Diplomáciai jegyzet

Ha az irodalomtörténet még idejekorán elhelyezte volna az írót azon a polcon, amit kiérdemelt, ha nem tekintette volna meg nem történtnek rémes politikai szerepét, hanem elrettentő példaként feljegyezte volna nevét történelmi bajkeverőink listáján, egykori eszméinek lelkes mai publikuma nem csinálhatott volna belőle előbb mártírt, majd pedig bohócot.

A magyar kormány felülvizsgálni kényszerült eddigi, IMF-fel szembeni magatartását, sorra változtat azokon a törvényeken, amelyek széles körű nemzetközi kritika tárgyát képezik. De hogy ezzel helyreállt volna az ország reputációja, az súlyos tévedés. Mi több, egy olyan új konfrontáció kezd körvonalazódni, ami messze túlmutat az eddigi, egyrészt a jogállamiság és a demokrácia lerontása, másrészt ezek védelme jegyében folytatott csatározásokon.

A tervvel – leszámítva megvalósíthatóságának számos objektív kockázatát – egyetlenegy nagy baj van. Túlságosan hasonlítana a volt Szovjetunióra. Igaz, Putyin, még hatalomra jutásának idején, 2000 táján, egyik interjújában így parafrazeálta G. B. Shaw-t: „Akit nem fog el a szomorúság a Szovjetunió összeomlása miatt, annak nincs szíve, aki viszont a Szovjetunió feltámasztását szeretné, annak nincs esze.”

Jó elnézni ezt a két embert így, egymás mellett, amint a protokollfotók megmutatják őket nekünk. De nem a hasonlóságuk okán válik igazán érdekessé a kép, hanem amiatt, mert így, párban is kiütközik, mennyire különböznek egymástól.

Orbán és Kövér romániai kudarca.

Oscar Wilde állítólag „arkansasi”-ként jellemzett minden elképesztő dolgot, beleértve a butaságot, a pofátlanságot, a hitbeli túlbuzgalmat. Nos, Arkansas majdnem olyan messze van Londontól, mint az amerikai Wisconsin Budapesttől, és lám, az is kiderül, hogy léteznek bizonyos párhuzamok.

Az autokraták egy nemzet történetének mindig a legmocskosabb fejezeteiből kényszerülnek legitimitást meríteni, hisz az úgymond „emberarcú” időszakok túl szűkek szándékaiknak. Mi itt, Magyarországon, már otthonosan együtt élünk az 1944-re átfazonírozott küldetéstudattal. Vlagyimir Putyin számára sem adatott túl tág játéktér, így – akárcsak Brezsnyev, a 60-as évek második felében – ismét felfedezni kényszerül önmaga számára, hogy milyen haladó és felvilágosult elmékkel is van tele az orosz történelem, Rettenetes Ivántól Sztálinig.

Persze értem én, hogy az ember nem akar hinni a szemének, és felfoghatatlan számára, hogyan kerülhetett fel Orbán Viktor Magyarországa a latorállamok listájára, miközben még szól a Klub Rádió, vannak ellenzéki pártok, megjelenhet az ÉS, a Narancs, s csak épp a kormánypárti lapokat és az odatartozó elektronikus sajtót meg hírcentrumot cenzúrázzák. Ám jobb szembenézni a ténnyel: Magyarország fenn van azon a bizonyos bűnlistán.

Nyirő újratemetése

A NATO-ban megtestesülő új akarat a nyugati lét minőségét és a társadalmak liberális működését próbálja globális méretekben terjeszteni, épp ezért vált a szervezet a közel-keleti despoták, a közép-ázsiai diktátorok, a vallási fanatikusok rémálmává, és némely NATO-tag kelet-európai ország politikai elitje számára nem kívánt, terhes kötelezettséggé.

A meg-megújuló küzdelem a Dél-kínai-tenger feletti uralomért már rég globális, mi több, geopolitikai jelleget öltött. Kína nem alaptalanul állítja azt, hogy Manila, sőt bizonyos mértékig még Hanoi is számíthat az Egyesült Államok csendes támogatására, de szimpátiájára mindenképp. Washington érdekei e téren egyértelműek: az Obama-adminisztráció fenn kívánja tartani az Egyesült Államok eddigi dominanciáját a csendes-óceáni térségben.

A Szociálliberális Unió által felállított kormány olyan törvényalkotó és -módosító dömpinggel kezdett bele az ország átalakításába, amely nagyon hasonló mindahhoz, ami az elmúlt két esztendőben Magyarországon zajlott.

Vlagyimir Putyin a múlt héten letette hivatali esküjét, és elnökként újabb öt évre átvette Oroszország vezetését.

„Ha az európai baloldal képes lesz olyan komoly és megvalósítható projekttel előállni, ami a kontinens nyugati országainak integrációját jelentős mértékben előreviszi, akkor e munkamegosztásban a demokratikus jobboldal, személyesen Merkel kancellár elengedhetetlen feladata és felelőssége lesz eltakarítani Európa útjából mindazt, amire a Kaczyńskik, az Orbánok, a Sloták és a hozzájuk hasonlók olyannyira büszkék.”