Batistától Castrón át az RTL-ig

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 24.

Diplomáciai jegyzet

Lanzmann 2006-ban meghalt, így nem mesélhetek már neki arról, hogy a cenzúrának korábban hasonló „egészséges módon” válaszoló magyar RTL a jelek szerint felismerte: ez a magatartás nem vezet sehova, nem csak morálisan, de gyakorlatias szempontokból sem.

Egy mára elfeledett, kiváló francia publicista, író és költő, Jacques Lanzmann 1959-ben publikálta Viva Castro című riportregényét a kubai forradalmat megelőző furcsa állapotokról. A kötet nem csak azért tanulságos, mert megörökítette Castro dilemmáit, hogy milyen társadalmat is alakítson ki a győzelem után – az 1959 decemberében bekövetkezett hatalomátvételkor, sőt még azt követően is egyáltalán nem volt biztos, hogy tipikus kommunista diktatúra fog megvalósulni –, de azért is, mert nagyon szemléletes képet fest a forradalmat megelőző, Fulgencio Batista nevével fémjelzett, rettenetes diktatúráról. Az emberek napi állandósult létfélelmei ugyanis egy jobbára liberalizált térben zajlottak; ha valaki nem volt épp rossz helyen, rossz időben, s nem keresztezte Batista szándékait, s természetesen, ha voltak anyagi forrásai, tulajdonképpen még jól is érezhette magát, különösen, ha kedvelte a dekadens örömöket.

Napjaink aktualitásai eszembe juttatták Lanzmann könyvének egyik epizódját, egy eszmecsere tanulságait, mely az író és az egyik vezető havannai lap főszerkesztője között zajlott. Hadd idézzek kissé hosszabban a könyvből:

Öt méter széles mahagóni íróasztal mögött ül egy herkulesi termetű férfi, és gyerekkar vastagságú szivart szív…

– Legyünk rövidek – mondja a főszerkesztő karosszékében himbálózva –, miben lehetek a szolgálatára? Ismeri ön voltaképpen a lapomat?

– Olvastam néhány számát.

– Nem vett észre semmit?

– Főképpen azt, hogy a világért sem tennének halvány célzást sem az itteni drámára. Az ön lapjának olvasásakor az ember úgy érzi, hogy Kuba nem is létezik.

– Fején találta a szöget! – mondja, és szivarral kínál az íróasztal túlsó partjáról… – Roppantul egészséges módon feleltünk a cenzúrának. Amikor utasítást kaptunk, hogy tilos minden cikk, hír, tudósítás, amely Castróval vagy az ellenintézkedésekkel van kapcsolatban…, így válaszoltunk: „Rendben van, Batista úr, de a kormány közleményeit és cikkeit sem közöljük többé. Ön ki akar bennünket herélni, mi megtakarítjuk önnek ezt a fáradságot.”*

Azért emlékszem erre az epizódra oly élesen még ma is, mert 1995-ben, amikor Párizsban végül találkoztam Lanzmann-nal, s a kelet-európai átalakulásokról meséltem neki, maga emlékeztetett a történetre, melynek természetesen volt – immáron már csak itt, e cikkben megörökített – folytatása. A havannai lap – mondta Lanzmann – túlélte Batistát, sőt Castróék sem tiltották be. Ám amikor immáron a kommunista cenzúrára is hasonlóképp reagáltak, mint 1958-ban Batistáéra, a főszerkesztő azonnal repült, s ezt követően a lap hasábjain maradéktalanul megjelentek a Castro-kormány napi diadalainak hírei. És persze egyetlen sor sem arról, hova, mibe is vezette a társadalmat az új, immáron baloldali diktatúra.

Lanzmann 2006-ban meghalt, így nem mesélhetek már neki arról, hogy a cenzúrának korábban hasonló „egészséges módon” válaszoló magyar RTL Klub a jelek szerint felismerte: ez a magatartás nem vezet sehova, nem csak morálisan, de gyakorlatias szempontokból sem. S ezt jó lenne, ha a múltat most oly kéjjel felhánytorgatók tudomásul vennék.

A jelenleg kiépülő magyar autokrata rendszer egyébként sem Batista-típusú. Azaz nem a semlegesek és némák békés dagonyázását eltűrő intenciókkal igyekszik uralni a társadalmat, hanem sokkal inkább olyan átfogó rendpárti, militáris akarattal, ami leginkább a kommunistákat, azaz Castrót jellemezte. Ezzel vagy szembeszáll az ember, vagy megsemmisül. Választhatunk. Az RTL jól választott.

* Jacques Lanzmann: Viva Castro, Európa, 1959. 68–69. oldal

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.