Egotrip

Készülj a hosszú télre, kedvesem, mert. Dúdolta K. Dezső E. Kornélnak. Még tart a nyár, mutatott a napos égre E. Kornél, és köldökéig kigombolta ingét. Ide jöjjetek, mondta a szembejövő, levetkőzött nőknek, hónaljukban avarszag, szemükben méla undor. Odalenn már tél van, mondta E. Kornél, és letuszkolta E. Kornélt az első pinceborozóba. Rég voltunk, menjünk oda, hol vagyunk.

Az origo.hu és a Társaság a Szabadságjogokért addig perelte a Gazdasági Minisztériumot, amíg az nagy nehezen nyilvánosságra hozta a Gripen-beszerzés ellentételezésével kapcsolatos adatokat. Az ellentételezés lényege az volt, hogy a svéd fél vállalta: a szerződéskötés utáni 9 évben svéd vállalatok a repülőgépek árának 110 százalékáért fektetnek be Magyarországon, illetve importálnak magyar termékeket.

Csanádi Árpád híres szakkönyve (Labdarúgás I-III., 1978) szerint játékrendszernek nevezzük a pályán "az erők és játékosok elhelyezését". A játékrendszer a labdarúgó-stratégia egyik alapja, amikor futballmérkőzést nézünk, gyakorlatilag azt látjuk, hogy a játékosok valamilyen alakzatot alkotnak (pl. 4-4-2, azaz négy hátvéd, négy középpályás és két csatár), amely a mérkőzés alatt folyamatosan változik. A stratégia másik alapja a taktika (pl. kontrajáték, lestaktika), Csanádi szerint a kifejezés alatt "olyan tervszerű, ésszerű játékot értünk, amely a legjobb eredmény elérése céljából a körülményekhez alkalmazkodik".

"Szeretett Ferkó unokámnak borús óráinak felderítésére - nagyapa". E dedikációval adta K.-nak a Nevető dekameron új kiadását 1948. június 6-án apai nagyapja. Felderítésre a megajándékozottnak ugyancsak szüksége volt: az előző nap vették ki a manduláját, sem enni, sem beszélnie nem volt szabad. K. édesanyja halkan felolvasott az új könyvből. Így kezdődött K. szerelme Karinthy iránt.

Egy beavatási szertartás akkor igazi, akkor hatásos, ha fájdalmas. A primitív népek mindig fontosnak tartották, hogy testi-lelki szenvedéseket okozzanak a felnőttségbe beavatandó gyereknek. Tudni akarták, hogy készen áll-e már a természettel való frontális találkozásra. Ezért aztán szokás volt például kiverni az egyik fogát, tüzes hamuban meghempergetni, felhasogatni a testét, vagy napokig magára hagyni a sötét erdőben. Mi, civilizáltak viszont arra kötelezzük, hogy gyermekléte jó részét társaival együtt, zárt helyiségekben, zárt alakzatban, mozdulatlanul ülve töltse. Milyen frontális találkozásra akarjuk felkészíteni ily módon?

A kreacionizmus elleni kedvenc érvem nem az evolúciós elmélet mellett talált számtalan tudományos bizonyíték, és nem is az a tény, hogy 1996-ban II. János Pál Darwin elméletét a katolikus dogmákkal összeegyeztethetőnek nyilvánította. Azóta az evolúciós érveket nyugodtan meghagyhatom a Pápai Tudományos Akadémia tudósainak. Az ő szájukból ez a fajta érvelés sokkal hitelesebben hangzik, mint az enyémből, vagy pláne a mélyen ateista hitű Richard Dawkinséból, és ők az utóbbi időben becsülettel, nagyon élesen neki is mentek a kreacionista tanoknak.

A közpolitikáról a jobboldalon gondolkodók új folyóiratának címe: Nemzeti érdek. Jó apropó, hogy megkérdezzük magunktól: mi fán terem a köz, a nemzet érdeke? Lehetnek-e a köznek (a nemzetnek) olyan érdekei, amelyek ellentétesek saját tagjainak érdekeivel, hovatovább amelyekért (a "becsületért") a halálba küldhetné tagjait? A kérdésre adott válasz éles politikafilozófiai választóvonal. Aki hisz a közösségben mint egyén feletti alanyban, kommunitárius, aki nem, individualista.

"(hisz ez is mind általatok lett)" Ovidius: Metamorphoses Kezdetben volt egy Ronaldo. Illetve rögtön kettő. Már ez az apró bizonytalanság is mutatja, hogy kaotikus viszonyok jellemezték a nyolcvanas éveket.

Aranydiplomát azok kapnak, akik megérik diplomájuk átvételének ötvenedik évfordulóját. K. apai nagyapja 1946-ban (vagy 1947-ben?) vehette át az orvosi aranydiplomát. A hatvanadik évfordulón esedékes gyémántdiplomát már nem érte meg, 1955-ben, nyolcvanhat éves korában meghalt.

Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszítani az önkormányzatot. Oldják meg a cigányok, ahogy akarják, az életüket. Ha sírnak a kicsi gyerekek, amikor reggel óvodába viszi őket a menetrend szerinti járat, kísérje el őket az anyjuk, hogy ne sírjanak annyira. Ugyan vissza nincs busz, így aztán az anyáknak reggelente hóban-sárban is 4 kilométert kell hazagyalogolniuk a szomszéd faluból, ahol az óvoda van; és ezt még délután is megismétlik, mikor a gyerekekért kell menni, mert akkor meg oda nincs busz. A bicikli nem játszik, mert azt meg a buszon nem lehet szállítani. Osszák be magukat és rotáljanak, javasolja magabiztosan a pógi.

Valahol lennie kell egy restinek, egy külső vagy belső restinek, gondolta szomjasan Resti Kornél. Addig megyek, míg nem találok egyet. Addig megyek, amíg lehet, mert már üres várótermekben, kihalt temetőkben kószál a hír: a vasútállomásokon nem (sem) mérnek majd italt. Ezt jól kitalálták ezek, gondolta Resti. Az ezek különvonaton járnak, kibámulnak az elsötétített ablakon, néznek, befelé. És kitalálják, hogy márpedig ezentúl, ezen túl, mától, de örökké, nem lehet kocsmában inni, temetőben temetkezni, aluljáróban aluljárni, levegőn lélegezni. Létezni. Itt nem lehet élni, gondolta Resti, aztán mindjárt, hogy: de. De bizony. Azért is. Ha pedig majd ásványvizet mérnek a restikben és gombócfagyit a temetőkben, és a MENNY! ORSZÁGBA! invitáló röplapokat, egyszersmind ingyenes belépőket osztogatnak az aluljárókban, és szépen betolják alufóliával, eufóriával leplombált, fölvirágozott vagonokban Magyarországot az Európai Egyesült Államokba - menjenek, Resti marad. A resti marad. Csak találnék már egyet is.

A régi szép klasszikus időkben az ember meglehetősen jó véleménnyel volt önmagáról. Arisztotelésztől Ciceróig sokféle elképzelés élt arról, hogy milyennek is születünk, de hogy eleve bűnösnek, az nem fordult meg az antik fejekben. Ennek az önmagunkról alkotott viszonylag derűs képnek a népszerűsége nagyjából a Római Birodalommal együtt hanyatlott. Ezután, Szent Ágostontól (5. század) kisebb megszakítással (reneszánsz) egészen az amerikai puritánokig (17. század) mértékadó körökben az a nézet uralkodott, hogy valamennyien a totális züllöttség és romlottság állapotában látjuk meg a napvilágot.

Haraszty István, azaz Édeske, a kiváló fémszobrász 1967-től 1989-ig a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat dolgozója volt, miközben ő szerelte, javította az ellenzék stencilgépeit. Egy próbanyomáshoz egy adag festéket vitt el a vállalat sokszorosító üzeméből. Kifelé menet összefutott az igazgatóval, Boross Péterrel. - Hát ilyen szegények a fiúk? - kérdezte Boross: pontosan tudta, mire kell a festék. Két társával Édeske rendezte be a kispesti Patkó vendéglőt. - Mitől tudtok ilyen jól együtt dolgozni? - érdeklődött az igazgató, amikor átadta a pénzjutalmat. - Mert mi elvtársak vagyunk - felelte Édeske. - Elvtársak? - horkant fel az egyik jutalmazott, aki 56 után hosszú éveket töltött börtönben. - Miért, nekünk, hármunknak nem azonosak az elveink? - kérdezett vissza Édeske. - Négyünknek - hunyorított az igazgató.

Richard Dawkins híres könyvét, az Isteni téveszmét sokan úgy tekintették, mint egy ateista, pusztán a tudományra épülő egyház zászlóbontását. Dawkins prófétai hevülettel áll ki az ateizmus eszméje mellett, és abból indul ki, hogy a tudomány teljes mértékben képes helyettesíteni a vallást.