Diplomáciai jegyzet

A gyerekek meghaltak

A három gyerek rosszkor volt rossz helyen, sorsuk mégis bizonyos értelemben ezen túl is magában hordozta végzetüket: nemzetileg elkötelezett vallásos családok tagjai voltak, akikkel szemben a palesztinok különös ellenszenvet éreznek. Másrészt családjaikra mint telepesekre tekintettek, pedig tulajdonképpen nem voltak azok.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 4.

Hibrid háború

Oroszország vagy integrálódik Európába, elfogadva annak társadalmi berendezkedését, gazdasági szabályait és biztonsági rendszerét, vagy tönkremegy.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 1.

Az iszlám radikalizmus válsága

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet harcát legfeljebb a Közel-Kelet kisemmizettjeinek eléggé bizonytalan és könnyen mulandó csodavárása (kalifátusvágya) segítheti, minden más viszont esküdt ellensége a szervezetnek.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 27.

Batistától Castrón át az RTL-ig

Lanzmann 2006-ban meghalt, így nem mesélhetek már neki arról, hogy a cenzúrának korábban hasonló „egészséges módon” válaszoló magyar RTL a jelek szerint felismerte: ez a magatartás nem vezet sehova, nem csak morálisan, de gyakorlatias szempontokból sem.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 24.

Szélsőségek takaréklángon

Ha Romániában jelen marad az az emelkedettség, amit számos européer értelmiségi korparancsként képvisel, s ha tartósnak bizonyul az a tisztesség, amit az elit, még ha képmutató módon, mégis felvállal, s ami például lehetővé teszi, hogy a holokausztünnepségek tisztességesen lezajlódjanak, akkor ott nincs még elveszve minden.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 17.

Nemzeti érdek

A kollektív történet elfogadása és a személyes öncsonkolás feladása is a nemzeti érdek szerves része.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 13.

Az ötödik hadoszlop

A szélsőjobbos rendezvény hangadóit leginkább a Nyugat hanyatlása foglalkoztatta, hogy miként lehet az „előretörő liberalizmust, illetve a meleglobbi erejét megfékezni”. Ennek hallatán jogos a kérdés, hogy vajon Orbán Viktor miért nem kapott meghívót a Fidesz ideológiai színvonalán zajló eseményre?
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 10.

A birodalmi gondolat kényszere

Az Eurázsiai Unióval Moszkva Európa felé zárta le a kapukat, ám holnap Kína felé is erre kényszerül majd. S ezzel e társadalmi, politikai, gazdasági kísérlet számára a kör végleg bezárul.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 3.

Ferenc a Szentföldön

„Az elmúlt évszázadok borzalmas megpróbáltatásai során a zsidók megőrizték hitüket Istenben. És ezért mi, az Egyház és az emberiség népes családja soha nem lehetünk nekik eléggé hálásak.”
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. május 30.

Ukrajna – túl a választásokon

A kijevi kormányzat számos rossz döntést hozott az elmúlt tavaszi időszak során, ám ezt most korrigálni látszik azzal, hogy május 25-ét, az uniós választás napját tette meg legitimitásának próbájaként. Ezzel ugyanis megteremtette saját, Moszkvától elszakadó és Európához „csatlakozó” nemzeti stratégiájának történeti mítoszát.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. május 27.

Putyin Kínában

Moszkva érdekei ellentmondanak annak, hogy Kínát modern fegyvertechnológiához juttassa, ám növekvő elszigeteltsége miatt Putyin nincs abban a helyzetben, hogy válogasson.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. május 23.

A Kreml Bélái

Azt sem lehet kizárni, hogy a Kovács Bélát tényleg leleplező jövendő bizonyítékok forrása épp Moszkva, ahol felmérték: számukra hasznosabb mindaz, amit a kormányon lévő Fidesz ígérni tud, mint egy náci operettpártocska és annak egy épkézláb mondatot leírni képtelen európai parlamenti képviselője.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. május 17.