Kételyek itt, bizalom ott

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. november 15.

Diplomáciai jegyzet

Csak sejtelmeink vannak, szivárogtató Snowdeneink nincsenek. Snowdenjük csak azoknak van, akiknek becsületük is van és hitelük, amit egy Snowden-fajta – busás juss vagy feltűnés reményében – kiárusíthat. Akinek se becsülete, se hitele, azért nem tolonganak. Az eladhatatlan.

Elgondolkodott-e már valaki azon, hogy a Snowden-iratok – nevezzük egyszerűsítve így azokat az elektronikus adatokat, amelyeket a fickó ellopott – gyakorlatilag csak az Egyesült Államokra és szövetségeseire vonatkozóan tártak fel kellemetlen tényeket és adtak alkalmat komoly bűnök feltételezésére? Azok, akik imádják összeesküvés-elméletekkel izgalmasabbá tenni az életüket, s igénylik gyűlölni azokat a rendszereket, amelyek szabadságukat és biztonságukat garantálják, aligha. Ennélfogva nemigen fognak bármit is elhinni mindabból, amit a múlt szerdán a brit parlament hírszerzési és biztonsági bizottsága előtt a három nagy titkosszolgálat vezetője elmondott; azaz az elhárításé (MI5), a felderítésé (MI6), valamint a rejtjelező és kódfejtő parancsnokságé (GCHQ).

Igaz, túl sok újdonság most sem került napvilágra. Ez ugyan senkit sem lephet meg, hisz a titkok ezek után is titkok maradnak, a dús fantáziával megvert ellendrukkerek pedig minden képtelen lehetőségről már rég azt feltételezik, hogy azok valóságtartalma megkérdőjelezhetetlen igazság. Mindazonáltal ez volt a történelem során az első alkalom, hogy egy ilyen, teljesen nyílt meghallgatásra sor került, s ez már maga egyfajta nyitásnak számít.

Iain Lobban, a GCHQ vezetője jelezte, hogy a lefolytatott vizsgálódások igazolják: a több tízezer, Snowden által nyilvánosságra hozott titkos irat komolyan megnehezíti jövőbeni munkájukat, hogy megvédhessék a brit polgárok biztonságát. A hírszerzés főnöke, Sir John Sawers pedig utalt rá: nem kell túl elmélyült kutatásokat folytatni ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, „ellenségeink miként dörzsölik elégedetten kezeiket”. A moszkvai reakciók messzemenően visszaigazolják ezt a feltételezést.

Ugyanakkor komoly problémára utalt a meghallgatáson felvetett kérdés, hogy nem keletkeznek-e hibák vagy nem történnek-e törvénysértések abból kifolyólag, hogy a jogalkotás jócskán elmaradt az évről évre gyorsuló technikai fejlődés mögött? A brit nemzetbiztonsági törvényt tizenhárom évvel ezelőtt módosították utoljára, azóta viszont a polgárok ellenőrzése, megfigyelése előtt eddig elképzelhetetlen távlatok nyíltak. E súlyos mulasztás feltételezésére nyilvánvalóan csak egyértelmű igennel lehet felelni, ám amint Andrew Parker az MI5 részéről megjegyezte: ez nem a szolgálatok mulasztása, hanem a parlamenté s végső soron azoké a választóké, akik megtehetnék, hogy képviselőiken keresztül kifejezzék ebbéli igényeiket.

A brit határokon kívülről hallva és figyelve a három titkosszolgálat válaszát a jelenlegi problémákra, az ember egészen elcsodálkozik. A brit közvélemény, melyet nagyon felzaklatott a Snowden-akták által valószínűsített sorozatos visszaélés, a három vezető parlamenti meghallgatását elégtétellel és megnyugvással vette tudomásul. Nagy Britanniában elég egy vezető személyes jelenléte, kijelentése ahhoz, hogy a többség a morális tartalmat, a feddhetetlenséget és a csalás teljes kizárhatóságát mögé lássa; ne csak jóhiszeműen feltételezze, de készséggel megelőlegezze is azt. Micsoda minőségi különbség ez azokhoz a társadalmakhoz képest, ahol a felszín Angliát idézi, ám a rejtett alapfolyamatok mégis valami egészen mást. Mondjuk, Ugandát – hogy maradjunk egy releváns példánál, hisz ott sokáig a brit jogi és társadalmi modellek működtettek egy Nagy-Britannia paródiájaként is felfogható államot.

Ma Kelet-Európa is csak efféle paródiának látszik. Nehezen felfogható, vajon miért is háborodunk fel, amiért sokakat a röhögés kerülgeti, ha ránk néznek. Elvégre, ha megjelenne a Terrorelhárító Központ (TEK) vagy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) vezetője, hogy kijelentse: Magyarországon a titkosszolgálatok sohasem sértik meg a törvényeket és szigorúan pártpolitikai elfogultság nélkül működnek, vajon nem fakadnánk-e mi is hangos kacajra? De miért? Elvégre nincs bizonyítékunk arra, hogy a gyanított visszaélések igazak lennének. Nekünk csak sejtelmeink vannak, szivárogtató Snowdeneink nincsenek. Snowdenjük csak azoknak van, akiknek becsületük is van és hitelük, amit egy Snowden-fajta – busás juss vagy feltűnés reményében – kiárusíthat. Akinek se becsülete, se hitele, azért nem tolonganak. Az eladhatatlan.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.