A nyomozásra tekintettel az izraeli hatóságok eddig nyilvánvalóan meglehetősen kevés információt adtak ki a három elrabolt és meggyilkolt izraeli tizenéves ügyével kapcsolatban. Azt követően, hogy temetésükre július 1-jén sor került (címoldali képünk a temetésen készült), immáron többet tudunk a történtekről.
Az emberrablással és a gyilkossággal két hebroni palesztint gyanúsítanak (Marwan Qwasmehet, illetve Amar Abu Aishát), akik azóta elrejtőztek. Mindkettőnek hosszú bűnlistája van, éveket ültek izraeli és palesztin börtönökben, nem elsősorban a Hamászhoz kötődő, terrorista kapcsolataik és aktivitásuk miatt: többnyire közbűntényes cselekményeket bizonyítottak rájuk.
A korábbi rendőrségi közleményekből az derült ki, hogy az egyik fiú telefonált, s a hatóságok innen értesültek az emberrablásról. Ma már erről is bővebb ismeretekkel rendelkezünk. A fiú mobilon valóban értesítette a 101-es segélyhívó számot, de a hívást rögzítő rendőr tréfának vélte a bejelentést, így újabb hosszú órák teltek el hiába. (Azóta a rendőr ellen eljárás indult.)
Csak azt követően kezdődött meg a keresés, hogy a családok jelezték: gyerekeik nem tértek haza a megbeszélt időben, telefonjaik pedig nem működnek. Ekkor a belbiztonsági szolgálat (Shin Bet) ismét ellenőrizte a 101-es bejelentést, és kiderült: a fiú titokban akarta értesíteni a hatóságokat, de ezt az emberrablók észrevették, s jól hallhatóan – arab nyelvű ordítozás, majd lövések mellett – azonnal végeztek a fiúkkal. Majd mobiljaikból eltávolították a SIM-kártyákat. Ez egyértelművé tette, hogy a három fiút az elfogásukat követően rövid időn belül megölték attól tartva, hogy a telefonhívással könnyen bemérhetik tartózkodási helyüket. Tetemüket Hebrontól északra, egy Kachil nevű palesztin falu határában épp, hogy elkaparták.
Korábban már szó volt róla, hogy egy Hamász-közeli szalafita csoport azonnal nyilatkozatban ünnepelte a „cionisták” elfogását, beemelve az ügyet a szokásos palesztin propagandába:
„A nagybecsű palesztin népbe vetett hitünknek megfelelően, valamint összhangban kötelezettségeinkkel a kegyetlen körülmények között börtönben tartott hőseink iránt egy kitűnő módon végrehajtott műveletben foglyul ejtettünk három cionistát… Bármit tegyenek is az izraeliek, nem fognak a foglyok nyomára akadni.”
A mára kiszivárgott tények fényében egyértelmű: a szöveg megjelenésekor a gyerekek már halottak voltak.
Nem kétséges, hogy e közegben immáron már szokásossá vált emberrablásról volt szó. A forgatókönyv ismert: bűnözők elrabolnak egy vagy több személyt, majd pénzért átadják őket a Hamásznak, amely aztán politikai ügyet körít a történetből. Felhasználja az esetet az Izrael-ellenes propagandában, majd pedig felajánlja a foglyokat olyan palesztin bűnözőkért, akik izraeli börtönökben ülnek. (Ők azok a „hősök”, akikről a közlemény is beszél.) Miért fontos ezt leszögezni? Azért, mert palesztinok nagy tömege egyre határozottabban követeli az új, immáron a harmadik intifáda megindítását Izrael, illetve a zsidó polgárok ellen.
A három gyerek rosszkor volt rossz helyen, sorsuk mégis bizonyos értelemben ezen túl is magában hordozta végzetüket: egyrészt nemzetileg elkötelezett vallásos családok tagjai voltak (dáti leumi), akikkel szemben a palesztinok különös gyűlöletet éreznek. Másrészt családjaikra mint telepesekre tekintettek, pedig tulajdonképpen nem is voltak azok. Otthonaik a Hebron-körzethez tartozó, nyugati parti Gush Etzion településcsoportban van, a területet még az államalapítás előtt, a 20-as években vásárolták meg zsidó kolóniák az addig ott élt palesztinoktól, így az Izrael része, s nem az eljövendő Palesztináé. A környéken 70 ezer zsidó él huszonkét településen.
