Nem kétséges, hogy ami most az iráni politikában zajlik, kiérdemli a világ akkurátus figyelmét. Ráadásul a folyamatok biztatónak tűnnek, vagyis nyilvánvaló az elmozdulás arról az engesztelhetetlen és – legyünk őszinték – őrült platformról, ami Mahmud Ahmadinezsád volt elnök politikai kurzusát jellemezte.
Persze ilyenkor felmerülnek az emberben kérdések: honnan vette Ahmadinezsád a legitimitást, az erőt ahhoz, hogy büntetlenül elkövesse népe és a világ ellen azt, amit elnökségének két turnusa alatt, azaz 2005 és 2013 között elkövetett? És mi akadályozta ellenzékét abban, hogy vele szemben sikeres legyen? Vajon nem szunnyad továbbra is a megátalkodott „latorállamiság” a mai perzsa valóság mögött? Emlékezzünk csak vissza, Akbar Hasemi Rafszandzsani, az egykori iráni elnök 1997-ben, a Szenegálban megrendezett iszlám csúcson, kart karba öltve az akkori szaúdi koronaherceggel, a mai szaúdi uralkodóval, Abdullah királlyal még népeik közötti „megbonthatatlan érdekegységről” beszélt, hogy aztán mára eljusson a két ország a nyílt ellenségeskedésig, Szaúd-Arábia pedig Izraellel együtt próbáljon nyomást gyakorolni Washingtonra, az iráni atomprogram feltartóztatását sürgetve.
A mai teheráni lépések átgondoltnak tűnnek, és szerves politikai stratégiát sejtetnek. Irán mindenekelőtt Washingtonnal és Rijáddal akarja elmélyíteni a bizalmat, ugyanakkor ébren akarja tartani az Izraellel kapcsolatos gyanút. Erre továbbra is a palesztin ügyet igyekszik felhasználni, ami a történelmi előzményeket ismerve érthető, de előnyei a jövő szempontjából már közel sem olyan egyértelműek.
Irán eddigi legszorosabb terrorista szövetségese, a libanoni Hezbollah már nyíltan lázadozik a Rohani elnök képviselte iráni nyitással szemben. Vezetője, Hasszán Naszrallaf főtitkár épp a napokban intézett kirohanást az iráni–szaúdi megbékélés ellen, hangsúlyozva, hogy a két ország között nem vallási – azaz síita-szunnita –, hanem érdekellentéteken alapuló tipikus politikai konfliktusról van szó. A Gázában berendezkedett másik terrorista szervezet, a Hamász pedig nem leplezett aggodalommal figyeli Teherán újfajta tájékozódását, aminek, ha sikerül kibontakoznia, akkor óhatatlanul e terrorszervezetek látják majd a legnagyobb kárát.
A Hezbollah és a Hamász stratégái aligha tévednek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az iráni intellektuális és politikai élet egyik meghatározójának számító korábbi kulturális miniszter, Ataollah Mohadzserani minapi állásfoglalása. Az Asharq al-Awsat által közölt cikkében épp a palesztin kérdéssel foglalkozik, s bár szövegéből nem hiányoznak a korábbi toposzok – visszatérés az 1967 előtti határokhoz például –, azért megemlít két olyan vonatkozást is, ami Mohammad Reza Pahlavi sah 1979-es bukása óta nem hagyta el perzsa politikus száját. Mohadzserani hangsúlyozza: a palesztin konfliktus megoldásának sine qua nonja Izrael állam biztonságának garantálása, Jeruzsálemnek pedig a két szuverén ország megállapodásokon alapuló közös fővárosának kell lennie. A 2006-ban közreadott, Izrael volt baloldali miniszterelnöke, Ehud Olmert által jegyzett terv is nagyjából ekként fogalmazott. Vagyis már szó sincs Izrael megsemmisítéséről, s arról, hogy palesztin szempontból „mindent vissza”. Márpedig a Hezbollah és a Hamász terroristasikereit eddig mindig az efféle jelszavak szülték, majd igazolták.
Az események kétségkívül felgyorsultak, s ez esetben nem a legrosszabb forgatókönyveket idézik a fejlemények. Még akkor sem, ha a kezdeti lépések és puhatolózások egyelőre mindenütt a kevésbé megosztó, kevésbé problematikus ügyekre koncentrálnak. Irán és Szaúd-Arábia kapcsolatának igazi próbája aktuálisan ugyanis nem a palesztin ügy, illetve annak felismerése, hogy a palesztin területek és társadalom modernizációja Izrael nélkül elképzelhetetlen. Hanem a térség igazi konfliktusainak helyszínei: Szíria, Jemen, Irak, Bahrein, és a Hezbollah miatt Libanon. Nem kevésbé persze az iráni atomprogram. Amíg Teherán a maga – terrorizmussal elegyített – játszmáit e területeken nem adja fel, addig garantáltan megmarad az Iránnal szembeni érdekek nagyfokú egyezése az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia, valamint Izrael között.
