marine Le Pen, sem Geert Wilders világképe nem vág egybe pártjaik számos támogatójának valóban szélsőjobboldali elképzeléseivel, de úgy csatornázzák be ezeket az embereket országaik politikai életébe, hogy a pártok inkább távolodnak a radikalizmustól. Pont az ellentéte ez annak a politikának, amit Orbán Viktor követ.

Csak sejtelmeink vannak, szivárogtató Snowdeneink nincsenek. Snowdenjük csak azoknak van, akiknek becsületük is van és hitelük, amit egy Snowden-fajta – busás juss vagy feltűnés reményében – kiárusíthat. Akinek se becsülete, se hitele, azért nem tolonganak. Az eladhatatlan.

A támadások lassan megszűntek, hogy aztán mintegy hat év után ismét fellángoljanak. Ám a terror forrása ebben a második hullámban már nem Csecsenföld, hanem egy szintúgy észak-kaukázusi iszlám területi entitás lett: Dagesztán.

Egyiptomnak, és nem csak neki, szüksége van egy permanensen a térségben jelen levő nagyhatalomra, de a jelek szerint az Egyesült Államokra egyre kevésbé számíthat, amit Szíria sorsa is igen jól példáz.

Ahhoz, hogy a békesség helyreálljon, normális és stabil együttműködésre van szükség. Ennek előfeltétele, hogy Európa államai, betartva a szigorú jogi szabályokat, kémkedjenek veszélyt jelentő polgáraik ellen, s a megszerzett információkat, saját érdekükben, kölcsönösen megosszák az Egyesült Államokkal.

Semmi sem árt többet a székelyföldi autonómiának, mint a románok sértegetése, illetve a magyar nemzeti célok kompromittálása marginálisnak aligha nevezhető szélsőjobboldali szervezetek oldalán.

Az eljövendő bűnhődés azokra vár, akikkel elhitették, hogy a nacionalizmus álma könnyű, boldog, magyar jövőt ígér.