Furcsa helyzetben lehet a magyar kormány. Ha áttekint a határon, Románia felé, szinte önnön tükörképe tekint onnan vissza rá. Mindazonáltal nem sok öröme adódhat a látványban.
A Szociálliberális Unió által felállított kormány olyan törvényalkotó és -módosító dömpinggel kezdett bele az ország átalakításába, amely nagyon hasonló mindahhoz, ami az elmúlt két esztendőben Magyarországon zajlott. Igaz, a kétharmad ott még csak álom, de amint a magyar „fülkeforradalom” lassan kelet-európai „falkaforradalommá” terebélyesül, akár még ez is összejöhet nekik ősszel, a parlamenti választásokon.
Persze a szociáldemokrata Victor Pontea miniszterelnök idejéből egyelőre csak a legfontosabb ügyekre futja, ám az jól látszik, hogy kész tényeket akar teremteni, ezzel növelve pártszövetségének esélyeit a június második hetében megtartandó helyhatósági, majd a már említett parlamenti választásokon. Relatív, de létező túlsúlyát felhasználva már a választójogi törvényhez is hozzányúlt, jövő héten törölhetik is az 5 százalékos parlamenti küszöböt, egyidejűleg megszűnik az arányos képviseleti rendszer, vagyis választókerületenként a legtöbb voksot elnyerő jelölt jut mandátumhoz, a töredékszavazatok visszaosztását pedig szintén eltörlik. A két nagy kormányzó párt – a szociáldemokrata és a nemzeti liberális – azzal érvel, hogy így leegyszerűsített parlamenti viszonyok jönnek létre, s a nagy-britanniaihoz hasonló kétpárti politikai rendszer valósulhat majd meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára nagy kihívás a küszöb eltörlése; nem lepődnék meg, ha idővel kiderülne: a törvénymódosítás egyik közvetlen oka épp az volt, hogy esélyt nyújtsanak a kis szélsőséges magyar szervezeteknek, hogy elindulva a választásokon szétforgácsolják az RMDSZ által eddig egyben tartott, fogyadozó, de még létező magyar szavazóbázist.
Bár az országban az elmúlt években látványosan lekerült a napirendről a magyarokkal szembeni politizálás, az ezzel kapcsolatos igény persze nem szűnt meg teljesen. Az új kormányerő minduntalan él is az alkalommal, hogy a korábbi koalíció fontos támaszának számító RMDSZ-t nacionalista vehemenciával támadja, ám fellépései egyáltalán nem maradnak meg a retorika szűk keretei között.
A főként Magyarországról bátorított, sőt szított apróbb magyar pártocskák radikális kezdeményezéseivel szemben az RMDSZ nem tehetett mást, mint hogy – korábbi teljes parlamenti és kormányzati súlyával – e követelések némelyikének élére álljon. Pont efféle ügy a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem „újramagyarosítása”. Az alig két héttel ezelőtt megbukott kormány meghajolt az RMDSZ ez irányú igényei előtt, ám ideje már nem volt megvalósítani azt. Viszont a lakosság számára úgy tűnt, az egész kormányválságot e pitiáner ügy, azaz a „magyarok mohósága” okozta. Az RMDSZ rég nem látott sérüléseket szenvedett, nem csoda, hogy politikai ellenfelei most, vérszemet kapva, megpróbálnak sok mindent felszámolni abból, amit a párt a romániai magyarság érdekében intézményesen megvalósított.
A parlament asztalán fekvő kisebbségi törvényből az új koalíció már ki is emelte a kisebbségek kulturális autonómiájára vonatkozó eddigi szövegrészt, ráadásul egyetlen huszárvágással, az előző kormány által kinevezett valamennyi prefektust és alprefektust (megyei kormánymegbízott, afféle főispán és alispán) felmentette, beleértve az RMDSZ által jelölt öt magyart. És a miniszterelnöki kommunikáció nem hagyott kétséget afelől, hogy mindez csak a kezdet… Pontea minden manőverében az európai normákat és a józan mértéktartást felőrlő afféle gátlástalanság tükröződik, aminek jegyében Magyarországon a Fidesz igyekszik 2010 óta hatalmi pozícióit kiterjeszteni – időben és térben egyaránt.
Ennélfogva az RMDSZ-szel való keménykedés is persze a Szociálliberális Unió aktuális népszerűség-maximáló törekvéseinek egyik következménye, de nem csak erről van szó, elvégre egyes román kabinetek korábban is élhettek volna efféle eszközökkel, ráadásul pont ilyen durván és arcátlanul. Ám ilyesmire már nagyon-nagyon rég nem vetemedtek. Hogy miért? Mert tartottak a mindenkori magyar kormányoktól, amelyek – mint ismeretes – komoly nemzetközi presztízzsel és támogatással rendelkeztek, mind Európában, majd az unióban, mind pedig a transzatlanti viszonyrendszerben. Az Orbán-kormány azonban ilyesmivel ma már nem rendelkezik. Nem csak befolyása nincs, hitele sem maradt. Mi több, ha bármilyen kisebbségvédelmi manőverre adná a fejét, nacionalista hetvenkedései miatt épp azok ügyét kompromittálná, akiket a párfogásába akarna venni. És Bukarestben mindezt nagyon jól tudják.
Mindazonáltal az RMDSZ akár még hasznot is húzhat – persze nem rövid távon – a mostani helyzetből. Tény, hogy Orbán áskálódásai és az erdélyi klientúraépítésre kidobott számolatlan pénzösszegek épp azt szolgálták volna, hogy felszámolják az RMDSZ politikai beágyazottságát, ám most, megtapasztalva az orbáni politika román változatának gátlástalanságát, azok, akik tegnap még készséggel hallgatták a budapesti szirénhangokat, nagy valószínűséggel kétszer is meggondolják majd, kire érdemes szavazniuk, és kire nem.
