A jelek szerint Kína tényleg komolyan kezdi venni önnön európai lehetőségeit, miközben a világ, részben a gazdasági problémák, de legalább ilyen mértékben a geopolitikai hatalmi átrendeződés következményeként Kínát mellőző integrációba kezdett. Egyre nagyobb nyomás nehezedik a brüsszeli és a washingtoni döntéshozókra, hogy gyorsítsák fel a transzatlanti integrációt, megteremtve a lehetőséget a szabad kereskedelmi egyesítésre. Másrészt Oroszország – hátat fordítva Európának – a Kreml egykori fennhatósága alá tartozó területeit próbálja gazdasági és biztonságpolitikai egységgé újraformálni, s áthelyezni a moszkvai orientációt Európából a keleti, csendes-óceáni térségbe.
Mindeközben, az unió és Kína közötti stratégiai partnerségi megállapodás megkötésének tizedik évfordulóján, november 21–22-én Pekingben tárgyalt a tanács és a bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, illetve José Manuel Barroso. Az elért eredmények nem nevezhetők túl nagynak, de erre – épp Brüsszel vonakodása miatt – már korábban is számítani lehetett. Most aláírtak egy újabb megállapodást az úgynevezett „intellektuális tulajdonok” tiszteletben tartásáról, közös nyilatkozatban szögezték le álláspontjukat az energiabiztonságot illetően, s szándéknyilatkozatban az élelem-, mezőgazdasági és biotechnológiai kutatásokat és fejlesztéseket illetően, ám mindez nem lépte át azt a határt, amely elválasztja a szigorúan csak protokolláris témákat a lényeges áttörésektől.
Bár az uniós fenntartások Kínával kapcsolatban elsősorban emberjogi nézeteltérések formájában jelennek meg minduntalan, az ember nem szabadulhat attól a gyanútól, hogy mégis másról van szó: az EU, jelenlegi formájában, nem tud mit ajánlani Kínának. Nagy volumenű biztonságpolitikai megállapodást megkötni komolytalan lenne egy olyan, külpolitikáját tekintve is alárendelt helyzetben lévő hatalomnak, mint amilyen jelenleg az EU, a gazdasági közeledést pedig az uniós válság hátráltatja, s az a félelem, amit szakértők a kínai „buborék” esetleges eljövendő kipukkadásával kapcsolatban már egy ideje emlegetnek.
Bár a Kína–EU 2020-as együttműködési stratégiai terv szövegének véglegesítése novemberben megtörtént, tagállami szinten tovább folyik az ajánlások bővítése, annál is inkább, mert az nem nevez meg konkrét célokat, és eleve kerül olyan kérdéseket, amelyekhez a két fél ellentétesen viszonyul. Nem véletlen tehát, hogy mind Kína, mind az unióba csak lazán, vonakodó módon illeszkedő államok igyekeznek alternatívákat keresni, s akár olyan különmegállapodásokat kötni, amelyek a legkevésbé sem szolgálnák az unió kohézióját.
Pont ilyen célzattal tartják Kína és tizenegy közép-, illetve kelet-európai, valamint öt nyugat-balkáni állam kormányfőinek találkozóját november 26-án Bukarestben. Hogy Peking mennyire fontosnak ítéli a különmegállapodást a térséggel, azt az is jelzi, hogy már két, legfelsőbb szintű egyeztetés is lezajlott, 2011-ben Budapesten, majd 2012-ben Varsóban, s bár konkrét eredmények nem vagy alig születtek, a különleges kapcsolatokra való törekvés egyértelműnek látszik. (Például Szong Tao külügyminiszter-helyettes felügyelete alatt tavaly májusban megalakult a minisztérium közép- és kelet-európai titkársága.)
A bukaresti csúccsal kapcsolatban Peking már együttműködési tervezetet is köröztet, ami viszont komoly uniós aggályokat vetett fel. Az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) leiratban jelezte, hogy: (1) a kínai megállapodástervezet olyan kereskedelmi és mezőgazdasági kompetenciákat érint, amelyek már kikerültek a tagállami fennhatóság alól; (2) a kínai tervezet olyan intézmények létrehozását javasolja, amelyek mintegy megkerülik Brüsszelt, így egyértelműen gyengítik az unió kohézióját, s ellentétesek az integrációs szándékkal; (3) az EU és Kína között most formálódó – már említett – 2020-as agendával szemben egy ilyen megállapodás olyan alternatívát jelentene, amely adott esetben aláaknázhatja annak hitelét.
E megfontolások miatt Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Litvánia jelezte, hogy nem fogja aláírni a kínaiak által készített együttműködési megállapodás tervezetét, viszont Magyarország, Románia és Bulgária alá fogja írni. Úgy tudni, hogy akárcsak az azeri baltás gyilkos esetében, a külügyminisztérium most is jelezte ezzel kapcsolatban aggályait, de a végső szót ez esetben is a miniszterelnök mondta ki.
A külügy óvatossága igencsak indokoltnak látszik. Karel De Gucht biztos a november 6-i, Martonyi Jánosnak írt levelében nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodástervezet magyar részről történő elfogadása súlyos hiba, ezzel a magyar kormány az unióval szemben ismételten tanúbizonyságot tesz egyfajta illojalitásról. Ám Orbán Viktor korábbi intencióit ismervén még azt sem zárhatjuk ki, hogy a kínaiakkal folytatott különalkukat nemcsak remélt gazdasági előnyök magyarázzák, hanem épp az uniótól való távolodás is.
