Kételyek itt, bizalom ott

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. november 15.

Diplomáciai jegyzet

Csak sejtelmeink vannak, szivárogtató Snowdeneink nincsenek. Snowdenjük csak azoknak van, akiknek becsületük is van és hitelük, amit egy Snowden-fajta – busás juss vagy feltűnés reményében – kiárusíthat. Akinek se becsülete, se hitele, azért nem tolonganak. Az eladhatatlan.

Elgondolkodott-e már valaki azon, hogy a Snowden-iratok – nevezzük egyszerűsítve így azokat az elektronikus adatokat, amelyeket a fickó ellopott – gyakorlatilag csak az Egyesült Államokra és szövetségeseire vonatkozóan tártak fel kellemetlen tényeket és adtak alkalmat komoly bűnök feltételezésére? Azok, akik imádják összeesküvés-elméletekkel izgalmasabbá tenni az életüket, s igénylik gyűlölni azokat a rendszereket, amelyek szabadságukat és biztonságukat garantálják, aligha. Ennélfogva nemigen fognak bármit is elhinni mindabból, amit a múlt szerdán a brit parlament hírszerzési és biztonsági bizottsága előtt a három nagy titkosszolgálat vezetője elmondott; azaz az elhárításé (MI5), a felderítésé (MI6), valamint a rejtjelező és kódfejtő parancsnokságé (GCHQ).

Igaz, túl sok újdonság most sem került napvilágra. Ez ugyan senkit sem lephet meg, hisz a titkok ezek után is titkok maradnak, a dús fantáziával megvert ellendrukkerek pedig minden képtelen lehetőségről már rég azt feltételezik, hogy azok valóságtartalma megkérdőjelezhetetlen igazság. Mindazonáltal ez volt a történelem során az első alkalom, hogy egy ilyen, teljesen nyílt meghallgatásra sor került, s ez már maga egyfajta nyitásnak számít.

Iain Lobban, a GCHQ vezetője jelezte, hogy a lefolytatott vizsgálódások igazolják: a több tízezer, Snowden által nyilvánosságra hozott titkos irat komolyan megnehezíti jövőbeni munkájukat, hogy megvédhessék a brit polgárok biztonságát. A hírszerzés főnöke, Sir John Sawers pedig utalt rá: nem kell túl elmélyült kutatásokat folytatni ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, „ellenségeink miként dörzsölik elégedetten kezeiket”. A moszkvai reakciók messzemenően visszaigazolják ezt a feltételezést.

Ugyanakkor komoly problémára utalt a meghallgatáson felvetett kérdés, hogy nem keletkeznek-e hibák vagy nem történnek-e törvénysértések abból kifolyólag, hogy a jogalkotás jócskán elmaradt az évről évre gyorsuló technikai fejlődés mögött? A brit nemzetbiztonsági törvényt tizenhárom évvel ezelőtt módosították utoljára, azóta viszont a polgárok ellenőrzése, megfigyelése előtt eddig elképzelhetetlen távlatok nyíltak. E súlyos mulasztás feltételezésére nyilvánvalóan csak egyértelmű igennel lehet felelni, ám amint Andrew Parker az MI5 részéről megjegyezte: ez nem a szolgálatok mulasztása, hanem a parlamenté s végső soron azoké a választóké, akik megtehetnék, hogy képviselőiken keresztül kifejezzék ebbéli igényeiket.

A brit határokon kívülről hallva és figyelve a három titkosszolgálat válaszát a jelenlegi problémákra, az ember egészen elcsodálkozik. A brit közvélemény, melyet nagyon felzaklatott a Snowden-akták által valószínűsített sorozatos visszaélés, a három vezető parlamenti meghallgatását elégtétellel és megnyugvással vette tudomásul. Nagy Britanniában elég egy vezető személyes jelenléte, kijelentése ahhoz, hogy a többség a morális tartalmat, a feddhetetlenséget és a csalás teljes kizárhatóságát mögé lássa; ne csak jóhiszeműen feltételezze, de készséggel megelőlegezze is azt. Micsoda minőségi különbség ez azokhoz a társadalmakhoz képest, ahol a felszín Angliát idézi, ám a rejtett alapfolyamatok mégis valami egészen mást. Mondjuk, Ugandát – hogy maradjunk egy releváns példánál, hisz ott sokáig a brit jogi és társadalmi modellek működtettek egy Nagy-Britannia paródiájaként is felfogható államot.

Ma Kelet-Európa is csak efféle paródiának látszik. Nehezen felfogható, vajon miért is háborodunk fel, amiért sokakat a röhögés kerülgeti, ha ránk néznek. Elvégre, ha megjelenne a Terrorelhárító Központ (TEK) vagy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) vezetője, hogy kijelentse: Magyarországon a titkosszolgálatok sohasem sértik meg a törvényeket és szigorúan pártpolitikai elfogultság nélkül működnek, vajon nem fakadnánk-e mi is hangos kacajra? De miért? Elvégre nincs bizonyítékunk arra, hogy a gyanított visszaélések igazak lennének. Nekünk csak sejtelmeink vannak, szivárogtató Snowdeneink nincsenek. Snowdenjük csak azoknak van, akiknek becsületük is van és hitelük, amit egy Snowden-fajta – busás juss vagy feltűnés reményében – kiárusíthat. Akinek se becsülete, se hitele, azért nem tolonganak. Az eladhatatlan.

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.